2012. október 9. kedd

okt. 9
7:33
„Rózsa elbaltázta” Hoffmann szerint még van remény (ATV)
A címben szereplő mondat már egy erősen finomított változata annak, amit egy vezető fideszes politikus mondott azzal kapcsolatban, hogy úgy tűnik: a köznevelési törvényben a pedagógusi életpálya-modell részeként előírt béremelés 2013 szeptemberéről áthelyeződik 2014 januárjára.
okt. 9
7:35
Magyar Hírlap: titokzatos vevő a budaörsi reptéren? (hirado.hu)
A befektető már beruházási programtervet is készített, amely szem előtt tartja a repülőtér hosszú távú egységes kezelését.
okt. 9
7:35
A zárszámadásról vitatkoznak ma a parlamentben (ATV)
A 2011-es zárszámadás múlt hétről elnapolt általános vitáját folytatják a képviselők ma az Országgyűlésben, majd a belügyminiszter két javaslatának tárgyalásába kezd a Ház.
okt. 9
7:37
Folytatja a 2011-es zárszámadás vitáját a Ház (hirado.hu)
A 2011-es zárszámadás múlt hétről elnapolt általános vitáját folytatják a képviselők ma az Országgyűlésben, majd a belügyminiszter két javaslatának tárgyalásába kezdenek.
okt. 9
7:37
Megöli a kormány tervét a bizonytalan gazdasági környezet? (ATV)
Gazdasági növekedés és kiszámíthatóbb gazdaságpolitika kell ahhoz, hogy nagyobb legyen a foglalkoztatás – ez a véleménye a munkavállalókat és munkaadókat képviselő több szervezetnek is. Az érdekképviseletek szerint a gazdaság szereplői nem tudnak előre tervezni, ezért nincsenek nagy beruházások, és elmaradnak a munkahelyteremtések.
okt. 9
7:39
Megjelentek a kormány hirdetései: „Nem engedünk az IMF-nek” (ATV)
"Nem engedünk az IMF-nek!", "Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét" - áll többek között azokban a hirdetésekben, amelyeket több országos napilapban jelentetett meg kedden a magyar kormány.
okt. 9
7:41
Juncker: Görögországnak meg kell mutatni, hogy elkötelezett a reformok mellett (ATV)
Görögországnak a nemzetközi hitelprogram szerint esedékes következő kifizetés előtt meg kell mutatnia, hogy elkötelezett a reformintézkedések mellett - jelentette ki az euróövezet országainak pénzügyminiszteri csoportját (Eurogroup) elnöklő Jean-Claude Juncker a miniszterek hétfői találkozója után Luxembourgban.
okt. 9
7:42
Futballünnep: labdarúgótorna Bicskei Bertalan emlékére (She)
A tavaly elhunyt Bicskei Bertalan mesteredző, egykori szövetségi kapitány emlékére futballtornát szervez a magyar újságírók labdarúgó-válogatottja és a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).
okt. 9
7:42
Feltehetőleg megölték a Zetas drogkartell vezetőjét (Blikk)
okt. 9
7:42
Két törvényt küldött vissza az államfő (Metropol)
Jogalkotási eljárás szabályának megsértése, illetve törvényi összeütközés miatt.
okt. 9
7:42
Továbbra is kétséges az E-Star kötvényeinek törlesztése (ProfitLine)
Az E-Star Alternatív Nyrt. számára operációját veszélyeztető, napi szintű nehézséget okoz, hogy szállítóinak jelentős része a 2012/A sorozatú kötvények október 24-én esedékes lejárata előtt kívánja érvényesíteni követeléseit, így a társasághoz fizetési meghagyások, illetve néhány esetben felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmek érkeznek - közölte a cég rendkívüli tájékozatójában hétfőn a…
okt. 9
7:43
Leminősítés: hatalmas pofont adott Ciprusnak a Moody’s (ATV)
Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal mélyen a spekulatív sávba minősítette vissza Ciprus kormánykötvény-kötelezettségeinek kockázati besorolását hétfőn a Moody's Investors Service, a ciprusi bankrendszerben mutatkozó "mélységes problémákra" hivatkozva.
