Politikai karaktergyilkosságnak nevezte a miniszterelnök-helyettes szombati országházi sajtótájékoztatóján a szakdolgozatával kapcsolatban kirobbant ügyet.
Baranya megyében a 6-os és a 67-es főút mellett már az 56-os főúton, illetve Somogy megyében a 66-os főúton is kötelezővé tette a hólánc használatát Magyar Közút Nonprofit Zrt. - tájékoztatta a társaság szombaton az MTI-t. Változatlanul esik a hó a Dunántúl dél-nyugati területein, illetve a Keszthely-Makó vonaltól délre. Zala, Somogy, Baranya, valamint Bács-Kiskun megye déli részéről és Csongrád…
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
Kovács László szerint a szocialisták - a konzervatív politikai erőkkel ellentétben - a válság terheit igazságosan osztanák el a társadalomban. A korábbi szocialista külügyminiszter és uniós biztos ezt nevezte a két politikai oldal közötti különbségnek pártja Európa-politikai tagozata és a Táncsics Mihály Alapítvány szombati, budapesti konferenciáján.
Uniós támogatásból fejlesztette gépparkját a magyarországi gyűjtőfuvarozással foglalkozó veszprémi Tobi 2000 Bt. Az 53 főt foglalkoztató, 29 szállítójárművel rendelkező társaság 9,8 millió forintos technológiafejlesztéséhez az Európai Unió 40 százalékos támogatást nyújtott.
Politikai karaktergyilkosságnak nevezte a miniszterelnök-helyettes szombati országházi sajtótájékoztatóján a szakdolgozatával kapcsolatban kirobbant ügyet.
Nem helytálló az a párhuzam, hogy tudományos szinten a Magyar Tudományos Akadémia hasonló szerepet tölt be, mint amilyet a Magyar Művészeti Akadémiának szántak, idézi Bozóki András, a Heteknek adott interjúját az atv.hu.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) nem változtat a kettős tagság intézményén és felszólítja mindazokat, akik a párt országos választmánya által meghatározott irányvonalat, szövetségi politikát és kormányzati szerepvállalást nem fogadják el, ne belülről bomlasszanak, hanem távozzanak önként a pártból.
Harmincnégy ország delegációja már megérkezett a vasárnap Szentendrén megrendezendő mezeifutó Európa-bajnokság résztvevői közül, egyedül a grúzok hiányoznak, de már ők is úton vannak.
Jogi útra fogja terelni a Haza és Haladás Egyesület az CÖF lapjával kapcsolatos ügyet, ha a jogászok találnak benne olyat, amelyet jogellenesnek találnak - mondta Szigetvári Viktor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Baranya megyében a 6-os és a 67-es főút mellett már az 56-os főúton, illetve Somogy megyében a 66-os főúton is kötelezővé tette a hólánc használatát Magyar Közút Nonprofit Zrt – tájékoztatta a társaság szombaton az MTI-t.
Szlovéniában szinte mindennaposakká váltak a tüntetések. Ljubljana néhány éve még Közép-Európa mintaországának számított, hamar bevezethette az eurót, most azonban súlyos nehézségekkel kell szembenéznie. Az elmaradt reformok miatt zuhan a GDP, 2012 harmadik negyedévében 3,3 százalékkal, így e tekintetben az egyik legrosszabb eredményt tudja felmutatnia az Európai Unió tagországai közül.
Farkas Balázs, Nenad Kiso és Birtalan Botond távozik a DVSC-TEVA labdarúgócsapatától. A játékosoknak nem sikerült beverekedniük magukat a Loki kezdőcsapatába.
Politikai karaktergyilkosságnak nevezte a miniszterelnök-helyettes szombati országházi sajtótájékoztatóján a szakdolgozatával kapcsolatban kirobbant ügyet.
Csók István Züzü tükör előtt című, eddig ismeretlen olajfestménye mellett antik és kortárs festmények, porcelánok, bútorok és szőnyegek szerepelnek a Nagyházi Galéria keddtől csütörtökig tartó árverésén, szombaton pedig ezüstökre és ékszerekre licitálhatnak az érdeklődők.
Újraválasztották a Magyar Közösség Pártja tisztújító kongresszusának küldöttei a párt elnöki posztjára Berényi Józsefet, az MKP eddigi első emberét szombaton Kürtön.
Vírusos megbetegedés miatt a szerbiai női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjét maximális négy ponttal váró magyar válogatott csapatkapitánya, Görbicz Anita kihagyta a szombati edzést.
A Sabat című kormánypárti török napilap szombati számában azt írta: a Turgut Özal volt török elnök földi maradványaiban talált méreg mennyisége nem volt halálos.
Győr – A napokban töltötte be 75. életévét Szilágyi István. A Keménykalap és Krumpliorr felejthetetlen Lópici Gáspárja ma is próbál, a Győri Nemzeti Színházban készül premierre, ahol 18 éve hűséges tag.
A Főpolgármesteri Hivatal szombat délutáni szerint a Magyar Nemzet szombati számában megjelent egyik cikkben nem Tarlós István főpolgármester véleményét ismertették, hanem a cikket készítő újságíróét.
Budapest – Senki nem gondolta volna, hogy 670 grammal túl lehet élni a születést! Katalin sem, hiszen semmi előzménye nem volt annak, hogy kislánya, Liliána (7) koraszülöttként jön a világra.