A főváros XVII. kerületében, az Újhegyi és Brassó utca kereszteződésében egy személyautó eddig ismeretlen okból letért az útról és nekihajtott egy villanyoszlopnak.
A Chelsea 5-2-re legyőzte a másodosztályú Leicester Cityt, ezzel bejutott az FA-kupa elődöntőjébe. A hazai csapatban 1541 perc elteltével először szerzett gólt Fernando Torres. A nap másik meccsén a Liverpool kiszenvedte a Stoke elleni győzelmet.
Hiába próbálta családja tiltani a kapcsolatukat, úgy tűnik, Whitney Houston lányát eljegyezte mostohatestvére. Legalábbis Bobby Kristin Brown ujján jeggyűrű volt a legutóbbi közös képükön.
SZÉKESFEHÉRVÁR – Mladen Bozsovics (27) hibája a Videoton bajnoki címvédésébe kerülhet. A labdarúgó-NB I csúcsrangadóján a szezonban eddig veretlen, listavezető Debrecen 1-0-ra nyert a Videoton otthonában, s ezzel 12 pontra lépett el a fehérváriaktól
BUDAPEST – A húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat, amennyiben az Országgyűlés az előzetes tervek alapján hétfőn elfogadja az erről szóló javaslatot.
Romániában legyőzi a nacionalista láz az erdélyi magyarokat címmel számolt be szombat délután megjelent számában a Le Monde a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) önálló magyar kara körül kialakult politikai vitáról.
Kihúzták a Hatoslottó 11. heti nyerőszámait. Mivel ezen a jétékhéten sem volt telitalálat, így egy hét múlva 646 millió forint keresi majd gazdáját....
Másfél hónappal a francia elnökválasztás előtt többtízezren – a szervezők szerint százhúszezren – vettek részt vasárnap a radikális baloldal jelöltje, Jean-Luc Mélenchon által meghirdetett „polgári meneten” és azt követő nagygyűlésen a párizsi Bastille téren.
Egy ember meghalt, további három súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor feltételezhetően gázrobbanás történt egy családi házban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Berkeszen.
Másfél hónappal a francia elnökválasztás előtt több tízezren (a szervezők szerint 120 ezren) vettek részt vasárnap a radikális baloldal jelöltje, Jean-Luc Mélenchon által meghirdetett "polgári meneten" és azt követő nagygyűlésen a párizsi Bastille téren.
A görög szocialista párt új elnökét Evangelosz Venizelosznak hívják: a párttagság megkérdezésével lezajlott vasárnapi szavazáson egyedüli jelöltként induló pénzügyminiszter az érvényes szavazatok 85 százalékát kapta - jelentette este a közszolgálati televízió.
Szóban erősíti, tettekben egyre lejjebb nyomja a középosztályt Orbán Viktor és kormánya. Miközben a miniszterelnök arról beszél, hogy 5 és fél millió dolgozó ember kell a sikerhez, a foglalkoztatottak száma a 4 milliót sem éri el. A szegényeknek kellene kitörniük és felemelkedniük, de a közmunkáért kapott 47 ezer forint nem a "szerény, de biztonságos megélhetés felé", vezet. A lecsúszás viszont…
A Genfi Autószalonon bemutatkozott az ott leleplezett, a hazai márkakereskedésekbe jövő év első felében érkező vadonatúj Kuga lábmozdulattal vezérelhető automatikus csomagtérajtaja, amely az első ilyen jellegű megoldás a kategóriában. A Kuga-tulajdonosok a jövőben úgy nyithatják és zárhatják a majd csomagtérajtót, hogy egyszerűen elhúzzák lábukat a hátsó lökhárító alatt: ez nagyon hasznos funkció,…
A Kosártól a pakkig című rovatunkban összegyűjtjük a hétvége eredményeit. Minden magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda eredmény egy helyen.
Görögországnak az euróövezetből való kilépése ellen foglalt állást, és megvédte a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárásban hozott döntést a regionális EU-biztos egy osztrák lapnak nyilatkozva.
Másfél hónappal a francia elnökválasztás előtt több tízezren (a szervezők szerint 120 ezren) vettek részt vasárnap a radikális baloldal jelöltje, Jean-Luc Mélenchon által meghirdetett "polgári meneten" és azt követő nagygyűlésen a párizsi Bastille téren.
A választópolgárok nagyobb eséllyel szavaznak arra a politikusra, akinek mélyebb a hangja. Amerikai kutatók bebizonyították, hogy megbízhatóbbnak és felelősségteljesebbnek találjuk például azt az elnökjelöltet, akinek mélyebb az orgánuma.
A negyedik helyezett Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott a Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Mindig lehet találni egy olyan népcsoportot, amelyik válság idején "hibásabb" a többinél, a darab világjelenséget mutat be - jelentette ki Washingtonban az MTI-nek Máté Gábor, Cigányok című darab rendezője. A színművet az amerikai fővárosban a Kennedy Centerben, a Budapest-Prága-Bécs-fesztivál keretében mutatták be csütörtöktől, három egymást követő estén.
A Kosártól a pakkig című rovatunkban összegyűjtjük a hétvége eredményeit. Minden magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda eredmény egy helyen.