Szabó Máté ombudsman azonnali hatállyal hivatalból vizsgálatot indított és részletes tájékoztatást kért az érintett szervektől a balatonalmádi gimnáziumban történt "listázás" ügyében.
Egy guatemalai temetkezési vállalat munkatársai Mikulásnak öltözve kínálják a portékájukat és kívánnak békés ünnepeket, miközben egy modell csukott szemmel fekszik az egyik koporsóban. Melltartó és szoknya szerencsére van rajta, de ettől függetlenül sokan nem tartják viccesnek a reklámjukat.
Budapest - SP (24) a színpadon búcsúztatja az óévet, ugyanis a Blikk szilveszteri utcabálján ő is a sztárfellépők névsorát gazdagítja. Produkciója különleges lesz, hiszen az év utolsó bulijára mindig kitüntetett figyelem hárul.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája még a karácsonyi ünnepek előtt kész ismét tárgyalóasztalhoz ülni. Hét kérdésre szeretnének választ kapni.
Erősödött a forint szerdán: az eurót délután 286,88 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg délelőtt 287,21 forinton, kedd este pedig 287,86 forinton állt a jegyzés.
Vádat emelt az ügyészség az ellen a három férfi ellen, akit azzal vádolnak, hogy tavaly elrabolta, és Újszász külterületén megölte a köztiszteletben álló szolnoki Baunok István vállalkozót és gyermekorvos feleségét - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
Csökkent a fizikai dolgozók keresetének vásárlóereje az elmúlt másfél évtizedben Ausztriában - állapította meg az osztrák számvevőszék szerdán közzétett jelentésében.
Budapest — Talán felcsillant a remény a békére a felsőoktatási háborúban. Bár a kormány jelentős engedménynek számító ajánlattal rukkolt elő, szerdán is mintegy félszáz oktatási intézményben volt diákfórum, demonstráció országszerte.
Szabó Máté ombudsman azonnali hatállyal hivatalból vizsgálatot indított és részletes tájékoztatást kért az érintett szervektől a balatonalmádi gimnáziumban történt "listázás" ügyében.
Minden lap vezető hírben írt arról, hogy Tito Vilanova rákja kiújult, és folyamatosan tájékoztatnak a fejleményekről. A marca.com, és az as.com is Twitter-üzenetek tett közzé.
Száz tonna fertőzött lengyel burgonyát semmisített meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mert az októberben lefoglalt szállítmányban a burgonya gyűrűs rothadását okozó baktérium jelenlétét mutatta ki a hivatal bakteriológiai laboratóriuma - tájékoztatta a Nébih szerdán az MTI-t.
A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezik Magyarország egyik legrangosabb kispályás labdarúgó tornáját. Az M3 Outlet XII. Real Team Kupa a már jól megszokott időpontban, két ünnep között lesz Debrecenben.
Munkájukkal a társadalomnak hasznos dolgot állítanak elő, s ezzel talán büntetésüket is könnyebben viselik lelkükben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán, amikor a Szegedi Fegyház és Börtönbe látogatott, hogy megköszönje az elítéltek munkáját, akik komplex kórházi ágyakat szerelnek össze a Nagyfa-Alföld Kft. szegedi…
Nem hatotta meg a tüntető diákokat a kormány szerdai döntése, továbbra is úgy látják, a fejük felett döntenek az oktatási rendszerről, és hiába a játék a keretszámokkal, nem dőlnek be többé Orbánék naponta változó ígéreteinek – számolt be a Népszabadság. A Széchenyi téren gyűltek össze a középiskolások és a Margit híd felé mentek, majd a Lánchídra. Itt már a rendőrök is akcióba léptek és…
Összességében és a fiatal magyar orvosok körében is csökkent a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérők aránya - szögezte le Szócska Miklós szerdán egy más témában tartott budapesti...
Jelentősen csökken 2013-ban az európai kormányok tőkepiaci finanszírozási igénye a folytatódó államháztartási konszolidáció eredményeként - jósolta Londonban ismertetett szerdai előrejelzésében a...
Középiskolások, főiskolai és egyetemi hallgatók, szülők, tanárok, egyetemi oktatók demonstráltak a kormány oktatáspolitikája ellen szerdán Miskolcon. A több száz tiltakozó előtt Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem docense emlékeztetett arra, hogy lassan két hete tartanak az országban a diákmegmozdulások és tiltakozások a kormány felsőoktatási tervei ellen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,67 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 17 807,41 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Fidesz szerint míg Oszkó Péter volt pénzügyminiszter azzal riogat, hogy megint minden úgy lesz, mint az ő irányításuk alatt, addig a jelenlegi kormányoldal az ország sikerében bízik, és azért cselekszik.
Budapest ‒ Somló Tamás (65) és Karácsony János (61) sípjára indult a MÁV nosztalgiajárata, amelynek apropója, hogy a Locomotiv GT két hónap múlva, 2013. február 15-én és 16-án koncertet ad a Budapest Papp László Sportarénában, míg a MÁV Nosztalgia Kft. éppen most ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját.
An agreement on the guaranteed minimum wage for skilled and unskilled workers next year was signed by Prime Minister Viktor Orban as well as business and union leaders in Parliament on Wednesday.
A Manchester City arab multimilliárdos tulajdonosa, Manszúr sejk elképesztő ajánlatot készül tenni a Real Madridnak Cristiano Ronaldoért és Fabio Coentraoért.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdán visszavonta a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatot egy évvel ezelőtt lezáró döntését, miután az ügyészségtől kapott tájékoztatás szerint erre lehetősége van.
Együttműködési megállapodást kötött a kormány a kínai Wanhua-csoporttal szerdán, ennek alapján a társaság hosszú távú, stratégiai beruházásokat hajt végre Magyarországon; a mintegy 1,6 milliárd euró értékű fejlesztések több száz munkahelyet hoznak létre - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-t.