A Magyar Honvédség segíti 123 település 340 ezer lakosának egészséges ivóvízzel való ellátását január elsejétől az év végéig, ennek érdekében a két ünnep között mintegy 250 katona települ át a feladatra kijelölt honvédségi objektumokba, hogy előkészítsék a szükséges technikai eszközöket - közölte a Magyar Honvédség kedden.
Az idei gyémántjubileumi rendezvénysorozat és a nyári londoni olimpiai játékok szervezőit és részvevőit, valamint a fegyveres erők tagjainak áldozatvállalását méltatta keddi, első ízben 3D-ben sugárzott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.
Három hónap kényszerszünet után ismét munkába állt Chuck Pagano, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Indianapolis Colts vezetőedzője, akinél szeptemberben leukémiát állapítottak meg.
John Terry és Frank Lampard, a Chelsea két sztárja gyermekként örülnek a karácsonynak. Legalábbis erre enged következtetni az a fotó, amellyel Terry Twitteren kívánt boldog karácsonyt a rajongóknak.
Az idei gyémántjubileumi rendezvénysorozat és a nyári londoni olimpiai játékok szervezőit és részvevőit, valamint a fegyveres erők tagjainak áldozatvállalását méltatta keddi, első ízben 3D-ben sugárzott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.
Immár a jövő útját mutató kvalitásokkal mutatkozik be az új Audi RS 6 Avant, amely elődjénél lényegesen könnyebben és gazdaságosabban kínál még dinamikusabb menetteljesítményeket. Álló helyzetből mindössze 3,9 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig kívánságra akár a 305 kilométer/órát is eléri. A 4.0 TFSI 412 kilowattos (560 LE) teljesítményszint mellett…
Az orosz gazdálkodóknak 1,5 millió tonna takarmánygabonát kell beszerezniük vásárlás révén, mert az idei termésük nem elegendő - közölték az orosz mezőgazdasági minisztériumban kedden.
A japán kormány megállapodást akar aláírni a japán központi bankkal arról, hogy az inflációs célt emeljék évi 2 százalékra a bank eddigi, évi 1 százalékos célszámáról.
Nyomozást rendelt el jelentős kárt okozó, számítógépes rendszer és adatok elleni bűncselekmény gyanúja miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken a rendőrség honlapján....
"Utolsó és kemény figyelmeztetésnek" szánta Rozgonyi Ernő a Jobbik pártvezetése számára, hogy december elején távozott az ellenzéki párt parlament frakciójából és tagságából. Az azóta már független országgyűlési képviselő az MTI-vel kedden közölte: vállalhatatlan volt már számára a Jobbik nemzeti radikalizmust lejárató botránypolitizálása.
"Utolsó és kemény figyelmeztetésnek" szánta Rozgonyi Ernő a Jobbik pártvezetése számára, hogy december elején távozott az ellenzéki párt parlament frakciójából és tagságából. Az azóta már független országgyűlési képviselő az MTI-vel kedden közölte: vállalhatatlan volt már számára a Jobbik nemzeti radikalizmust lejárató botránypolitizálása.
Kazahsztánban lezuhant katonai szállító repülőgép az ország déli részén. A fedélzetén utazó 27 ember, köztük a határőrség országos parancsnoka meghalt.
Az idei gyémántjubileumi rendezvénysorozat és a nyári londoni olimpiai játékok szervezőit és részvevőit is méltatta első ízben 3D-ben sugárzott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.
Sikeresnek mondható évet zárt a magyar kézilabdasport, hiszen az FTC révén újabb nemzetközi trófeával gazdagodott a gyűjtemény, a nők pedig bronzéremmel zárták az évet.
A Magyar Honvédség segíti 123 település 340 ezer lakosának egészséges ivóvízzel való ellátását január elsejétől az év végéig, ennek érdekében a két ünnep között mintegy 250 katona települ át a feladatra kijelölt honvédségi objektumokba, hogy előkészítsék a szükséges technikai eszközöket - közölte a Magyar Honvédség.
Rafael Nadal egészségügyi problémái miatt lemondta szereplését az Abu-Dzabiban csütörtökön sorra kerülő bemutató teniszversenyen, így továbbra is várni kell visszatérésére.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
Az orosz kormány ellenzi az orosz gyermekek amerikai állampolgárok általi örökbefogadását tiltó törvényt, ezért a szociális ügyekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettes a múlt héten az államfőhöz fordult - jelentette kedden az amerikai Forbes magazin orosz nyelvű internetes kiadása.
Az egyiptomi szavazók 63,8 százaléknyi "igen" vokssal jóváhagyták az ország új alkotmányát - jelentette be kedden az országos választási bizottság. A hivatalos adatok szerint a jogosultak 32,9 százaléka vett részt a népszavazáson.