Egy lakótelepi lakás négyzetméterára országos átlagban bő harmadával alacsonyabb, mint egy ugyanazon a településen vagy kerületben található egyéb társasházi ingatlané - derül ki az OTP Jelzálogbank...
Kedden megkezdődik a Magyar Ligakupa harmadik fordulója, az elsőosztályú bajnoki tabellát vezető Győri ETO a Gyirmót csapatát fogadja. A mérkőzés 19 órakor kezdődik.
A Wall Street alkalmazottainak csaknem fele arra számít, hogy idén év végén magasabb bónuszt kap, mint egy évvel korábban - derítette ki az eFinancialCareers.com tanulmánya. Tavaly átlagosan 121 ezer...
Óriási pusztítást rendezett vasárnap reggel Jonathan Legear Tongeren város egyik benzinkútján. Az üzlet biztonsági kamerája rögzítette, ahogy a belga játékos Porschéjával áthajt a bolt üvegajtaján, majd egészen a kasszáig sodródott autójával, közben szétrombolva az útjába kerülő polcokat.
Megalapozatlannak nevezte és tagadta azokat a vádakat a Huawei és a ZTE kínai távközlési óriáscég, hogy berendezéseik használata nemzetbiztonsági kockázatot jelentene az Egyesült Államokban - jelentette kedden a kínai sajtó.
Mintegy bruttó kétszázmillió forint a keretösszege annak a médiakampánynak, amelyet a Miniszterelnökség rendelt meg az I.M.G. Inter Media Group Kft.-től annak érdekében, hogy bemutassa a társadalom széles körének az IMF-EU-megállapodás állását és a tárgyalás sarkalatos pontjainak részleteit - derül ki abból a vállalkozási szerződésből, amelyet a kormányzati portálon hoztak nyilvánosságra.
Megjelent a megemelt, 2,7% hiánycél tartását biztosító intézkedésekről szól kormányhatározat hétfőn. Egyelőre 97 milliárd forintot zárolnak a minisztériumoktól, a kulturális, foglalkoztatási és földalapból.
Addig kergette egy bengáli tigris a gondozóját, míg az végül beugrott előle a medencébe. Szerencsére nem történt tragédia, ugyanis a különös show az arizonai állatkert egyik látogatócsalogató produkciója.
Mintegy bruttó kétszázmillió forint a keretösszege annak a médiakampánynak, amelyet a Miniszterelnökség rendelt meg az I.M.G. Inter Media Group Kft.-től annak érdekében, hogy bemutassa a társadalom széles körének az IMF-EU-megállapodás állását és a tárgyalás sarkalatos pontjainak részleteit - derül ki abból a vállalkozási szerződésből, amelyet a kormányzati portálon hoztak nyilvánosságra.
Idén 3% alatt lehet a magyar költségvetés hiánya, jövőre azonban nem teljesítjük az unió által elvárt szintet - olvasható ki a Nemzetközi Valutaalap kedden megjelent Fiscal Monitor című átfogó...
Egy törvénymódosítás miatt év eleje óta azok a cégek kötelesek innovációs járulék fizetésére, amelyeknél a cégcsoport egészére nézve teljesülnek a közép- és nagyvállalatokra vonatkozó feltételek - írja a Világgazdaság.
Hozzávalók: 2 közepes fej vöröshagyma 3 közepes nagyságú paradicsom 1 tv paprika 1 pritamin paprika só bors 1 kg cukkini 50 kg svéd húsgombóc 7 dkg vaj 7 dkg liszt 7 dl tej 4 dkg reszelt sajt ízlés szerint petrezselyemzöld szintén ízlés szerint édesíteni lehet reszelt szerecsendióval, a borsot ellensúlyozandó
Lecserélte luxusautóját Dzsudzsák Balázs, aki legutóbb egy 60 milliós Bentleyvel érkezett a telki edzőközpontjba, a héten azonban egy 30 milliós Porschéval.
A múlt heti tokiói viadalon diadalmaskodott Nisikori Kej magabiztos győzelemmel kezdett a 3,53 millió dollár összdíjazású, sanghaji keménypályás férfi tenisztornán.
Kellemetlen helyzetbe került Orbán Viktor, akinek bekapcsolva maradt a mikrofonja október 6-án, az állami gyásznap alkalmából rendezett megemlékezésen.