okt. 9
7:44
Újabb három rendőrtiszt őrizetben (Metropol)
A V. Lászlóval kapcsolatos ügyben debreceni szórakozóhelyek védelmével gyanúsítják őket.
okt. 9
7:44
IMF - Lassabb világgazdasági növekedés várható (ProfitLine)
Tovább romlott a világgazdaság állapota 2012 júliusa óta, és a felerősödő kockázatok miatt lassabb növekedés várható - írta tokiói idő szerint kedd reggel kiadott legfrissebb Világgazdasági Kilátások kiadványában a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
okt. 9
7:51
Varga Mihály és Simor András az IMF és a Világbank közgyűlésén (Privátbankár)
Elkezdődött a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank közös éves közgyűlése Tokióban, közép-európai idő szerint ma hajnalban. Magyarországot többek között Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, és Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára képviseli.
okt. 9
7:51
Túl tisztelettudó Nagy Feróval a rapperduó (BorsOnline)
Piros Király és Jazzy hip-hop-formációja kétségkívül egyedi színt vitt az X-Faktor műsorába.
okt. 9
7:51
Autókat tört össze a teherautó – fotók a fővárosi balesetről (hirado.hu)
A sofőr az eddigi vizsgálatok szerint rosszul lett, majd meghalt.
okt. 9
7:51
Az euróövezeti stabilitási mechanizmus a legjobb adósbesorolást kapta (ATV)
A lehetséges legmagasabb adósbesorolással látta el az euróövezeti stabilitási mechanizmust (ESM) hétfőn két nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Moody's Investors Service.
okt. 9
7:53
Szijjártó: Óriási lehetőségeket rejt az azeri-magyar megállapodás (hirado.hu)
A többi közt az oktatás, a mezőgazdaság, az építőipar, a kereskedelem, az energiaipar, a közlekedés területén remél áttörést az államtitkár.
okt. 9
7:53
Pew: Romney már 4 százalékkal vezet Obama előtt (ATV)
A Pew szeptember közepén még 8 százalékpontos vezetést mért Obamánál a valószínű szavazók körében, de mostanra az állás 49:45 százalékra módosult Romney javára. A volt massachusettsi kormányzó az első elnökjelölti vitával fordította meg az állást.
okt. 9
7:55
Főleg a nőket és az autósokat érinti: így változik a törvény (hirado.hu)
Tizenhét pénzügyi tárgyú törvényt módosítottak, a biztosítási törvény és a kgfb-törvény módosítása érinti leginkább közvetlenül a fogyasztókat.
okt. 9
7:55
Korrupciós ügy: újabb rendőröket vettek őrizetbe (ATV)
Három további embert vont eljárás alá, hallgatott ki gyanúsítottként, illetve ezt követően őrizetbe is vett a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a V. László vállalkozóval kapcsolatos ügyben, amelynek rendőrtisztek is a gyanúsítottjai - mondta el a KNYF sajtószóvivője hétfő este az MTI-nek.
okt. 9
7:57
Két törvényt is visszadobott Áder János (ATV)
Az államháztartási törvény módosítását, illetve az helyi parkolási rend kialakításáról szóló szeptember 24-i törvénymódosítást is visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök. Előbbi szerinte más törvényekbe ütközik utóbbit tartalmilag kifogásolta az államfő.
okt. 9
7:59
Észak-Korea rakétáinak hatókörébe került az Egyesült Államok (ATV)
Észak-Korea bejelentette kedden, hogy olyan rakétákkal is rendelkezik, amelyek képesek elérni az Egyesült Államok területét.
okt. 9
8:00
Alig változott a forint árfolyama reggelre (Infostart)
Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
okt. 9
8:00
Chelsea: klubja után a szövetség is eljár Ashley Cole ellen (She)
Az Angol Labdarúgó-szövetség eljárást indított Ashley Cole ellen, amiért a Twitter nevű mikroblogon trágár módon írt a szervezetről.
