2012. március 26. hétfő

márc. 26
12:12
Mibe kerül Magyarországnak, ha nem állapodik meg az IMF-fel? (Privátbankár)
Vajon az IMF/EU-megállapodás elmaradása esetén képes lenne-e Magyarország a piacról finanszírozni magát? A válasz egy friss elemzés szerint igen, ugyanakkor a finanszírozás érdekében további 200-250 milliárd forintos forrásbevonás lenne szükséges, és sok múlik a sikeres ÁKK-aukciókon is. Ugyanakkor a megállapodással több mint 150 milliárd forintot takaríthatnánk meg.
márc. 26
12:12
Lelőttek két NATO-katonát (Blikk)
márc. 26
12:12
Egyelőre nem vonják vissza az Arany alkony működési engedélyét (Alternatív Energia)
Mint közölték, a Fővárosi Szociális és Gyámhivatal azzal indokolta a korábbi köztes végzés felfüggesztését, hogy a főváros nem tud ilyen szűk határidőn belül, április 1-jéig gondoskodni a rászorultakról.
márc. 26
12:12
Megtalálták a férfiak kopaszodásának okát? (WebBeteg)
Amerikai kutatók megfejtették a férfiak kopaszodásának biológiai okát, jelentősen növelve ezzel egy olyan kezelés kidolgozásának a reményét, amely képes lesz megállítani, vagy akár visszafordítani a retteget folyamatot.
márc. 26
12:15
Az EHF bekaphatja a veszprémi szurkolók szerint - sport365TV (Sport365)
Az Európai Kézilabda Szövetség a saját tiltó szabályzatára hivatkozva megbüntette az MKB Veszprém KC csapatát. Az EHF nem engedi a nemzeti himnuszok eléneklését a Bajnokok Ligája mérkőzések előtt! Így válaszolt a veszprémi közönség.
márc. 26
12:17
A nap fotója: Ganxsta Zolee rendőr lett, meztelen drukkert üldözött (Sport365)
A nap fotója rovatunkban naponta egy humoros fotó kapcsán arra kérjük olvasóinkat, adjanak címet a képnek. Íme a csütörtöki győztesek listája.
márc. 26
12:18
Kidurrant a borpiaci buborék? - Avagy itt az idő vásárolni (Portfolio)
A bor egyre fontosabb részévé vált a vagyonos befektetők portfóliójának, ez pedig az elmúlt években jelentős áremelkedést okozott a minőségi borok piacán. Az elmúlt félévben azonban komoly korrekció...
márc. 26
12:18
Lekörözött minket Románia: már a gázszámlát is neten fizetik (Pénzcentrum)
Magyarországon egy év alatt 60 százalékkal nőtt az online bankkártyás fizetések aránya, Románia internethasználó polgárainak 84 százaléka online is vásárol, Csehország pedig már 21 ezer webshop kínál lehetőséget a netes shoppingolásra....
márc. 26
12:18
Szabó Bence: tragikus, ami a vívóknál történt (ATV)
Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, olimpiai bajnok kardozó tragikusnak tartja, hogy egyetlen magyar vívócsapat sem szerzett kvótát a londoni olimpiára, ugyanakkor úgy véli, szakmailag nincs zsákutcában itthon a sportág.
márc. 26
12:19
NHL: Történelmet írt a Blues – videó (Sport365)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 161. játéknapján a St. Louis Blues lenullázta a Phoenix Coyotes csapatát, ezzel megdöntötte a franchise shutout rekordját, amely az 1968-69-es szezontól kezdve életben volt.
márc. 26
12:20
Idén 4,5 milliárd jut vízdíjtámogatásra - Tarlós visszaveheti a vízművet (Portfolio)
A központi költségvetésből elkülönített összeggel segíti a kormány azon települések lakóit, amelyekben az országos átlagnál magasabbak az ivóvíz szolgáltatás, szennyvízelvezetés és -tisztítás...
márc. 26
12:20
Az EU megnehezítené az internetcenzúrát Teherán számára (ATV)
Az Európai Unió (EU) tagállamai megtiltották az internetet ellenőrző technológiák Irán részére történő eladását, és tiltólistára tették a perzsa állam legnagyobb kibernetikai cenzorának számító vállalatait - közölte hétfői összeállításában az EUobserver című brüsszeli hírportál.
