Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A fiatalok 49 százaléka szeretne külföldön dolgozni, de csak tizenkét százalékuk hagyná el végleg Magyarországot a jobb megélhetés reményében. Ma már kevesebben élnek házasságban, mint élettársi kapcsolatban. Ez két megállapítás abból a kutatásból, amelyet ma ismertettek az újságírókkal. Közben Vágó Gábor, az LMP képviselője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az ifjúságpolitika teljes…
A kitűzött határidőnél három órával korábban, szombat reggel hét órakor újra megnyílt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - tájékoztatta az MTI-t Hardy Mihály, a repülőteret működtető Budapest Airport szóvivője.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való megállapodás csökkenté Magyarország finanszírozásának a költségeit - jelentette ki Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Alapítvány elnöke pénteken a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában (CSIS).
A magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői vehették át a 10. alkalommal odaítélt Prima Primissima Díjakat, valamint a Jubileumi Prima Primissima Díjakat péntek este a Művészetek Palotájában.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be az illetékes törvényszékre - közölte a társaság szombaton hajnalban a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Csalódniuk kellett azoknak, akik arra számítottak, hogy idén nem az utolsó pillanatban készül el a 2013-as költségvetés és a dokumentum a stabilitást, valamint a kiszámíthatóságot fogja tükrözni. A...
A magyar női kézilabda-válogatott 32-31-re nyert az olimpiai és világbajnoki bronzérmes spanyol csapat ellen a szerbiai Európa-bajnokság csoportkörének pénteki zárófordulójában.
Áder János köztársasági elnök részt vesz Oslóban a Nobel-békedíj átadásán december 10-én - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatósága pénteken az MTI-vel.
Mohamed Murszi egyiptomi államfő „kész lehet elfogadni a népszavazás elhalasztását” az országot megosztó alkotmánytervezetről, ha garanciát lát arra, hogy ez nem a tervezet végleges elvetését fogja jelenteni – közölte alelnöke péntek este.
Holtan találták a VII. Eduárd Kórház közelében Jacintha Saldanhát, azt a nővért, aki nemrég bedőlt egy ausztrál rádiós műsorvezetőpáros beugratásának. Saldanha a kórház telefonközpontjában dolgozott, minden jel szerint öngyilkosságot követett el. A két rádiós az aznap oda szállított Katalin hercegnő állapotáról érdeklődött, magukat a királynőnek és Károly hercegnek kiadva. Saldanha felült a…
A fehérorosz elnök pénteken rendeletet írt alá, amely megtiltja bizonyos iparágak dolgozóinak, hogy felmondjanak vállalatuknál, és drákói pénzbírsággal fenyegeti azokat, akik ezt mégis megteszik.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
A Celtic-szurkolók igencsak hálásak voltak a Barcelonának, amiért a Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében ikszeltek a Benficával, ezzel továbbjuttatták csapatukat.
Nem tartja kudarcnak a Fidesz, hogy az államfő több ponton alkotmányellenesnek tartja a választási eljárási törvényt. Gulyás Gergely szerint egy ilyen jogszabálynál „előfordulhatnak hibák”, mint ahogy más törvényeket is küldött már vissza normakontrollra államfő. Az MSZP szerint a törvény minden pontja alkotmányellenes, az LMP pedig azt kifogásolta, hogy Áder János államfő megállt félúton.
Törökország délkeleti részén, Anatóliában készítettek először bort préselt szőlőből 10 ezer évvel ezelőtt - állítja José Vouillamoz svájci tudós. Megvan a mai szőlők ősapja is: a Gouais blanc (német nevén Heunisch weiss) nevű, Vouillamoz által a szőlő Casanovájának is becézett ősi szőlőfajta, amely legalább 80 európai szőlőfajta, közöttük a Chardonnay, a Gamay és a rajnai rizling őse.
"A magán-nyugdíjpénztári kifizetéseket az állam semmilyen módon, még átmenetileg sem vonathatja el" - erről a kérdésről tartott volna népszavazást az MSZP. Az Országos Választási Bizottság szerint ez nem érthető kérdés, így a referendumból nem lett semmi. Most a tandíj-népszavazás múlik a bizottság értelmezőkészségén.
A Fidesz immár nem működhet együtt a Jobbikkal; a cigányozást a Dunántúlon, a zsidózást vidéken nem értik - gondolják számosan a párt frakciójában. Ám úgy tűnik, a durvuló mandátumháborúban a szélsőségesek a rasszizmus bevetésével küzdenek.
Tarlós István főpolgármester örül, hogy az Orbán-kormány forrásokhoz juttatja a várost, de nem érti, a kabinet miért nem oldja meg végleg a BKV ügyét - írja a Magyar Nemzet.
Európában máig Magyarország az egyetlen, ahol a szolgálatban lévő, közhatalmat gyakorló rendőrök arcát ki kell takarnia a sajtónak a tudósításokban - a Kúria november végi jogegységi határozata szerint ez pedig így is marad. Míg a szakma fő érve, hogy sérül a sajtó szabadsága, hiszen elveszti a hatalmat ellenőrző funkcióját, a Kúria szerint "teljesen alaptalanok" az aggodalmak.
Fél tucat ponttal nyert odahaza a legutóbb döntős Oklahoma City Thunder a korábbi sokszoros első Los Angeles Lakers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Szombaton az ország déli, délnyugati területein intenzív havazásra kell készülni, helyenként több mint 30 centiméternyi friss hó is hullhat, jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat. És a jelek szerint igaza is lett, délen már meglehetősen komoly a hóhelyzet.
Novemberben először a német online álláspiac is visszaesést mutat. A Monster Employment indexe Németországra vonatkozóan 5%-kal, Európára nézve 4%-kal csökkent. A Monster nem csak a saját, hanem...
A decemberi hétvégéken a munkanap-áthelyezések és az ünnepek közeledtével megnövekvő forgalom miatt hétvégenként a megszokottnál sűrűbb menetrend szerint közlekednek a budapesti közösségi közlekedés járatai. A munkanap-áthelyezés miatt a parkolás rendje is megváltozik.