Jelentős, 3% feletti esés bontakozott ki tegnap New Yorkban a cukor piacán, miután Indiában újabb 1 millió tonnányi cukor exportjáról született döntés. Bár a lépésre egyes piaci szereplők szerint...
Mérsékelten csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója márciusban a jelentősebb mértékű februári emelkedés után.. Az 5.000 háztartás megkérdezése alapján készülő index 70,2 mérséklődött a februári, felülvizsgált 71,6 pontról. Az előzetesen közzétett februári érték 70,8 pont volt.
Az MNB elnöke szerint az alapkamat csak akkor állhat majd csökkenő pályára, ha sikerül jelentősen mérsékelni a kockázati megítélésünket, Simor András utalt rá, ehhez szükségünk lesz az IMF-re és az EU-ra is. A magas államadósságunk miatt is sérülékenyek vagyunk, egy EU/IMF-szerződés erre is gyógyírt jelentene.
Budapest – Véres arccal kapaszkodott vissza a peronra az a fiatal férfi, aki még vasárnap este esett a metró elé a Nyugati pályaudvar megállójában. A szörnyű balesetet csodával határos módon túlélte, amit egy utas videóra is vett.
Budapest – Újra a villa lakója lett – igaz, ezúttal csak fél órára - a VV5 nyertese. Attila remegő lábakkal indult a luxusbörtön felé, izgult, mit talál bent egy hónappal az utolsó műsor után.
Alkatrészként végzi a legtöbb ellopott autó, mert a válság óta kikoptak az utakról a zömmel külföldre értékesített új kocsik. Lapunk annak járt utána, milyen márkákra hajtanak a tolvajok, s mikor, de azt is eláruljuk, hogyan törhet borsot az orruk alá.
Ma délután megjelent egy hír a pepsifoci.hu labdarúgással foglakozó híroldalon. A leírtak szerint Komjáti Andrással szembeni tartozása miatt pontlevonással fogják sújtani a Vasas-Híd SC labdarúgócsapatát.
Dani Sordo, a Mini pilótája miután kihagyta a Mexikó-ralit, hogy tesztelhesse az új fejlesztéseket versenygépén, a csütörtökön kezdődő portugál versenyen már rajthoz áll. Sőt a spanyol az első háromban végezne.
A 2012-es Sony Ericsson Open harmadik fordulójában Andy Roddick legyőzte a világranglista harmadik helyén álló Roger Federert. Novak Djokovic két szettben verte meg honfitársát, Viktor Troickit.
Márciusban ismét csökkent a fogyasztók optimizmusa az Egyesült Államokban. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexének értéke 71,6 pontról 70,2 pontra csökkent, míg a konszenzus 70,1 pont volt. ...
Tíz év leforgása alatt közel 400 ezerrel növekedett Magyarországon a teljes lakásállomány, mely így lassan eléri a 4,5 milliós darabszámot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2011-es Népszámlálási adatokra hivatkozva. Bár a lakásállomány összetétele az újonnan épített lakások nagyobb alapterülete következtében a nagyobb lakások irányába tolódott el, ennek ellenére a lakosság…
Moszkva szkeptikus az Annan-terv elfogadásával kapcsolatban, mert az ellenzék még nem kész a párbeszédre a hatalommal - derült ki Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő keddi tájékoztatóján.
Az elemzők által várt 30 millió euróval szemben 114 millió eurós negyedik negyedéves nyereséget jelentett az UniCredit. Az olasz bankcsoport három hónappal korábban 10,6 milliárd eurós veszteséget...
Tagadta bűnösségét a milliárdos áfa-csalás miatt a Fővárosi Törvényszéken kedden megkezdődött Eclipse-ügy elsőrendű vádlottja, Deák Endre. Májusban tanúk meghallgatásával folytatódik a nemzetbiztonsági vonatkozásokat is érintő per, amelynek negyedrendű vádlottja a titkosszolgálati vezetők ellen kémkedés vádjával folyó eljárásban is megvádolt, jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Püski…
A napokban tette közzé a Los Angeles Country Department halottkém irodája a hivatalos jelentést arról, hogy mi okozta Whitney Houston halálát. A halottkém jelentése szerint a halál elsődleges oka a fulladás volt, melyhez azonban valószínűleg hozzájárulhatott egy szívroham.