márc. 26
12:21
Bankszövetség: az árfolyamgát új rendszerébe várhatóan a jogosultak 75 százaléka lép be (Infostart)
A Magyar Bankszövetség szerint az árfolyamgát új rendszerébe várhatóan a jogosult ügyfelek 75 százaléka lép be - mondta Kovács Levente, a szövetség főtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
márc. 26
12:21
Szabó Bence tragédiáról beszél a vívók bukása után (Sport365)
Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, olimpiai bajnok kardozó tragikusnak tartja, hogy egyetlen magyar vívócsapat sem szerzett kvótát a londoni olimpiára, ugyanakkor úgy véli, szakmailag nincs zsákutcában itthon a sportág.
márc. 26
12:21
Vagyonosodási vizsgálatok kezdődhetnek Romániában (Adózóna)
A román adóhivatal május 25-e után kezdi ellenőrizni a gyanúsan nagy vagyonokat, miután lejár a 2011-es adóbevallás határideje - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség egy kormányzati dokumentumra hivatkozva.
márc. 26
12:21
A medvehagyma (Éva Magazin)
A vadfokhagyma, vagyis medvehagyma rövid története. Tudtad, hogy létezik Medvehagymás túra és Medvehagymanapok? A tavaszi konyha egyik legkedveltebb gyógy- és fűszernövénye a tisztítókúrákban is sokat használt medvehagyma (Allium ursinum), melynek íze és illata leginkább a fokhagymára emlékeztet. Kiváló immunerősítő és vérnyomáscsökkentő. C-vitaminban gazdag leveleiből készíthetünk salátát, de…
márc. 26
12:21
Tízéves kislány remegett a 40 méteres sánc tetején, de megcsinálta - videó (Agroinform)
A síugró világ egy tízéves amerikai kislányon ámul, aki videóra vette élete első ugrását egy negyven méteres sáncon.
márc. 26
12:22
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
márc. 26
12:23
Hatszánan indultak a jubileumi karate ob-n (Sport365)
A magyarországi karate megszületésének negyvenedik évfordulója előtt is tisztelgő hétvégi ob-n több mint hatszázan indultak Mogyoródon.
márc. 26
12:23
Fico progresszív szja-t és a bankadó emelését tervezi (Adózóna)
A leendő szlovák kormány előtt álló kihívások legnagyobbika a költségvetési hiány csökkentése lesz, a miniszterelnöki szék várományosa, Robert Fico szerint. A deficit csökkentést többek közt progresszív jövedelemadó bevezetésével és a bankadó emelésével akarja megoldani a majdani kabinet. Robert Fico mindezt a szlovák közszolgálati televízió egyik politikai vitaműsorában mondta el vasárnap.
márc. 26
12:24
Vádat emeletek a zuglói és erzsébetvárosi tanácsadói szerződések ügyében (ATV)
Vádat emeltek a zuglói és erzsébetvárosi tanácsadói szerződések ügyében; a XIV. és a VII. kerület két volt polgármesterét és hat társukat folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
márc. 26
12:25
Az úszás is a TAO-támogatott sportágak közé kíván kerülni (Adózóna)
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azon van, hogy a jövőben – alapsportágként – az úszás is bekerüljön a társaságiadó-kedvezményezettek (TAO) körébe; ennek kivívását elsősorban az idei esztendő nagy eseményein, a felnőtt és ifi Európa-bajnokságon, és az olimpián elért kiváló eredményekkel kívánják alátámasztani.
márc. 26
12:27
Megerőszakolták az osztálykiránduláson (Blikk)
Hannover – Brutális támadás történt az egyik hannoveri középiskola osztálykirándulásán, az intézmény egyik tanulóját megerőszakolták a több napos látogatás alatt.
márc. 26
12:30
Porschéja van? Lehet, hogy vissza kell vinnie (Privátbankár)
Az üzemanyagvezeték meghibásodása miatt több mint 1200 kocsit hív vissza a Porsche a 911-Carrera-S modellekből.