okt. 9
8:01
Facebookon hirdetett közkegyelmet az egyiptomi elnök (ATV)
Mohamed Murszi egyiptomi elnök hétfőn közkegyelemben részesített mindenkit, aki támogatta a forradalmat, és a Hoszni Mubarak rendszerét megdöntő felkelés kezdete és 2012 júniusa között vettek őrizetbe.
okt. 9
8:03
Kiállítják VIII. Henrik „aranykoronájának” mását (Metropol)
A rekonstruált fejdíszt az uralkodó egykori palotájában készítették el és ott is lehet megnézni.
okt. 9
8:09
IMF: az idén 1 százalékkal csökken, jövőre 0,8 százalékkal nő a magyar GDP (Privátbankár)
Az IMF előrejelzései szerint a munkanélküliek aránya az idén 10,9 százalékra, jövőre 10,5 százalékra csökkenhet. A szervezet 5,6 százalékos átlagos idei fogyasztói áremelkedést, 2013-ban 3,5 százalékos inflációt jósol.
okt. 9
8:09
AMD APU 7,30 GHz-en (PCWorld)
Az AMD az A10-5800K modellről azt állította, elérhető vele a 6,50 GHz-es órajel - igazuk lett. Related Stories Olcsó WP7-es mobillal támad az Alcatel Munkakeresés közösségi hálózaton (infografika) Whisky-szűrés RFID-vel és okostelefonnal Jelentős frissítés a Windows 8-hoz Már a héliumos HDD-kről is mentenek adatot
okt. 9
8:09
Egyenlegjavító program: megjelent a kormányhatározat az idei intézkedésekről (hirado.hu)
Az idei költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedésekről jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
okt. 9
8:09
284 forint közelében az euró (ATV)
Kedvezőtlen nemzetközi hangulatban gyengült a forint kedden délelőtt a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzése 284 forint fölé emelkedett.
okt. 9
8:11
Roham volt a fűtésért Budapesten (hirado.hu)
A budapesti távfűtött lakások több mint 70 százalékában már melegek a radiátorok. A szolgáltatónál tegnap indult el a roham. 240 ezer háztartásból 170 ezerben kérték, hogy legyen fűtés.
okt. 9
8:12
Jó reggelt! 2012.10.09. (GameStar)
Ma van a Postai világnap, amikor minden kézbesítő szebben mosolyog és a csomagok sem tűnnek el. Vagy valami ilyesmi, ha már 138 éve ünneplik, biztos van valami speciális program ilyenkor. Related Stories Tekken Tag Tournament 2 - ingyen harcosok és pályák mindenkinek! Az egyszemélyes hadsereg - Elrabolva 2 kritika A játékkonzol-tuningolás netovábbja God of War: Ascension - Demó Az emlékmás…
okt. 9
8:15
USA piacok - Növekedési aggodalmak miatt csökkentek az indexek (ProfitLine)
A világgazdasági növekedésekkel kapcsolatosan felerősödött aggodalmaknak köszönhetően veszteséggel zártak hétfőn az amerikai részvénypiacok.
okt. 9
8:18
Határon túli iskolások ünnepelnek majd Magyarországon (Infostart)
Kétezer határon túli magyar középiskolás utazhat Magyarországra az október 23-ai ünnepségekre a Rákóczi Szövetség programjában.
okt. 9
8:18
Egy gyilkos töltött pisztolyát kapta kocsijához a rendőrségtől (Blikk)
okt. 9
8:18
Észak-Koreának az USA-t is elérő rakétái vannak (Metropol)
Régóta dolgoznak versenyképes rakétatechnológián, de legutóbbi kísérleteik nem sikerültek.
okt. 9
8:18
Csökkenhet a készpénzhasználat (Metropol)
A pénteken bejelentett kiigazító csomag szerint 0,3 százalékos tranzakciós adó terhelne minden ATM-es készpénzfelvételt.
