A háziorvosok pénteken döntik el, milyen nyomásgyakorlási eszközöket vetnek be annak érdekében, hogy a kormányzat az alapellátásban dolgozók anyagi helyzetét is rendezze.
A napokban nyilvánosságra hozza jelentését a Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló bizottság, mely lezárta vizsgálatát - értesült a Magyar Nemzet.
Komáromi Zoltán háziorvos kiemelte: három másik munkahelyen dolgozik azért, hogy a keresetéből – sok kollégájához hasonlóan – finanszírozni tudja a praxis működését.
A BÉT közzétette az április másodikától érvényben levő új BUX és Cetop 20 kosárban szereplő részvények kosárba bevezetett mennyiségét. Ezek alapján az OTP súlya a BUX-ban kismértékben csökken, a...
Egyértelműen a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat hatott tegnap és a jelek szerint ma is a forintra, így az EU/IMF-megállapodás előtti esetleges magyar devizakötvény-kibocsátási tervre és annak minisztériumi cáfolatára sem mutatkoztak jelentősebb forintpiaci reakciók. Ma a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának kamatdöntése, illetve az ahhoz társított üzenetek, valamint az inflációs jelentés…
Február végén több mint 72 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Februárban 5 454-en kerültek a nyilvántartásába, közöttük igen magas arányú, 91,3 százalékos volt a visszalépő munkanélküliek száma. A regisztrált állástalanok több, mint fele nem rendelkezik szakképesítéssel.
Szirota Jennifer szépen lefogyott, édesapja azonban nagyon kövér. Százkilencven kilót nyom, a hatalmas tömeg pedig az egészségét is veszélyezteti. Éppen ezért imádott lánya le akarja fogyasztani.
Budapesten csak a frankfurti hajnali és a délelőtti repülőjáratokat kellett kedden kilenc óráig törölni a németországi nemzetközi repülőtereken kedden kezdődött sztrájk miatt.
Eljárást indítottak Lille-ben Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen egy feltételezett prostitúciós hálózat ügyében - közölte ügyvédje Strauss-Kahn egész napos kihallgatása után.
Németországban a várakozásokkal ellentétben romlott a fogyasztói bizalom. Az áprilisra előre tekintő, kedden ismertetett hangulatmutató 5,9 pontra csökkent a felülvizsgált márciusi 6 pontról. Az elemzők 6,2 pontot vártak a mutatót készítő GfK piackutató intézettől.
A Telenor és Microsoft kezdeményezésére április 21-én Magyarországon első alkalommal rendezik meg a Dolgozz Otthonról Napot. A két cég szerint a rugalmas munkavégzés nem csak a kreativitást segíti: az otthoni munka motiválja a kollégákat, növeli a lojalitást, és javíthatja a munkavállalói imázst. A kezdeményezés célja, hogy a lehető legtöbb hazai - elsősorban szellemi munkát adó - munkáltató tegye…
Már nem csak az őszi repcevetéseket érinti súlyosan, ha tovább tart a tavaly ősz óta tapasztalt száraz időjárás, hanem a gabonát is komolyan veszélyezteti - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Több száz fiktív cég akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, év elejétől már csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrő-vizsgálaton, amelynek célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának társaságot, hogy megcsapolják az államkasszát - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
Vontatottan halad a biztosítók tőkemegfelelését, kockázatkezelését és működésének átláthatóságát egyaránt szabályozó Szolvencia II elfogadása az Európai Unióban. A magyar biztosítókat is érintő...
Több száz fiktív cég akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, év elejétől már csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrő-vizsgálaton, amelynek célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának társaságot, hogy megcsapolják az államkasszát - közölte a hivatal.
Módosította a kaposvári közgyűlés hétfő esti rendkívüli ülésén az építményadóról hozott múlt év decemberi határozatát, így a vállalkozásoknak az irodák után az eddigi 1.655 forint helyett 800 forintot kell fizetni négyzetméterenként. Az előterjesztő, Kéki Zoltán címzetes főjegyző szóbeli kiegészítésében megerősítette: az alapelv nem változott, azaz "akinek több van, az többet fizessen, vagyis a…
A magánnyugdíj-pénztári tagok március 31-ig jelezhetik, hogy visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, az Országgyűlés hétfői döntése alapján pedig reálhozamukat adómentesen vehetik fel.
Kis túlzással euforikussá vált a befektetői hangulat Ben Bernanke tegnapi beszédét követően, ami meglátszott a tengerentúli piacok kiemelkedő teljesítményén, valamint több ázsiai részvénypiac mai...
A válság kezdetén tapasztalt szintre süllyedt a fogyasztói bizalom 2011-ben - hangzott el kedden a GfK Hungária Piackutató Intézet sajtótájékoztatóján. Egyre kevesebbet járunk boltokba, keressük az akciós és a sajátmárkás termékeket. Senki nem tudott akkora növekedést elérni, mint a diszkontok....
A Magyar Nemzeti Bank a vállalati hitelezés támogatása érdekében 2012. április 3-tól kétéves hiteleszközt vezet be. A jegybank ezzel párhuzamosan bővíti az általa fedezetként elfogadott értékpapírok...