márc. 26
12:30
Az érvénytelen esztergomi népszavazáson 98 százalékos volt az igen szavazatok aránya (Alternatív Energia)
Esztergomban a vasárnap tartott érvénytelen népszavazáson a 8.213 szavazó átlagosan 98 százaléka igennel voksolt a főként a városi közszolgáltatások újjászervezésére vonatkozó 11 kérdésre - közölte a választási iroda koordinátora a szavazatok összesítése után.
márc. 26
12:32
Elkezdtünk vásárolni: jól sikerül a devizahitelesek megmentése? (Privátbankár)
Kedvező fordulatnak tartják a kiskereskedelmi forgalom januári növekedését a szakértők, hiszen az adóváltozásoknak a fogyasztás csökkenéséhez kellett volna vezetniük. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a januári adatokból még nem lehet az egész éves folyamatokra következtetni.
márc. 26
12:32
Az MSZP ellenzi a fővárosi kórházakkal kapcsolatos tervezetet (Alternatív Energia)
Felháborítónak tartja a fővárosi MSZP-frakció, hogy több mint 800 millió forintot igényel az állam az egészségügyi intézmények átvételéhez kapcsolódóan a fővárostól - közölte Havas Szófia MSZP-s fővárosi képviselő.
márc. 26
12:36
4,5 milliárd jut vízdíjtámogatásra - Tarlós visszaveheti a vízművet (Portfolio)
A központi költségvetésből elkülönített összeggel segíti a kormány azon települések lakóit, amelyekben az országos átlagnál magasabbak az ivóvíz szolgáltatás, szennyvízelvezetés és -tisztítás...
márc. 26
12:36
Megtagadta a védelmi pénzt - éveket ült ártatlanul (ATV)
Szántai Attlia nem volt hajlandó védelmi pénzt fizetni a maffiának. Verőemberek támadták meg, és amikor önvédelemből rájuk lőtt, őt zárták börtönbe. Hét évet ült, majd újabb öt év kellett hozzá, hogy jogerősen tisztára mossák nevét. Az atv.hu riportja.
márc. 26
12:38
Saját részvény vásárlására adott megbízást a Fotex (Portfolio)
A FOTEX megbízást adott a Concorde részére 80 000 db saját részvény legfeljebb 230 HUF/db áron a Budapesti Értéktőzsdén történő vásárlására. A FOTEX utoljára március 23-án adott megbízást a Concorde...
márc. 26
12:39
Eladott rendőrségi ingatlanokból fejlesztenék a börtönöket (ProfitLine)
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága egyhangúlag támogatta hétfői ülésén a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által kezdeményezett javaslatot, hogy a korábban belügyi célokra használt ingatlanok eladási árát börtönfejlesztésre fordítsák.
márc. 26
12:39
A Manchester United a Fulham elleni sikerével ellépne a Citytől (Agroinform)
Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt három pont lehet a United előnye a második helyen álló Cityvel szemben.
márc. 26
12:41
Arany - Hova tovább, van-e még erő a bikákban? (ProfitLine)
Az arany árfolyama február óta csaknem 9 százalékkal csökkent és múlt hét csütörtökön 1627 dolláros unciánkénti jegyzésre esett le. Több befektetési bankár szerint is kisebb az érdeklődés a nemesfém iránt mint az elmúlt 10 évben. A kereslet csökkenése leginkább az ázsiai fogyasztókra foghatók, hiszen a fizikai arany egyik legnagyobb felvevőjének számító India kétszeresére emelte az aranyimport…
márc. 26
12:41
Egy halott és súlyos sérültek a Corinthians-Palmeiras találkozón (Agroinform)
Egy futballszurkoló meghalt, három pedig súlyos sérülésekkel került kórházba vasárnap Brazíliában.
márc. 26
12:45
Videó: VV Csabi színpadra került (Blikk)
márc. 26
12:45
Szöuli tanácskozás a nukleáris biztonságról (Infostart)
Az állam- és kormányfőknek adott fogadással hétfőn kétnapos csúcstalálkozó kezdődött a nukleáris biztonságról a dél-koreai fővárosban.
márc. 26
12:48
Újraválasztották Hivatal Pétert (Kreatív Online)
Ismét ő a reprográfiai szövetség elnöke.