Évek óta zuhan a földgáz piaci ára, ma már több mint 10 éves minimumon jár a kurzus. Az Erste elemzői szerint bár konkrét fordulós jelzés még nem látható, érdemes vételi pozíciót nyitni, mert a támaszról visszapattanhat az ár. Az elemzők szerint a fundamentumok is erről árulkodnak, ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy kockázatos befektetésről van szó.
Budapest — A világ legveszélyesebb csúcsaként számon tartott Annapurna ostromára indul szerdán Erőss Zsolt (44), aki a Magyarok a világ nyolcezresein keretében Kollár Lajossal, Mécs Lászlóval, Horváth Tiborral és Földes Andrással vállalkozott az embert próbáló feladatra.
Hozzávalók: 1 kg csirkehús (lehet comb, szárny, tetszés szerint választható) 1 db lilahagyma 1 cm kurkuma (1 teáskanál kurkumapor) 1 szál ázsiai citromfű 3 db limelevél 2 db paradicsom 2 szál újhagyma 2 db csilipaprika só étolaj
Szíria elfogadta a béketervet - jelentette be Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai ügyekben megbízott közvetítője Pekingben, miután találkozott Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel kedden.
Tagadta bűnösségét a milliárdos áfa-csalás miatt a Fővárosi Törvényszéken kedden megkezdődött Eclipse-ügy elsőrendű vádlottja, Deák Endre. Májusban tanúk meghallgatásával folytatódik a nemzetbiztonsági vonatkozásokat is érintő per, amelynek negyedrendű vádlottja a titkosszolgálati vezetők ellen kémkedés vádjával folyó eljárásban is megvádolt, jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Püski…
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,1 százalékos GDP növekedést és 5,6 százalékos inflációt vár 2012-ben, míg jövőre a GDP 1,5 százalékos emelkedésére és 3,0 százalékos inflációra számít - mondta Simor András a jegybank elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Hatvankét település, 216 intézmény és vállalat, valamint több mint 2500 magánszemély regisztrált a Föld órája honlapon, vállalva, hogy szombat este egy órára lekapcsolják elektromos berendezéseiket.
Magyarország államadósság-finanszírozásával nincsenek problémák, az államkötvény-aukciók összességében sikeresek - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese kedden Pécsen.
A Fuji Heavy Industries Ltd. (FHI), a Subaru autók gyártója bejelentette, hogy ma, a 2011-es Frankfurti Autószalonon rendezi meg az európai specifikációjú “SUBARU XV” világpremierjét (sajtónapok: szeptember 13-14, közönségnapok: szeptember 15-25). Az FHI szándéka, hogy stratégiai modellként vezeti be az XV-t az európai piacra; olyan járműként, amely a Subaru új “Confidence in Motion”…
A hazai autóversenyekre kilátogatva a szurkolók sokszor szembesülnek azzal, hogy a csapatok kényletenek próbarenszámmal vagy külföldi táblával futtatni autójukat, ugyanis a magyar adórendszer roppant kedvezőtlen helyzetbe hozta őket. Ez ellen próbált tenni - sikerrel - az immáron egységes MNASZ, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, aminek hála a versenyzők hamarosan tisztább és egyszerűbb…
Utolsó alapszakasz mérkőzésére utazik a bajnokságban a Győri AUDI ETO KC. A keddi túra célállomása Kiskunhalas lesz. Hogy mit kell tudni következő ellenfelünkről, az itt kiderül.
A sportosabb vonalon mindig is szépen mozgott a Nissan, így egyértelmű, hogy a versenypályáról sem hiányozhatnak a japán márka büszkeségei. A legkiválóbb alapot napjainkban természetesen a GT-R jelenti, amelynek GT3-as verzióját már korábban bejelentették a gyáriak - ám ezúttal már videón is megtekinthető a versenygép.