Nyolcvankilenc évesen elhunyt Charles Durning Golden Globe- és Tony-díjas amerikai karakterszínész, II. világháborús hős, aki több mint száz mozifilmben és több tucat televíziós produkcióban játszott.
Európában nincs nagyon szem előtt, pedig Latin-Amerika és a BRIC országok vezető gazdasági állama, maga mögé szorítva Olaszországot, Angliát, Indiát és Oroszországot is. Brazília szép csendben felnőtt a világ hatodik legerősebb gazdaságává.
A bangladesi hatóságok 150 ezer szárnyas és 300 ezer tojás megsemmisítését rendelték el, miután a múlt héten madárinfluenza vírusát mutatták ki a főváros egyik baromfitelepén.
Egy orosz lap összeállítása szerint a külföldiek általában egészséges, 4 évesnél kisebb gyermekeket szeretnének magukhoz venni, amihez alaposan meg kell kenni a hivatalnokokat.
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 169. §-a tartalmazza a számla adattartalmára vonatkozó előírőásokat. Ez 2013. január 1-jétől jelentősen módosult, írja a Fairconto hírlevele.
Tovább csorbul a kínaiak amúgy is megtépázott szólásszabadsághoz való joga, ugyanis a héten tárgyalnak Kínában arról a törvénytervezetről, amely az állampolgároknak kötelezővé tenné a személyi igazolványuk bemutatását az internetszolgáltatókkal való szerződéskötéskor, idézi a Reuterst a portfolio.hu.
Nem kell ahhoz profi mixernek lennünk, hogy pillanatok alatt finom koktélokat keverjünk. Ha vendégeket várunk szilveszterre, rukkoljunk elő néhány remek italötlettel, összeállításunkba ehhez adunk ötleteket! Azért bánjunk óvatosan a nedűkkel, hamar megárthat!
Az AC Milan körül továbbra is izzik a levegő. A milánói piros-feketék csapatkapitánya, Massimo Ambrosini elmondta, Didier Drogba mögött szívesen futballozna tavasszal.
A rezsimhez közel álló, al-Vatan című lap szerint a táborban "a harcok azután újultak ki, hogy visszatértek oda a fegyveresek, akik egy rövid időre kivonultak, s emiatt hagyták el az emberek a tábort".
A PSZÁF elnöke szerint az Európai Bankunióval kapcsolatos javaslatokhoz konstruktívan kell közelíteni, de nem szabad megengedni, hogy ez új törésvonalat eredményezzen Európában. Az állam és a...
A bangladesi hatóságok 150 ezer szárnyas és 300 ezer tojás megsemmisítését rendelték el, miután a múlt héten madárinfluenza vírusát mutatták ki a főváros egyik baromfitelepén.
Óvatosan felfelé nyithatnak a tengerentúli piacok a határidős indexek jelenlegi állása alapján. A kereskedési szünetet követő első kereskedési nap optimizmusát az a hír támogatja, hogy a hírek...
Az idén sorozatban harmadik Forma-1-es világbajnoki címét begyűjtő német Sebatian Vettel bizonyult a legjobb európai sportolónak a kontinens hírügynökségeinek választásán.
A PSZÁF elnöke szerint az Európai Bankunióval kapcsolatos javaslatokhoz konstruktívan kell közelíteni, de nem szabad megengedni, hogy ez új törésvonalat eredményezzen Európában. Az állam és a pénzügyi közvetítőrendszer kölcsönösen függ egymástól, a szabályozó rendszer ezt az egymásra utaltságot szeretné nemzeti és európai szinten is feloldani, ám kapcsolatukat nem lehet teljesen elvágni -…
Bibliai időkből származó templomot és kultikus agyagfigurákat találtak izraeli régészek Jeruzsálemtől nyugatra egy útépítésnél - jelentette be szerdán az Izraeli Régészeti Hivatal (IAA).
A mögöttünk álló 2012-es esztendőben számos drámai pillanat színesítette a sport világát. A sport365.hu igyekezett minden hónapból kiválasztani egy eseményt.
Madrid - A boldogságnak ára van, Cristiano Ronaldo (27) esetében egészen pontosan 122 millió angol font (43,8 milliárd Ft) – ha hinni lehet a spanyol és angol lapoknak.
Győr - Karácsonykor talán lesz pár nyugodt perce – gondolhatta a G. Mercédesz (†23) meggyilkolása miatt hónapok óta bujkáló P. Ferenc (39), de tévedett: december 25-én hajnalban Halásziban meglepték a rendőrök, és kattant a csuklóján a bilincs.
Kiskunhalas — Sohasem volt ennyi ajándék a karácsonyfa alatt – lelkendezett Ida (45), az édesanya, aki férjével 16 gyereket nevel, és nemsokára érkezik a következő baba.
Szerdán is folytatódik a forint vesszőfutása, a reggeli kereskedésben az euróval szembeni jegyzések a 295-ös szintig is elszaladtak. Az ünnepek alatti illikvid kereskedésben a forint nem tud magához...
Kecskemét — Eddig rejtegették és csak tesztutakon elkapott lesifotókon láthattuk, most viszont hivatalosan is bemutatta a Mercedes gyár a legújabb csodaautót, a CLA-t.
Az idén októberben az IMF arra figyelmeztette Fehéroroszországot, hogy ismét megingott a pénzügyi stabilitása, és felszólította a kormányt arra, hogy szigorúbb költségvetési politikát folytasson.
Magyarország — Földrengés rázta meg az ablakokat a horvát határ környékén karácsonykor. A földmozgást Bázakerettyén, Budafán és Szentmargitfalva környékén is lehetett érezni.