Kedden, szerződése aláírása után a csapat szabadnapja miatt még egyedül készült, szerdán viszont már a társakkal együtt gyakorolt az Újpest új igazolása, Bruno Moraes.
Sürgősen cselekedni kell az eurózónában, még mielőtt az Európai Központi Banknak (EKB) az euróövezeti szuverén kötvénypiaci feszültségek feloldására tett szeptemberi intervenciós kezdeményezésének hatásai tompulnak - fejtette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) megállapodott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) szervezőivel, hogy október 23-án az általuk szervezett tüntetésen vesz részt a Szabad sajtó útján - áll a Szolidaritás csütörtöki közleményében.
Elnyerte a dohányipar képviselőinek tetszését a Parlament költségvetési bizottságának szerdai váratlan módosító javaslata. Ennek értelmében ugyanis a korábban tervezettnél lényegesen kisebb mértékben...
Amint az várható volt, ma sem nyúlt irányadó, 0,5%-on álló irányadó rátájához a Bank of England monetáris tanácsa és a jelenleg 375 milliárd fontos eszközvásárlási programja keretösszegét sem növelte...
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nemzeti Adó- és Vámhivatal Igazgatósága és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága együttes ellenőrzése során mintegy 6650 kilogramm mennyiségű lejárt szavatosságú édességet foglalt le egy mándoki üzemben - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
Noha a bogárhátú legfrissebb kiadását már élvezhetjük és próbáltuk is, a szintén hangulatos, tetejétől megfosztott verzió csak mostanában érkezik meg. A november 30-án, a Los Angelesi Autószalonon debütáló VW esetében azonban nem tudott tovább várni a gyártó, megosztotta a modell fotóit és adatait a médiával.
A Debrecenben kiállított Fehér Zoltán és a Szombathelyi Haladás vezetése is sokallja a védő három bajnokira szóló eltiltását, így megfellebbezi az MLSZ Fegyelmi Bizottságának keddi döntését.
Spanyol lapértesülések szerint az orosz Zenit csapata nem állt meg a sztárigazolások tekintetében. Az orosz csapat a téli időszakban újabb bombát robbantana a piacon.
Olyan vérteszt kifejlesztésén dolgoznak brit kutatók, amely a DNS-ben bekövetkezett változások alapján azonosítja a mellrák korai jeleit, akár a mostani röntgensugaras átvilágításnál is pontosabban.
Zlatan Ibrahimovic minden téren kihasználja félelmetes fizikai adottságait - egy külföldi internetes oldal ezekből a jelenetekből szedett össze harminc fotót!
A PRO TEAM KFT. só- és cukorcsomagoló üzemének raktárában 6.644,7 kilogramm lejárt szavatosságú édességet, főleg szaloncukrot találtak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon.
Csaknem százfős mezőny nevezett a súlyemelők idei országos bajnokságára, amelyet pénteken és szombaton rendeznek meg a BKV Előre SC Sport utcai termében.
Egy Liga által szerveződő ernyőszervezethez semmiképpen sem csatlakoznak az Autonóm szervezetek, s a konföderáció társelnökeként soha nem fog hozzájárulni olyan döntéshez, amely az egyik legnagyobb munkavállalói érdekképviseletet a kormány kampányeszközévé silányítja - közölte Székely Tamás, a negyvenezer tagot számláló vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége…
Elnyerte a dohányipar képviselőinek tetszését a Parlament költségvetési bizottságának szerdai váratlan módosító javaslata. Ennek értelmében ugyanis a korábban tervezettnél lényegesen kisebb mértékben...
Bár az oktatási államtitkárság cáfolja azokat a lapértesüléseket, melyek szerint elmarad a pedagógusoknak ígért béremelés, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint továbbra is kérdés, hogy lesz-e elég pénz a költségvetésben az életpálya-modell megvalósítására.
Nemrégiben ténylegesen újraindult a kamattámogatott lakáshitelezés a használtlakás vásárlásnál, ám az egyik feltétel máris sok potenciális vásárlót elrettent.
Két évvel a vörösiszap-katasztrófa után is számos megválaszolatlan kérdésre, köztük a két legfontosabbra keressük a választ: mi váltotta ki a tragédiát és miért nem sikerült időben figyelmeztetni az embereket a veszélyre - olvasható az MSZP közleményében.
Elsősorban a jogi, de a szükséges anyagi háttér biztosításával is támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), hogy az országban minél több helyen jöjjön létre termelői piac - mondta V. Németh...
Újabb médiakampányt indít a Miniszterelnökség - derül ki a szervezet idei közbeszerzési tervének módosításából. A kampánynak - amely a dokumentum szerint rendkívüli sürgősséggel vált szükségessé - sem a témája, sem a költsége nem ismert egyelőre.