A miniszterelnök szerint jövőre is képes lesz az ország a hitelmegállapodás nélkül működtetni a gazdaságot. Idén már többféle álláspont elhangzott Orbán Viktortól a megállapodásra vonatkozóan.
Balogh Zsolt negyedrendű vádlott tagadta bűnösségét a Kecskeméti Törvényszéken folyó Hagyó-per keddi tárgyalási napján, és védőjével egyetértésben törvényszegéssel vádolta az ügyészséget, mert bár nem gyanúsították meg, vádat emeltek ellene.
A kormányzat célja a kampánnyal, hogy bemutassa a társadalom széles körének az IMF/EU-megállapodás állását és a tárgyalás sarkalatos pontjainak részleteit.
A sor végén „mindig a kis ember szívja meg” - mondta Mesterházy Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP elnöke szerint a megszorítások lefelé húzó spirálba juttatják az országot.
A közgadász szerint a társadalom felsőbb rétegeire még lehetne terheket rakni, a szociális támogatások csökkentését, a pedagógusbér-emelések elhalasztását és az adóemelést azonban nem lehet nem megszorításoknak nevezni.
Keddre virradó éjjel merényletet követtek el szíriai lázadók Damaszkusz egyik elővárosában, egy kormányzati hírszerzési központ ellen – értesült a BBC hírtelevízió.
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt 15 dkg margarin 4 db tojás (1 db a kenéshez) 1 dkg élesztő (akár szárított) 10 dkg kristálycukor csipet só 1-2 dl tej A töltelékhez: 20 dkg aszalt szilva 3 db tojás felvert habja 15 dkg kristálycukor 15 dkg darált dió vagy mák 2 kávéskanál rum (vagy rumaroma) kevés baracklekvár
Mennyire játszhatott közben a tömeggyilkos Anders Breivik zaklatott gyermekkora a szörnyű tettben, amit elkövetett? Mennyire felelősek a hatóságok, amelyek tudtak arról, hogyan bánt anyja vele? - erről folyik a vita Norvégiában. Egy új könyv szerint Breivik instabil édesanyja erőszakosnak tartotta négy éves gyerekét, és a halálát kívánta.
A pucér vándorként elhíresült skót Stephen Gough (56) majdnem hét éve most először beszélt gyermekeivel. A férfi nemrég szabadult a börtönből és útban hazafelé hívta fel a családját. Természetesen ezúttal is ruha nélkül vágott neki az útnak.
A szlovák statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján a külkereskedelmi többlet augusztusban meredeken 22,8 millió euróra zuhant a júliusban mutatott 375,5 millió euróról. Júniusban a szlovák külkereskedelmi egyenlet 349 millió euró volt.
Fiat vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy az 5 éves terv aktualizálásakor a vállalatnak csökkentenie kell az európai kilátásokat. Ennek keretében felül kell vizsgálniuk a 2013 és a 2014-es terveket is - olvasható az Erste BÉTa Hírek kiadványában.
A miniszterelnök szerint Magyarország ahogyan idén is képes volt arra, hogy IMF-megállapodás nélkül működtesse a gazdaság finanszírozását, úgy 2013-ban is képes lesz rá. A megállapodással persze könnyebb a finanszírozás, de anélkül is lehetséges - közölte Orbán Viktor kedden a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI. plenáris ülésén, Budapesten.
Úgy tűnik, legalábbis az Esquire magazinban leközölt fotók alapján, hogy Mila Kunis letaszított minden eddigi szexszimbólumot a trónról, és az idén ő viszi el a pálmát.
Santa Monica - A világhírű énekesnő mostanában inkább anyaként tündököl, mint sem a színpadon. A napokban épp férjével Nick Cannonnal és két kislányával Monroe-val és Moroccannel a Pacific Parkba látogatott ki.
A nyitás utáni minimális nyereségeket követően hamar lefele vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek, melynek hátterében a Spanyolországgal kapcsolatban újra felerősödő aggodalmak, valamint...
Már régen nem pusztán kommunikációs eszköz, hanem a személyiség kivetülése a telefon. Van, aki díszíti, akad, aki a teljesítményét turbózza, de szinte mindenki költ a készülékére. A szakember szerint azonban ez a divat is elmúlik egyszer.