Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Az E-Star bejelentette, hogy az E-Star ESCO Kft. a tegnapi napon is folytatta a kötvényvásárlásokat, a társaság a 2014-es lejáratú értékpapírokból vásárolt vissza. Az RFV 2014/A típusú kötvényekből...
Óva intette a vegyi fegyverek bevetésétől Bassár el-Aszad szíriai államfőt az amerikai elnök. Barack Obama úgy fogalmazott: következményei lesznek, ha a kormányerők ilyen eszközöket hazsnálnak az ellenzékiek ellen.
Csökkenő trendben mozogtak az amerikai piacok, így zárásra fél százalékos veszteséget halmoztak fel hétfőn. Az ázsiai indexek közül sem mindenki tudott emelkedő pályára kerülni annak ellenére, hogy...
Bankjai feltőkésítéséhez mintegy 39,5 milliárd euróhoz juthat hozzá Spanyolország a jövő hét közepén - közölte Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke, aki egyúttal azt is bejelentette: év végén, 2013 elejével távozik az Eurogroup éléről.
Ma kísérletet tesznek az EU pénzügyminiszterei arra, hogy véglegesítsék az Európai Központi Bank bankfelügyeleti jogkörének megadásával kapcsolatos terveket, ám a nézeteltérések megakadályozhatják...
Megkezdődött kedden Japánban a december 16-ára kiírt előre hozott képviselőházi választások hivatalos kampányidőszaka. A voksolás minden bizonnyal a kormánypárt bukását hozza majd, de a belpolitikai bénultságot nem valószínű, hogy feloldja.
A magyar külügyminiszter támogatja a bankuniót, de csak ha egyenlő tagként kezelnek minket. Martonyi János szerint meg kellene kötni a megállapodást a Valutaalappal.
Éves szinten közel harmadával csökkent október végéig a szlovákiai bankszektor tiszta nyeresége - derül ki a Szlovák Központi Bank (NBS) adataiból. A bankszektor október végéig 443,6 millió euró...
Mérsékelt hangulatromlás volt tegnap este az amerikai részvénypiacokon és a ma hajnali ázsiai kereskedésben sem változott az irány, a forint azonban tegnap este óta érdemben nem mozdult a főbb...
Nyitottak és készek tárgyalóasztalhoz ülni a Haza és Haladás Egyesület képviselői az MSZP-vel - írja a Népszabadság. A szocialisták, akik korábban nyolc szervezetnek küldtek együttműködési ajánlatot, üdvözölték a Haza és Haladás tárgyalási szándékát.
A magántőke befektetések a válság óta felértékelődtek az alacsony kamatkörnyezetben, sorra készülnek az új piacot lefedő indexek, és a közvetett kitettséget nyújtó alapok köre is bővül. A ProShares a...
Bajnai Gordon és Mesterházy Attila a korábban meghirdetett ellenzéki összefogást volt hivatott hangsúlyozni a vasárnapi, Kossuth téri tüntetésen, Rogán Antal azonban kifogta a szelet a vitorlájukból - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában, amelynek vendége volt Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója és Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A várakozásoknak megfelelően további 25 bázisponttal csökkentette az irányadó ráta szintjét az ausztrál jegybank. Az irányadó ráta legutóbb 2009-ben volt ilyen alacsony. Glenn Stevans, jegybankelnök...
A hatóságok a Csúó autópályát felügyelő Central Nippon Expressways hat telephelyét, köztük a vállalat nagojai központi irodáját vizsgálták át. Emellett a beomlott alagutat szeptemberben ellenőrző cégnél is vizsgálódtak, amely három hónapja nem talált kivetnivalót a tereptárgy állapotában.
Németországban javul a bevándorlók munkaerő-piaci integrációja - mutatta ki egy hétfőn megjelent OECD-jelentés, amely szerint a bevándorlók ugyan nehezebben jutnak álláshoz, mint a Németországban született munkavállalók, de csaknem kétharmaduk dolgozik.
A magyarországi elektronikai ipar munkaügyi problémáira hívja fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) és a holland civil kutatóközpont, a SOMO legújabb kutatása, amely megállapította, hogy a délkelet-ázsiai gyárakból jól ismert munkaügyi problémák közül számos Magyarországon is jellemző.
Igazán jelentős esés nem volt az amerikai piacokon illetve az ázsiai indexek sem tudtak egységes irányba mozdulni, így várhatóan a hazai börze is a tegnapi záróértéke közelében indíthatja a...
A New York-i bíróság december 10-re tűzte ki azt a tárgyalást, amelyen vélhetően peren kívüli megegyezés formájában sikerül majd lezárni Dominique Strauss-Kahn és az ellene kártérítési eljárást indított szobalány közötti polgári peres eljárást.
Mintegy 750 üres státus megszüntetését tervezik a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál (BRFK), ami azzal járhat, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a kerületi kapitányságokra is kevesebb ember juthat, írja a hvg.hu....
A MOL ománi leányvállalata megkapta a hivatalos értesítést arról, hogy az ománi szultán rendeletével 2012. november 25-én hatályba lépett a 66-os, nyugat-ománi szárazföldi blokkra vonatkozó kutatási...
Miskolc fideszes alpolgármesterének, Zsiga Marcellnek a házáig újították fel egy utca burkolatát, melynek állapota korábban valóban kritikán aluli volt. Az ő háza egy meredek utcában található, melyben a városháza közleménye szerint azért kellett 110 méteres szakaszon, csaknem 7 millió forintért aszfaltozni és a csapadékvíz elvezetést megoldani, mert esős időben az itt levő ingatlanokat gyakran…
Ismét pozitív napot zárhattak az árupiacok, folytatva az oldalazást. A 0,4 százalékos emelkedést a Dow Jones UBS árupiaci indexben nagyban támogatta a dollárindex hasonló mértékű csökkenése, amely...
A biztosítótársaságok mintegy 500 milliárd eurónyi részvénytől fognak megszabadulni az új Szolvencia II irányelv eredményeként, a pénzt pedig inkább a kötvénypiacokra fogják pumpálni, melyet az elemzők már így is „túlfűtöttnek” ítélnek.
Vakarhatják a fejüket a deviza alapú jelzáloghitelesek: a kormány árfolyamgátat ajánl, az Adósok Szervezete szerint viszont óva int ennek igénybevételétôl. A döntési határidő a hónap végén lejár.
Áder kifogásait orvosolták. Újra módosul esztendőnk költségvetése. 2013: milliárd-eső hullik a médiára. Csődeljárás és felszámolás. Környezetünk védelmében. A mozgóképről.
A ma rajtoló szerbiai Európa-bajnokságon akarja feledtetni a magyar női kézilabda-válogatott, hogy a világbajnokságról és a londoni olimpiáról is lemaradt.
Jean-Claude Juncker, az eurócsoport elnöke szerint Spanyolország már a jövő héten megkaphatja a 39,5 milliárd eurós mentőcsomagot; az ESM alap nem tőkésíthet fel bankokat amíg nincs megállapodás a bankunióról, közölte a német pénzügyminiszter.
Novemberben 7%-kal csökkent a hazai részvénypiac összesített határidős forgalma, míg a megelőző hónaphoz képest 8%-os növekedés volt megfigyelhető. A jelek szerint azonban az idei év igen gyászos...