A rendőrség szerint az augusztus elejei devecseri romaellenes tüntetés nem vesztette el békés jellegét, a demonstrálók közül mindössze néhány résztvevő követett el bűncselekményt, akikkel szemben eljártak, így nem volt ok feloszlatni a megmozdulást - derül ki abból az MTI-hez csütörtökön eljuttatott válaszlevélből, amelyet a Belügyminisztérium küldött civil jogvédő szervezetek elnökeinek, akik…
A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerint a az államnak és a gyártóknak is előnyös az Országgyűlés költségvetési bizottságának módosító javaslata, amely a dohánytermékek jövedéki adóját nem két lépésben, hanem egyszerre, de a korábban tervezettnél alacsonyabb mértékben emelné.
Bár a gender-direktíva célja, hogy ne diszkriminálják a biztosítók a nemeket, éppen ennek ellenkezőjét fogja okozni a december 21-e után kötött biztosítási szerződésekre - hívták fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján. A nők díjarányosan jóval kevesebb szolgáltatást kapnak majd, mint a férfiak, és akár az is előfordulhat, hogy az EU-n kívüli…
A hivatalos statisztikák szerint Magyarország 5-6. leggazdagabb magyarjának, Gattyán Györgynek az érdekeltségbe tartozó Docler Holding az amerikai tőzsdére léphet. A valós idejű, interaktív...
Az első „modern” televíziós vitának tekintett politikusi összecsapásra 1960. szeptember 26-án John F. Kennedy és Richard Nixon között került sor. Akkor Kennedy, a gyakorlatilag ismeretlen, ír származású fiatal massachusettsi katolikus szenátor szállt szembe az alelnöki tisztséget betöltő Nixonnal – írja a forextv.com amerikai hírportál.
A fővárosi szocialista frakció vezetője megerősítette, hogy a fővárosi Fidesz megkereste őket Tarlós István főpolgármesteri jogköreinek megnyirbálása érdekében.
A harmadik negyedévben ismét élénkült a használtautó-piac: az időszak során elkelt használt autók összértékének változását mutató használtautó-index 2,8 százalékponttal áll magasabban, mint a második negyedév végén.
Jövő héten küldheti ki a sajtónak a meghívókat az Apple legújabb termékbemutatójára, amin a várakozások szerint egy kisebb, olcsóbb táblagépről ránthatja le a leplet a társaság. A CNBC szerint...
A jól informáltak államtitokra hivatkozva nem mondhatják el, mi áll a pénznyerő gépek betiltásáról rendelkező törvény hátterében. A letaglózott nyerőgép üzemeltetők nem ismerik az okokat, viszont állítják: az eddig befolyt adót nem lehet pótolni.
Ismét jelentős tartalékot képzett a kormányzat a jövő évi költségvetésben, erre pedig azért van szükség hogy az ország megfelelően kezelni tudja azokat bizonytalanságokat, amelyek a nemzetközi pénzpiacot és az egyes országok válságkezelési lépéseit is alakítják - jelentette ki a Költségvetési Tanács (KT)elnöke egy soproni konferencián.
A teljes 1997-es vatikáni szerződést áttekintik a felek külön-külön bizottságokban, s ezt követően kerül majd a megállapodás módosítása a főbizottság elé - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szentszéki-magyar ad hoc vegyes bizottság csütörtöki budapesti ülése után.
Decemberben ötödik alkalommal rendezik meg a Papp László Sportarénában a Tennis Classics elnevezésű gálát. A korábbi klasszis játékosok mellett a jelen legjobbjai is pályára lépnek.
Újabb médiakampányt indít a Miniszterelnökség - derül ki a szervezet idei közbeszerzési tervének módosításából. A kampánynak - amely a dokumentum szerint rendkívüli sürgősséggel vált szükségessé - sem a témája, sem a költsége nem ismert egyelőre.
Napvilágra kerültek a Fidesz 2013-as költségvetési tervei. A Fővárosi Önkormányzatot ötvenmilliárd forinttal, a kerületi önkormányzatokat pedig további 47 milliárd forinttal rövidítené meg jövő évben a kormány, amint azt egy szakmai elemzés kimutatta - írja közleményében Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője.
A Noor Islamic Bank "formáld a bankod" címmel invitálja kreatív gondolkodásra a világ banki ügyfeleit, 20 000 dollárral díjazva a leginkább innovatív ötletet, hogy az ügyfeleik igényeinek mind...
A piaci konszenzusokkal összhangban amellett is változatlanul, azaz 0,75%-on, hagyta ma az Európai Központi Bank (EKB) az irányadó kamatlábat, hogy az eurózóna fõbb konjunktúra-indexei az...