Fegyvereket, hamis számlákat, diákigazolvány-matricákat, iratokat és vényre vásárolható gyógyszereket rejtenek a magyar piacok kis standjai. Aki tudja, hol keresse, manapság bármit beszerezhet a pult alól, akár pár ezer forintért.
...pedig nem is beszélt angolul Nem biztos benne, hogy ha újrakezdené, még egyszer a színészetet választaná a 71 éves Haumann Péter. A nemzet színésze ezt D. Tóth Krisztának ismerte el. A művész ennek ellenére büszke rá, hogy van legalább öt olyan szerepe, amelybe nem lehet belekötni, és arra, hogy egykor amatőr színészként játszó édesapja után már a Haumann család harmadik generációja áll a…
Magyarországon először Fair Play Footbal Road Show indul a tolerancia és a párbeszéd jegyében a társadalmi feszültségek csökkentésére. Az első állomás Budapesten lesz, a főváros életében fontos szerepet játszó résztvevők bevonásával.
Előzetes megállapodásra jutottak az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az európai uniós tagországokat képviselő Tanács tárgyalódelegációi az új távközlési szabályokról, amelyek egyebek között a mobiltelefonos barangolási díjak (roaming) további csökkentését teszik lehetővé.
Megállapodott a Solymárra közlekedő BKV-buszok közlekedéséről a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a település vezetésével, így május elseje után is járnak majd a közlekedési vállalat járművei a nagyközségbe.
LMP-s képviselők azt kérik a Semmelweis Egyetem rektorától és a nemzetierőforrás-minisztertől, hogy az államfő kisdoktori disszertációjával kapcsolatban elkészült jelentést - amely szerintük közérdekű adatnak minősül - 15 napon belül bocsássák a rendelkezésükre.
A kormány számít az idősek társadalmi szerepvállalására, aktivitására a helyi közösségekben, a családban és a munkavállalásnál is - erről a szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkár beszélt egy a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) tartott idősügyi konferencián szerdán.
Még nem mondhatjuk ki biztosan, hogy vége a válságnak, a gazdasági bizonytalanságok pedig megnehezítik az alapkezelők dolgát is. A befektetőknek jelenleg nehéz eladni olyan termékeket, amelyek csak...
Az utcán esett össze Damu Roland, aki a mentők helyett barátnőjét hívta. A színészt a János kórház kardiológiai osztályán látták el - idézi a Blikket a Velvet.hu.
Ma is találtunk a MarketProg segítségével két devizapárt, melyben a kirajzolt gyertyák jó eséllyel nagyobb elmozdulást indukálnak. A MarketProg döntéstámogató eszköz működését olyan instrumentumokon...
A szerb központi bank szerdán délig közel 20 millió eurót adott el a dínár védelmére, miután kedden ugyanerre szintén 20 millió eurót költött. Decemberben tengelyt akasztottak az IMF-fel, azóta folyamatosan gyengül a szerb deviza.
Jövőre már elektronikusan történik az építési engedélyek iránti kérelmek fogadása és az ügyintézés is. Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás nem csak az interneten, hanem a kormányablakon keresztül is elérhető lesz.
A természet csodái között néha bizony előfordulnak olyanok, amelyekre inkább a természet csodabogarai kifejezés illene. A torzszülött élőlények kiállításán éppen ilyenek láthatóak.
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke fontosnak tartja a központi igazgatást, ezért szerinte nem kapott túl sok jogkört a parlamenttől. Handó Tünde az InfoRádiónak adott interjújában azt követően beszélt erről, hogy a Velencei Bizottság bírálta ezért a hivatalt, a kormány pedig törvénymódosítást nyújtott be a Parlamentnek.
Mountain View – Véletlenül elajándékozott egy nyertes lottószelvényt az a kaliforniai nő, aki közvetlenül előtte nyert egymillió dollárt egy másik szerencsejátékon.
