Benyújtotta végleges ajánlatát a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére az a négy pályázó, amely megfelelt a közbeszerzési eljárás részvételi feltételeinek. A nyertessel várhatóan december második felében kötik meg a szerződést - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. kedden.
Eddig 80 interkontinentális járatán van már, de a Lufthansa folytatja a két éve indított FlyNet szélessávú internetszolgáltatás bevezetését további járatain.
A hét második napján is emelkednek az irányadó határidős amerikai indexek a nyitás előtti kereskedésben, igaz tegnap nem tartott sokáig az optimista hangulat. A kereskedésben amerikai makroadat nem...
Magyarországon örökre fennmarad a bankadó, érkezik a tranzakciós illeték. Az energiacégek adóterhelése emelkedik. Végleges formába öntötték a 2013-as magyar adórendszert. Hogyan hatnak a kormány...
Az európai egységfolyamat kiteljesítését sürgette kedden a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hannoveri országos kongresszusát megnyitó beszédében Angela Merkel pártelnök, német kancellár, hangsúlyozva, hogy Európa csak egységesen állhat helyt a globális versenyben.
Előállították a rendőrök azt a férfit, aki sétapálcájából előrántott karddal fenyegetőzött, kedden délelőtt, a főváros III. kerületében, a Montevideo utcában - értesült a HavariaPress.
A Magyar Sí Szövetség (MSíSZ) vezetősége azt várja, hogy a múlt hétvégén hat Világkupa-pontot szerzett Miklós Edit az első tízbe kerül a februárban, Schladmingban sorra kerülő alpesi világbajnokságon.
Angol lapértesülések szerint a Real Madrid komolyan fontolgatja David Silva megvásárlását az angol Manchester Citytől. Erről a People című lap számolt be.
Magyar végzős joghallgató nyerte el az Ernst & Young Az Év Ifjú Adószakembere 2012" (Young Tax Professional of the Year") nemzetközi verseny bostoni döntőjét. A több száz egyetemről jelentkező diák közül győztesnek választott egyetemista lány 30 napos világ körüli útján mélyítheti el szakmai tudását az Ernst & Young irodáiban.
Míg a 25 év alattiak közül minden harmadik munkanélküli, egyre több fiatal dolgozik szolgáltató központokban. Az SSC-k az átlagnál jobb juttatásokat biztosítanak a pénzügyi vagy informatikai ismerettel rendelkező, nyelveket beszélő pályakezdőknek, ráadásul folyamatosan bővülnek, ami az uniós elvárások teljesítését segítheti.
A Telenor idén is megrendezte Jótékonysági Sütivásár akcióját. A vállalat munkatársai elkészítették kedvenc süteményeiket, amit egymásnak kínáltak a vállalat székházában rendezett vásáron. A finomságokból származó bevételt ebben az évben a Csalogány Alapítvány számára ajánlják fel az önkéntes cukrászok.
Az adórendszer szerkezetileg lezártnak tekinthető, a változások gyümölcse remélhetőleg egy-két éven belül beérik, és a vállalkozások érezni fogják, hogy könnyebbé vált a helyzetük - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, egy szakmai fórumon.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár felvette a háromezredik dolgozóját is, ezzel a gyár dolgozóinak száma már most elérte az év végére tervezett létszámot - tájékoztatta a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing és PR vezetője kedden az MTI-t.
Sárbogárd a nagyarányú munkanélküliség és az alacsony iparűzésiadó-bevétel miatt nehéz helyzetben van, ezért adósságállományának hetven százalékát vállalja át az állam - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára újságíróknak a Fejér megyei város polgármesterével folytatott keddi tárgyalása után Sárbogárdon.
A vártnál kedvezőbb feltételekkel bejelentett görög államkötvény visszavásárlási terv általános vásárlási kedvet váltott ki az eurózóna perifériájához sorolt állampapírpiacokon, amely oda vezetett,...
Az Együtt Jeruzsálemért Alapítvány által kezdeményezett és a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány által szervezett vasárnap délutáni neonáci-ellenes tüntetést a jobbikos Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalása hívta életre, melyben politikus a Magyarországon élő zsidó származású emberek "összeírását" kezdeményezte. A rendezvényen felszólalt Rogán Antal, Bajnai Gordon,…
A nap még fel sem vette harcát a hajnali köddel, egy elkényeztetett városi máris az Ormánság sűrűjében vág utat magának a Dráva partja felé. A néma csendben ébredező természet vonakodva fogadja a zúgolódó dízelmotor jelen körülmények között fülsiketítőnek ható zaját, s ezt a fasor mögött egy vaddisznócsorda riadt vágtája, s néhány nagytestű madár hirtelen röpte is jelzi.
Megszűnt a bizalom a kormány és a bankszektor között, a bankok a falig hátráltak, most várják azokat a lépéseket, amik újra felmelegíthetik a fagyos kapcsolatokat. Az NGM szerint nem csak a kormány, a bankok sem teljesítették a megállapodás rájuk vonatkozó részét. Nem azért nincs vállalati hitelezés, mert nincs rá pénz.
A Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa legfeljebb a dolgozók járandósága, a felszámolással kapcsolatos költségek, a köztartozások és a biztosított követelések kifizetésére lát esélyt.
A jövőre 100 éves Magyar Sí Szövetség (MSíSZ) vezetősége szerint az idei szezon az áttörésé lesz, és azt várják, hogy a múlt hétvégén hat Világkupa-pontot szerzett Miklós Edit az első tízbe kerül a februárban, Schladmingban sorra kerülő alpesi világbajnokságon.
Kardot rántott barátnőjére, majd a zsarukra is egy középkorú férfi. A megvadult férj nagyapja sétapálcájába mélyesztett kardjával akarta kivégezni asszonyát, mondván: a karddal már öltek embert korábban.
Az EDF Démász december 20. és 2013. január 6. között azoknál a lakossági ügyfeleinél sem kapcsolja ki az áramot, akiknek számlatartozásuk van - közölte a szolgáltató kedden az MTI-vel.
Színházi koncert, könyvesbolti mesedélután, logikai társasozás, fürdőzés ingyenes vizimasszázzsal, dokumentum filmes mozi, dunaparti villamosút házi süteményekkel. December 8 és 16.-a között közel húsz ingyenes programmal várja a kilencedik kerületben élőket, dolgozókat, és a Ferencvároshoz kötődőket, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány "ÉLMÉNYKALENDÁRIUM" című programsorozata.
A BL csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában csak a presztízs a tét a Real–Ajax rangadón. Vincze Ottó és Hajdu Attila, az 1995-ös Fradi két futballistája elemezte az esélyeket.
Jelentősen drágulhat a temetkezés jövőre, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja a kegyeleti közszolgáltatási díjakról szóló javaslatot. A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) ultimátumot adott a fővárosnak: amennyiben alacsonyabb díjakról döntene a közgyűlés, 20 millió 351 ezer forint kompenzációs igénnyel fordulnak az önkormányzat felé. A földbetemetés átlagos ára 287 ezer forintról 308 forintra…
Hozzávalók: 1 kg csontos rövidkaraj egyben 10 dkg szeletelt füstölt tarja lapkasajt (bármilyen ízesítésű) 3 db vöröshagyma fél tubus piros arany bors magyaros fűszerkeverék sütőzacskó fél dl olaj cérna A körethez: 1 kg krumpli magyaros fűszerkeverék fél dl olaj
Csökkent a Gazprom európai gázexportja az idén az első tizenegy hónapban az egy évvel korábbihoz képest. A Gazprom gázkivitele Európába a január-november közötti időszakban 124 milliárd köbméter volt, ami 9,34 százalékos csökkenés a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Az euróövezeti periféria gazdaságainak zöme a távozás keltette kezdeti gazdasági-pénzügyi felfordulás elültével viszonylag jól elboldogulna a valutaunión kívül - vélekedtek átfogó helyzetértékelésükben az egyik legnagyobb londoni elemzőház közgazdászai. A Capital Economics szakelemzői szerint Görögország és Portugália jövője reménytelennek tűnik az euróövezeten belül, és valószínűleg ennek a két…
Délelõtt a javuló külpiaci hangulat miatt erõsödni tudott a forint a kéthetes mélypontról az euróval szemben, délután aztán a viszonylagos külföldi jókedv mellett is ismét gyengült a...
Sorra mondják fel a munkáltatók a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződéseket - tudta meg a Pénzcentrum.hu Székely Tamástól, a vegyipari szakszervezet elnökétől. A cégek jelentős része minden eszközt megragadott, amelyet a július elsején hatályba lépett új munka törvénykönyve biztosított: csökkentette a műszakpótlékot, tágította a munkaidőkeretet, az elvárt béremelésre hivatkozva elvonta a…
Benyújtotta végleges ajánlatát a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére az a négy pályázó, amely megfelelt a közbeszerzési eljárás részvételi feltételeinek. A nyertessel várhatóan december második felében kötik meg a szerződést - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. kedden az MTI-vel.
Szerdai hatállyal kilép a Jobbik frakciójából és visszaadja az országgyűlési képviselői mandátumát is Bödecs Barna - tájékoztatta a politikus kedden az MTI-t.
Kedd estétől a csapadék intenzívebbé válásával és hőmérséklet fagypont alá csökkenésével a Dunántúl keleti, északkeleti részén, az Északi-középhegységben és a Duna-Tisza-közén akár 10 centiméter, megmaradó hó hullhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki egyes megyékre.
Névbitorlási pert indított a Fidesz helyi frakciója ellen a KDNP esztergomi szervezete. A bírósági keresetet egy közösségi portálon hozták nyilvánosságra a kereszténydemokraták kedden.