Hozzávalók: 4 db nagyobb méretű banán 8-10 dkg jó minőségű étcsokoládé 8-10 dkg porcukor 2 evőkanál presszókávé /a csoki hígításához / kb. 1 evőkanál vaj kókuszreszelék
A március 15-i nemzeti ünnep rendezvényei miatt a főváros több pontján már szerdán sem lehet parkolni, csütörtökön pedig lezárják a járműforgalom elől a budai Vár és a Belváros egyes részeit. Változások lesznek a tömegközlekedésben is.
Összegyűjtötte a megfelelő számú tiltakozó aláírást a Fótra tervezett salaklerakó ügyében az MSZP helyi szervezete, de a dokumentálás után megsemmisítették az íveket, mert mégsem akarnak népszavazást a kérdésről - közölte a szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.
Új járatokkal bővíti budapesti kínálatát a Wizz Air - jelentette be a társaság mai sajtótájékoztatóján. A diszkont légitársaság júniustól Várnába is közlekedtet járatokat, valamint Bergamo helyett...
A magánnyugdíjpénztárak összesített hozama negatív volt 2011-ben, ezen belül a klasszikus portfóliók általában jobb hozamokat értek el kiegyensúlyozott és a növekedési társaikhoz képest.
Be kell tömni azokat az óriási lyukakat, ahol valósággal ömlik ki a pénz az országból - írja heti cikkében a Heti Válasz hasábjain Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető az egyik...
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 76. játéknapján a Miami Heat a hosszabbításban kapott ki az Orlando Magic otthonában. A Los Angeles Lakers kétszeri hosszabbítás után tudta bevenni a Memphis Grizzlies otthonát.
Bár Fernando Torres a saját edzője szerint is „pszichológiai eset”, a Chelsea-nél bíznak benne, hogy kulcsfigura lesz a Napoli elleni visszavágón. A londoniak az angol klubok becsületéért is fociznak.
Hozzávalók: fejenként 1 db hízott kacsamell 1 db szép nagy narancs 1 db szép nagy alma 2 ujjnyi friss gyömbér 3 szál újhagyma durvára darált színes bors őrölt fahéj 1-1,5 dl vörösbor só 2 evőkanál méz pici kacsazsír A körethez: 3 dl rizs gomba kukorica újhagyma só bors
Megnő a szegények száma, különösen a nyugdíjasok körében, ha a cseh kormány megvalósítja tervezett takarékossági intézkedéseit, s néhány évre befagyasztja a nyugdíjakat, vagy mérsékeli valorizációjukat.
Hozzávalók: 4 db nagyobb méretű banán 8-10 dkg jó minőségű étcsokoládé 8-10 dkg porcukor 2 evőkanál presszókávé /a csoki hígításához / kb. 1 evőkanál vaj kókuszreszelék
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatja az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága módosító javaslatát, amely a magánnyugdíj-pénztárakból a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe átlépő pénztártagoknak járó kifizetések adómentességét biztosítja - közölte az NGM szerdán.
Új járatokkal bővíti budapesti kínálatát a Wizz Air - jelentette be a társaság mai sajtótájékoztatóján. A diszkont légitársaság júniustól Várnába is közlekedtet járatokat, valamint Bergamo helyett...
A kuruc.infón plakát hirdet egy esztergomi rendezvényt, melyen a neonáci Betyársereg képviselője mellett a Jobbik két képviselője is felszólal, közben a város egyik jobbikos önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy az MSZP-n kívül más szervezet nem tart rendezvényt Esztergomban.
Be kell tömni azokat az óriási lyukakat, ahol valósággal ömlik ki a pénz az országból - írja heti cikkében a Heti Válasz hasábjain Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető az egyik...
Sok szó esik a választható fogamzásgátló módszerek hatékonyságáról, megbízhatóságáról, esetleges mellékhatásairól. Mivel a nők nagy része sok évig használja egyik vagy másik megoldást, nem elhanyagolható szempont az egyes módszerek egyszerűsége, kényelme sem! A következő cikkben sorra vesszük a különböző fogamzásgátlási módszereket - elsősorban a kényelem szempontjából.
A kiváló nemzetközi hangulat közepette folytatódik a hegymenet az európai piacok esetén. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a tegnapi lokális maximumokat ütő részvényindexek ma újabb csúcsokat...
Alig csökkent februárban az álláskeresők száma: a januárban csaknem százezer fős megugrás után februárban mindössze 1700 fővel lett kevesebb regisztrált álláskereső, létszámuk így 646 700 fő volt -...
A klasszikus ízesítőiről ismert, tradicionális márka, a Globus vadonatúj, izgalmas ízzel bővíti palettáját. Az új Globus Ínyenc mártás lágy, krémes textúrájával és pikáns ízével különleges kísérője ételeinknek.
Bár a vasárnap mindannyiunknak pihenőnap, a háziasszonyok mégis ekkor dolgoznak a legtöbbet, hogy finom, ünnepi ebédet tálaljanak a családi asztalra. Néhány ötlettel szolgálunk, amivel lerövidíthetjük az ünnepi készülődést.
Egy törvényjavaslat szerint a januárban életbe lépett díjbefagyasztás minden szempontból káros a hulladékkezelési közszolgáltatásra, ezért lehetővé tennék, hogy a szolgáltatók mégis megemeljék a szemétszállítási díjat. 120 literes kukára számítva 650 forint lenne a plafon - kivéve ott, ahol már eddig is többet kellett fizetni a szemétszállításért.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatja az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága módosító javaslatát, amely a magánnyugdíjpénztárakból a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe átlépő pénztártagoknak járó kifizetések adómentességét biztosítja - közölte az NGM szerdán.
Ti is gyakran nézelődtök az üzletek polcai között olyan termékek után kutatva, melyek leegyszerűsíthetik, felgyorsíthatják a főzés folyamatát, amikor egyszerűen új ízre, izgalmasabb fogásokra vágytok?
Nem mutatott drámai romlást az építőiparban a felszámolások alakulása februárban, de a végelszámolások száma soha nem látott szintre ugrott, és az ágazatban kifejezetten magas azoknak a végelszámolásoknak az aránya, amelyek később felszámolásba fordulnak. Mindezek mellett már nem csak a gyenge cégek kerülnek csődbe, de a nagy múltú, kiemelt referenciákkal rendelkezők is elhullanak.
A Societas baloldali ifjúsági mozgalom szerdán reggel 50-60 budapesti benzinkút közelében helyezett el "Kössz Orbán" feliratú táblákat, amelyekkel a kormány gazdaságpolitikáját hibáztatják az emelkedő üzemanyagárak miatt.
Tavaly a legjobban a magánnyugdíjpénztári portfóliók közül a klasszikus portfóliók teljesítettek, viszont a tagok többségét lefedő növekedési portfóliók veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni, a...
A nyertes pályázat alaki hibája miatt részben hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azt a határozatát, amellyel a testület az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t nyilvánította a budapesti 95,3 MHz-es frekvencia nyertesének. Az ítélőtábla a hatályon kívül helyezett részben új eljárásra kötelezte a médiatanácsot. A döntés ellen…
Új járatokkal bővíti budapesti kínálatát a Wizz Air - jelentette be a társaság mai sajtótájékoztatóján. A diszkont légitársaság júniustól Várnába is közlekedtet járatokat, valamint Bergamo helyett...
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján az NB II-es Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE szerdán 17:30-kor az MTK otthonában lép pályára. Az első találkozón a fővárosiak 3-0-ra nyertek Békéscsabán.