Újabb nyolcezres hegyre indulnak magyarok. Az Annapurna veszélyes hegy hírében áll, ugyanis a statisztikák szerint a csúcsra jutókhoz viszonyítva 38 százalék a halálos balesetek száma.
Felbontás nélkül küldte vissza Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Schmitt-jelentést - közölte a Semmelweis Egyetem szerdán. A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökre rendkívüli ülést hívott össze. A meghívókat szerda délelőtt küldték ki az érintetteknek.
A Vodafone Magyarország befejezte szélessávú mobilinternet hálózatának modernizációját, s így a korábbi mintegy 640 település helyett több mint 2.400 településen, a lakosságot nézve az ország 90 százalékán érhető el a nagysebességű internet szolgáltatása.
Februárban 2,2 százalékkal nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban - jelentette az amerikai kereskedelmi minisztérium. Az elemzői konszenzus +2,8 százalék volt, így az...
Bár a társasházak gyakorta riadnak vissza a korszerűsítéstől a bekerülési költségek hallatán, ugyanakkor számos olyan pénzügyi lehetőség áll rendelkezésre, mely mankót jelent a társasházaknak a korszerűsítési beruházások megvalósításában. Éppen ezért mint finanszírozó, nagymértékben hozzá akar járulni a társasházak felújításához az OTP Bank....
Házkutatást tartott az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerdán egy ellenzéki aktivistánál, az Iszlám Bizottság elnevezésű muzulmán szervezet elnökénél, amiért terrorista cselekményekre való felhívás jelent meg a szervezet honlapján.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzése szerint az államadósság és a kamat az oka annak, hogy ennyire sérülékeny a magyar gazdaság.
Február folyamán az Egyesült Államokban a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya 4,5 milliárd dollárral, 2,2 százalékkal 211,8 milliárd dollárra emelkedett a felülvizsgált januári 3,7 százalékos csökkenés után. Elemzők 3 százalékos bővülésre számítottak.
A londoni Cavendish hotelben csokoládéból alakítottak ki egy szobát, ahol a kiegészítők, a Ne zavarj! táblán és a papucson át a fogkeféig minden tömény csokiból készült.
Bródy Jánosról és Szörényi Levente baráti kapcsolatáról sokan csak annyit tudtak, hogy az megromlott. Most kiderült, hogy szó sincs arról, hogy ellenségek lettek volna.
Véget ért a nagy szerelem, amitől az Alfahím végigszenvedte a villát A Való Világ negyedik szériájának Alfahímje néhány hete szakított a barátnőjével, Csillával, de mindeddig nem volt hajlandó elárulni, miért futott zátonyra a kapcsolat. Gergő az RTL Klub kamerájának megtörte a csendet, mint mondta, túl sokat várt ettől a szerelemtől és nagy tervekkel ugrott bele. Gergő szerint nincs esély a…
Hozzávalók: 1/4 fej lilakáposzta 1/4 fej fejes káposzta 1/2 kínai kel 14 dkg csemege kukorica 12,5 dkg feta sajt 12,5 dkg edami vagy trappista sajt 1 db nagyobb paradicsom 1 nagy pohár joghurt 1 gerezd fokhagyma 1 csipet só ízlés szerint bors pár csepp citromlé
A stabilizáció jellemző a politikára, a leglátványosabb tendencia, hogy a kormánypártok őrzik pozícióikat, míg a Jobbik és a Demokratikus Koalíció gyengül - derült ki a Századvég március végén készített közvélemény-kutatásából.
Mindszenty József már 1944-es püspöki kinevezésétől az a személyiség volt, aki vonatkoztatási pont lehetett a hívek számára - mondta Erdő Péter bíboros.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint a hatályos költségvetés alapján az állami fenntartású intézményekben nincs külön forrás az ingyenesen biztosítható tankönyvek vásárlására, azt az iskolák költségvetéséből kell megoldani.