Tarlós István nem állította le a busztendert, hanem a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatótanácsának kérésére a jövő heti rendkívüli közgyűlés elé viszi a megtárgyalását - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel.
Budapest - Óriási siker: a Hip Hop Boyz egykori oszlopos tagja, Real Action vezette Attraction Látványszínház bejutott a németországi Csillag Születik (Das Supertalent) tehetségkutató élő show-jába!
Múlt hét pénteken Meg Withman a Hewlett-Packard vezérigazgatója vészjósló hírekkel szembesítette a befektetőket. ugyanis a legutóbbi elemzések szerint a 2013-as évi nyereség több mint 10%-os csökkenést is elérhet.
Tizenhét pénzügyi tárgyú törvényt módosított hétfőn az Országgyűlés, ezek közül a biztosítási törvény és a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosítása érinti leginkább közvetlenül a fogyasztókat.
Mitt Romney republikánus elnökjelölt hétfőn kijelentette, ha megválasztják elnöknek, a NATO erejének megőrzése érdekében fel fogja szólítani Amerika szövetségeseit, hogy teljesítsék vállalt kötelezettségeiket.
A világ legidősebb grúz asszonya, Antisa Khvichava a hétvégén hunyt el. A 132 éves hölgy születési anyakönyvikivonata azonban elveszett így senki nem tudhatja, valójában hány éves volt. A családja számára azonban mindig ő lesz az öregségi rekord csúcstartója.
A Magyar Szerencsejáték Szövetség az alapvető jogok biztosához fordul és alkotmányjogi panasz indítványt terjeszt be, amennyiben a köztársasági elnök aláírja a szerencsejáték törvény módosítását - közölte az érdekvédelmi szervezet.
Intézkedési tervet készített a 3-as metró meghibásodásaival összefüggésben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV az elektromos berendezések felülvizsgálatával megbízott TÜV Rheinland Csoport...
A remény nem külpolitikai stratégia, a békét az erő demonstrálásán keresztül lehet biztosítani - hangoztatta Mitt Romney republikánus elnökjelölt a Virginiai Katonai Intézetben hétfőn mondott, az amerikai kivételességre és vezető szerepre épülő kül- és biztonságpolitikai stratégiáját ismertető beszédben.
Budapest - Igencsak meglepődhetett az, aki csütörtök este ellátogatott az egyik budapesti szórakozóhelyre. A Jam Session névre keresztelt bulisorozat első állomásán ugyanis Koós János is együtt bulizott a fiatalokkal.
Gyorsan terjedt el a hír, hogy az FC Barcelona középpályása, Lionel Messi boldog édesapa lett, mi több, az interneten még az újszülött fényképét is mellékelték.
Az amerikai képviselőház titkosszolgálati állandó bizottsága nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította a kínai Huawei Technologies és a ZTE Inc. vállalatot - közölte Facebook oldalán a House Permanent Select Committee on Intelligence.
A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt, gyorsított közbeszerzési eljárás kapcsán eddig 36 cég jelezte részvételi szándékát. Ez a szám akár még tovább is növekedhet, hiszen a vonatkozó hirdetmény tartalmának pontosítása miatt az eredeti jelentkezési határidő október 10-re módosult - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A nyertes ajánlattevővel a…
A Masterplast hétfői rendkívüli közleménye szerint a mai naptól a cég dél-európai régióigazgatói tisztségét Bunford Tivadar, nemzetközi marketing és pr. vezetői munkakörét Hornyai Dézi tölti be. A...
Vasárnap Bende Andrienn három pontos előnnyel érkezett a Hungaroringre. A bajnoki cím sorsa elsősorban azon múlt, hogy Adrienn, vagy Edina nyeri-e meg az évad utolsó versenyét. Amennyiben Adrienn Edina előtt végez, Adrienn a bajnok. Amennyiben Edina végez Adrienn előtt és a leggyorsabb kört is megfutja, Edina a bajnok. Ha a leggyorsabb kört Adrienn futja meg, pontegyenlőség alakul ki, a több…
A Holcim Hungária Zrt. 2013 folyamán fokozatosan leállítja a cementgyártást Lábatlanon, az érintett 94 munkatársnak a vállalat a törvényi juttatásokon felüli támogatást biztosít - tájékoztatta a...
Eséssel kezdték a hetet az amerikai részvénypiacok, melynek hátterében elsősorban a globális gazdaság növekedésével kapcsolatos negatív hírek állnak. Az Apple és a Facebook árfolyama lefelé húzza a...
Egy bűnszervezet több százmillió forint kárt okozott egy kiskunfélegyházi takarékszövetkezetnek úgy, hogy gazdasági társaságokat hoztak létre és a hitelfelvételek során megtévesztették a pénzintézetet; a 21 vádlott ellen indított büntetőper hétfőn folytatódott a Kecskeméti Törvényszéken....
Koszorúzással emlékeztek Tormay Cécile-re születésének 137. évfordulóján, hétfőn. Az írónő egykori lakóházán, a VIII. kerületi Kőfaragó utcában található emléktáblánál a Tormay Cécile Kör, a Petőfi Irodalmi Múzeum és Kerényi Imre helyezte el az emlékezés virágait.
A Swindon Town tulajdonosai nehezményezték, hogy Paolo di Canio, a csapat olasz vezetőedzőjének túlköltekezéseit, és letiltották a további átigazolásokat.
Vito Mannone, az Arsenal tartalékkapusa közel állt ahhoz, hogy elhagyja az egyesületet, de a West Ham elleni győzelem után hamarosan új szerződést írhat alá.
Módosító törvényjavaslatot nyújtott be hétfőn az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló törvényhez a fideszes Pócs János országgyűlési képviselő. Ebben enyhítené a hazai versenyszabályokat az...
A férfi és nő közti különbségek nem csak a külsőségekben és az érzelmekben mutatkoznak meg, egyes betegségek is eltérő módon jelentkeznek náluk. Vannak olyan problémák is, melyek jobban sújtják az egyik nemet, mint a másikat.
A melanomás sejteket elpusztító vírust utánzó peptidet fejlesztettek ki ausztrál kutatók: a biomérnöki eredmény lehetővé teszi olyan krémek kidolgozását, amelyekkel kezelhető a bőrrák halálos formája.