márc. 26
12:48
Hatszázan indultak a jubileumi karate ob-n (Sport365)
A magyarországi karate megszületésének negyvenedik évfordulója előtt is tisztelgő hétvégi ob-n több mint hatszázan indultak Mogyoródon.
márc. 26
12:50
Nem Carlos Pérez hibája, hogy kiesett a Veszprém - sport365TV (Sport365)
Hét másodperc: ennyi idő alatt dőlt romba a veszprémi vár, veszett oda minden álom. A lefújást követően egy pillanat alatt eltűnt az egész veszprémi csapat. Egyszer csak Ilyés Ferenc bukkant elő, aki készséggel állt kameránk elé.
márc. 26
12:54
Drágább lesz szerdától a benzin, mint a gázolaj (Portfolio)
Szerdán nulla órától bruttó négy forinttal emeli a benzin, két forinttal pedig csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi listaárát a MOL - tudta meg a Portfolio.hu. A benzinár új csúcsra emelkedik, így...
márc. 26
12:54
Lobbibotrány a briteknél: magyarázkodni kényszerül a miniszterelnök (ATV)
Hatalmas a közvélemény nyomása David Cameron brit miniszterelnökön, hogy minden részletet feltárjon a konzervatív párt támogatóval folytatott privát beszélgetések tartalmáról. A hétvégén kirobban botrányt az okozta, hogy a toryk legnagyobb adománygyűjtője bizonyos pénzösszegekért cserébe biztosította a támogatóknak, hogy személyes kapcsolatba lépjenek a kormányfővel és így befolyásolják a kormány…
márc. 26
12:57
Ismét drágább lesz a benzin (Infostart)
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára új csúcsra kerül, miközben a gázolajé 2 forinttal csökken - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
márc. 26
12:57
Maradona bukfencet vetett a kimaradt ziccer után - videó (Agroinform)
Az argentin legenda csapata hétvégi, 4-1-re megnyert bajnokiján érdekes módon "dühöngött" csatára kihagyott ziccere után
márc. 26
13:06
Megint drágul a benzin - tovább araszolunk az 500 forint felé (Privátbankár)
Hírügynökségi értesülés szerint bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára új csúcsra kerül, miközben a gázolajé 2 forinttal csökken.
márc. 26
13:06
Hallgatói pályázat urbanistáknak (Kreatív Online)
A 18. kerületi Béke tér megújítására írták ki.
márc. 26
13:06
Emelkedik a benzin ára (Blikk)
márc. 26
13:06
Megadta a főváros a Károlyi-szobor elszállításához szükséges hozzájárulást (Alternatív Energia)
Tulajdonosi hozzájárulást adott a Fővárosi Közgyűlés a budapesti Kossuth Lajos téren álló Károlyi Mihály-szobor ideiglenes elbontásához, raktárba szállításához, majd az érvényes engedélyek birtokában az alkotás Siófokon történő felállításához.
márc. 26
13:08
Az online biztosítások között a kgfb a legnépszerűbb (Privátbankár)
A biztosítási ügyintézés esetében az ár mellett a kényelem is elsődleges szemponttá vált, így egyre többen intézik ügyeiket interneten keresztül. A leggyakrabban kgfb biztosítást kötnek meg online módon, melyet a casco és az utasbiztosítás követ. Személyes jellegük miatt azonban élet- és egészségbiztosítást nem szívesen kötnek az ügyfelek interneten keresztül.
márc. 26
13:12
Továbbra is csökkenést mutat a nyersolaj jegyzése (ProfitLine)
Továbbra is csökkenést mutat az olaj határidős szállítású jegyzése, ugyanis a várakozások szerint a lassuló kínai gazdaság, illetve az európai adósságválság miatt visszaeshetnek az energiahordozó iránti igények.
márc. 26
13:12
Drasztikus fogyókúrán a világ befektetési bankjai (Portfolio)
Hét százalékkal, vagyis közel 1000 milliárd dollárral csökkenthetik mérlegfőösszegüket a világ befektetési bankjai két éven belül - tartalmazza a Morgan Stanley és az Oliver Wyman közös elemzése a...

Keresés