A női párbajtőrözők után a női tőrözőknek sem sikerült csapatkvótát szerezniük az olimpiára, így a magyar vívók jelen állás szerint a négy londoni csapatverseny egyikében sem indulhatnak majd.
Néma felvonulással több ezren emlékeztek meg Párizsban és más francia városokban vasárnap arról a hét emberről, akiket egy iszlamista merénylő lőtt agyon Franciaország délnyugati részén három támadás során, és akiknek a halála az egész országot megrázta.
Magyarország – Hat expedíció és három sikertelen csúcstámadás után újra nekivág a Mount Everest meghódításának Klein Dávid (36), aki a magyarok közül elsőként oxigénpalack és teherhordók nélkül szeretne feljutni a Föld legmagasabb pontjára.
A lengyel konzervatív napilap szerint a lengyel miniszterelnöknek és az ellenzék vezetőjének ott kellett volna lennie a március 15-i nemzeti ünnepen Budapesten.
Hozzávalók: 60 dkg csirkemell 2 db banán 2 tojás 3 evőkanál liszt 4 evőkanál zsemlemorzsa só kb. fél liter olaj a sütéshez 15 dkg kelbimbó, ami lehet mélyhűtött is 10 dkg konzerv vagy mélyhűtött csemegekukorica 10 dkg mélyhűtött zöldborsó 10 dkg mélyhűtött paradicsompaprika 5 dkg vaj őrölt bors
Több ezer tonna erősen radioaktív hulladék van magánkézben a világ 25 országában, meg kell akadályozni, hogy ez a veszélyes anyag terroristák kezére jusson - jelentette ki Traian Basescu román államfő Bukarestben vasárnap, mielőtt a szöuli atombiztonsági csúcsértekezletre indult.
Hozzávalók: 1 nagy doboz sovány tejföl, 2 tubus majonéz fél tubus mustár 1 kisebb fej friss fehér káposzta 1 kisebb fej lila káposzta 5-6 vastagabb szelet baromfi párizsi só bors
Hozzávalók: 25 dkg túró 12 dkg cukor 10 dkg margarin bármilyen idénygyümölcs 3 evőkanál zselatin 3 dl tej piskótatészta a tetejére, de jó a babapiskóta is
Nagy Reformkönyvet jelentetett meg és küldött meg elemzőknek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban azzal a céllal, hogy bemutassa az elmúlt másfél évben Magyarország gazdasági felemelkedése érdekében hozott kormányzati intézkedéseket és a jövőben tervezett lépéseket.
Hozzávalók: 1 póréhagyma 1 nagy piros paprika 25-30 dkg burgonya 2 evőkanál olaj 10 dkg sajt 12 db nagy gombafej 1 közepes fej vöröshagyma 2,5 dl zöldségerőleves, ami kockából is készülhet só zöld fűszerek
A román adóhivatal május 25-e után kezdi ellenőrizni a gyanúsan nagy vagyonokat, miután lejár a 2011-es adóbevallás határideje - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség egy kormányzati dokumentumra hivatkozva.
Barack Obama amerikai és Ri Mjong Bak dél-koreai elnök vasárnap azt követelte, hogy Észak-Korea tegyen le arról a szándékáról, hogy műholdat küld a világűrbe. Megítélésük szerint ez fegyverkezési célokat szolgálna.
A piaci hangulat romnlott, de nem annyira, hogy a monetáris tanács az alapkamat emelésére kéynszerülne. Csökkentésre szintén kevés az esély - véli a Krónikának nyilatkozó elemző.
Sok befektetési alap érdeklődését is felkelthetik az Apple részvények - írja a Marketwatch hétvégi cikkében, megjegyezve, hogy a társaság legutóbbi osztalékbejelentését követően a papírok a...
Magyarország Görögországnál is nehezebb helyzetben volt a kormányváltás előtt, de a jövőben ismét mintaország lesz, ezt szolgálja a kormány reformpolitikája és a magyarok képessége a talpra állásra, amiben jobbak Európa bármely nemzeténél - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bajor közszolgálati televíziónak (Bayerisches Fernsehen - BR) adott, vasárnap sugárzott interjúban.
A-vitamin szedésével a legveszélyesebb rosszindulatú bőrdaganat, a melanoma kialakulásának veszélye csökkenthető- állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány. A pontos összefüggés azonban egyelőre nem tisztázott, a szakértők pedig óva intenek az A-vitamin túlzásba vitt fogyasztásától, mivel súlyos szövődményeket is okozhat.
Magyarország Görögországnál is nehezebb helyzetben volt a kormányváltás előtt, de a jövőben ismét mintaország lesz, ezt szolgálja a kormány reformpolitikája és a magyarok képessége a talpra állásra, amiben jobbak Európa bármely nemzeténél - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bajor közszolgálati televíziónak (Bayerisches Fernsehen - BR) adott, vasárnap sugárzott interjúban.
Nagykanizsán két embernek is eltörte a lábát autójával, majd megállás nélkül elhajtott az a román férfi, aki azután gázolta el haragosait, hogy összeszólalkozott velük - tudta meg az MTI vasárnap a helyszínen.
Mindszenty József bíboros teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását nyilvánította ki a Legfőbb Ügyészség a napokban meghozott határozatával.
Hungary was in a harder position than Greece before the 2010 election but in the future it will reclaim its status as a model country, Prime Minister Viktor Orban told Bayerisches Fernsehen television in an interview broadcast on Sunday.
Az Arab-öböl legnagyobb vagyonkezelője, az NBC Capital bejelentette, hogy globális stratégiai megállapodást kötött az amerikai TCW és az európai Amundi vagyonkezelővel, hogy kezeljék a nemzetközi...
A második világháború alatt Burgenlandban meggyilkolt kényszermunkásoknak, köztük több tízezer magyar zsidónak emelt emlékhelyet avattak vasárnap Rohoncon (Rechnitz) .
John Malkovich is in town to perform in an opera-drama about serial killer Jack Unterweger. He told MTI filming "is a good life but not enjoyable" whereas theatre is a lot more "organic and easier to do".
Magyarország Görögországnál is nehezebb helyzetben volt a kormányváltás előtt, de a jövőben ismét mintaország lesz, ezt szolgálja a kormány reformpolitikája és a magyarok képessége a talpra állásra, amiben jobbak Európa bármely nemzeténél - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bajor közszolgálati televíziónak (Bayerisches Fernsehen - BR) adott, vasárnap sugárzott interjúban.