A Fidesz szerint míg Oszkó Péter volt pénzügyminiszter azzal riogat, hogy megint minden úgy lesz, mint az ő irányításuk alatt, addig a jelenlegi kormányoldal az ország sikerében bízik, és azért cselekszik.
Budapest ‒ Somló Tamás (65) és Karácsony János (61) sípjára indult a MÁV nosztalgiajárata, amelynek apropója, hogy a Locomotiv GT két hónap múlva, 2013. február 15-én és 16-án koncertet ad a Budapest Papp László Sportarénában, míg a MÁV Nosztalgia Kft. éppen most ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját.
An agreement on the guaranteed minimum wage for skilled and unskilled workers next year was signed by Prime Minister Viktor Orban as well as business and union leaders in Parliament on Wednesday.
A Manchester City arab multimilliárdos tulajdonosa, Manszúr sejk elképesztő ajánlatot készül tenni a Real Madridnak Cristiano Ronaldoért és Fabio Coentraoért.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdán visszavonta a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatot egy évvel ezelőtt lezáró döntését, miután az ügyészségtől kapott tájékoztatás szerint erre lehetősége van.
Együttműködési megállapodást kötött a kormány a kínai Wanhua-csoporttal szerdán, ennek alapján a társaság hosszú távú, stratégiai beruházásokat hajt végre Magyarországon; a mintegy 1,6 milliárd euró értékű fejlesztések több száz munkahelyet hoznak létre - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-t.
Nincs határozott irány az amerikai tőzsdéken, miközben a költségvetési szakadék ügyének határideje kezd ráégni a politikusokra. A befektetők még mindig bíznak a megállapodásban, az indexek kétéves...
Mindössze négy munkanapja van a Klubrádiónak arra, hogy megtámadja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának szerdai határozatát, amelyben visszavonta a budapesti 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatot egy évvel ezelőtt lezáró döntését - közölte a rádió vezérigazgatója az MTI-vel.
Budapest ‒ Sok mindent megtudhatsz pénteken a Mirigyekről, ha chaten, vagy telefonon kérdezel tőlük. Bár ez utóbbival Kabai Lacinak talán lesz némi gondja. Zajártalom miatt romlott ugyanis az IHM dobosának hallása! Kabai Laci (45) gyermek hallásvédelmi kampány arca lett, így, hogy jó példával járjon elöl, ő is megvizsgáltatta a hallását.
Tovább bővíti járatai számát a KLM Holland Királyi Légitársaság, 2013. április 28-tól - a szombatot kivéve - naponta immár négy járattal közlekedik Budapest és Amszterdam között - közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt.
A kezdeti bizonytalankodás után lefelé vették az irányt az amerikai tőzsdék, a költségvetési szakadék ügyének határideje közben kezd ráégni a politikusokra. A befektetők még mindig bíznak a...
A neves befektetési guru, Warren Buffett óriásnak nevezte és méltatta Philip Fisher munkáját, gondolataiból saját maga is merített. Fisher eredetileg 1958-ban megjelent Közönséges részvények -...
Mindössze négy munkanapja van a Klubrádiónak arra, hogy megtámadja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának szerdai határozatát, amelyben visszavonta a budapesti 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatot egy évvel ezelőtt lezáró döntését – közölte a rádió vezérigazgatója az MTI-vel.
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet havi rendszeres pártpreferencia-kutatása szerint ismét emelkedett a nem választók aránya, amely néhány hónap után újra a választók felét teszi ki. Eközben az egyes...
A Dunaferrnél elkerülhetetlen a létszám-optimalizáció, ami elsősorban az adminisztratív és vezetői munkakörökben dolgozókat fogja érinteni - hangzott el azon a szerdai munkásgyűlésen, amelyen az ISD...
Gyilkosságnak esett áldozatul a Krisztus előtt 1188 és 1155 között uralkodó III. Ramszesz fáraó, akinek torkát összeesküvők vágták el. A háromezer éves bűntényre CT-vizsgálatok során derült fény, amelyekről a British Medical Journal legújabb számában jelent meg tanulmány.
Felháborodásukat kifejezve sorfallal fogadták tanáraikat annak az iskolának a diákjai szerda reggel, ahol a hírek szerint listázták a végzősöknek a keretszámokkal és a sztrájkkal kapcsolatos nézeteit. A kormányhivatal tagadja, hogy adatokat kért volna, az intézményvezető nem nyilatkozik. Az oktatási államtitkárság és a hatóságok tájékozódnak a történtekről. AZ MSZP és az LMP feljelentést tett az…
Az orosz törvényhozás alsóháza szerdán második olvasatban is elfogadta azt a törvénytervezetet, amely ha életbe lép, megtiltja, hogy az Egyesült Államok állampolgárai orosz gyermekeket fogadhassanak örökbe.
Felemás érzések keveregnek bennem, mióta leadtam a sportos és takarékos Mazda3 kulcsait. Mivel a 185 lóerős gázolajos csúcsmodell egy sítúrához szegődött társunkul, közel ezer kilométert tölthettünk együtt, a hosszú út során pedig rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a japán kompakttal: mentünk vele esőben, hóban, sötétben, nappal, szélben, terhelve, üresen, városban, autópályán, országúton, s hibái…
Rendkívüli fórumot rendeztek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészettudományi Kara épületében a városban tartott diáktüntetés résztvevői szerda este.
Ma derült ki: Messi új szerződése alapján 35 millió eurós éves jövedelemre számíthat klubjától. Eddig is ő volt a legjobban kereső labdarúgó, íme a top 10-es lista a 2012-es összbevétel alapján!
Az olasz kupa nyolcaddöntőjében a Fiorentina az Udinese vendége volt. A két Serie A-s élcsapat találkozójának végén a vendég firenzeiek örülhettek 1-0-s győzelmüknek.
Spontán tüntetéssé alakult a diákok mai, Margit hídon megtartott és bejelentett fővárosi demonstrációja - jelentette az InfoRádió tudósítója. A fiatalok egy csoportja este a Kossuth térről Lánchídra érkezett, ahol fórumot tartanak. A rendőrök három fiatalt szerda este előállítottak, társaik körbevették a rendőrautót, hogy megakadályozzák elszállításukat. A fővárosban demonstráló diákok később…
Jelentősen csökken 2013-ban az európai kormányok tőkepiaci finanszírozási igénye a folytatódó államháztartási konszolidáció eredményeként - jósolta a Fitch Ratings.