okt. 9
8:24
Több mint kétszáz üzlettel bővül a Coop (HR Portál)
Több mint kétszáz üzlettel bővül az eddig 3.000 bolttal rendelkező Coop üzletlánc, miután három új cég csatlakozik a Coop franchise hálózatához - közölte Csepeli Lajos, a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke hétfőn Budapesten.
okt. 9
8:26
Korrupciós vádak: harminc rendőrt mentettek fel Marseille-ben (HR Portál)
Korrupciós vádak miatt harminc rendőrt felfüggesztettek állásából hétfőig a dél-franciaországi Marseille rendőrségének bűnmegelőzési részlegénél.
okt. 9
8:27
A nyerőgépesek Áder Jánosban bíznak (Privátbankár)
A Magyar Szerencsejáték Szövetség bízik benne, hogy Áder János nem írja alá a szerencsejáték törvény módosítását, ha mégis az alapvető jogok biztosához és alkotmánybírósághoz fordul a szövetség. Károsult cégek a kárigény benyújtását fontolgatják.
okt. 9
8:27
Teljes a zűrzavar az ATM-adó miatt (BorsOnline)
Matolcsy György szerint a bankok a tranzakciós adó háromszorosára rúgó ATM-adó ötven százalékát hárítják csak át az ügyfelekre. De a bankok erről nem tudnak. És csak találgatják, mire is vonatkozik az illetékként bejelentett sarc.
okt. 9
8:27
Fagy, köd, napsütés, eső - a napi csúcs 17 fok lesz (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.
okt. 9
8:27
Saját csekkbefizető-automatákat telepít a posta (Portfolio)
Csekkbefizető-automatákat telepít a posta jövőre - írta a Magyar Nemzet. Egyes postákon eddig csak az Erste Bank automatáival lehetett csekket befizetni. A lap keddi számában Éliás János, a Magyar...
okt. 9
8:27
Megölhették a legkegyetlenebb drogkartell vezetőjét (ATV)
A mexikói hatóságok feltehetőleg megölték a legkegyetlenebbnek tartott drogkartellnek, a Zetasnak a vezetőjét, Heriberto Lazcanót egy fegyveres összecsapásban - jelentették be hivatalosan helyi idő szerint hétfőn igazságügyi orvos szakértők első megállapítása alapján.
okt. 9
8:29
Nemzetbiztonsági kockázat a Huawei és a ZTE USA szerint (Privátbankár)
Az amerikai képviselőház titkosszolgálati állandó bizottsága olyan belső dokumentumok birtokába jutott a Huawei korábbi alkalmazottaitól, amelyek bizonyítják, hogy a vállalat kiberhadviselési berendezéseket szállított a kínai hadseregnek.
okt. 9
8:29
Alig változott a forint árfolyama reggelre (hirado.hu)
Az eurót 283, a svájci frankot 233, a jent 2,78, a dollárt 218 forint közvetlen közelében jegyezték kedd reggel.
okt. 9
8:29
Reformok előtt nem kap hitelt Görögország (Portfolio)
Görögországnak a nemzetközi hitelprogram szerint esedékes következő kifizetés előtt meg kell mutatnia, hogy elkötelezett a reformintézkedések mellett - jelentette ki az euróövezet országainak...
okt. 9
8:29
Szélhámosokra figyelmeztetnek az igazi polgárőrök (ATV)
Egy 22 éves székesfehérvári férfi magát polgárőrnek kiadva, egy késsel fenyegetőzve elvette egy fiatal fiú mobiltelefonját egy lakótelepen. A rabló nem jutott messzire, a lépcsőházban, ahova befutott, egy kamera rögzítette az arcát, s így könnyen a nyomára jutottak a rendőrök. A polgárőrök arra figyelmeztetnek, hogy ők sosem járnak egyedül, és sorszámozott jelvénnyel igazolják magukat.

Keresés