2012. március 28. szerda

márc. 28
8:44
Ismertté vált az OTP közgyűlésének időpontja is (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy 2012. április 27-én 10 órai kezdettel tartja éves rendes közgyűlését a Danubius Thermal & Conference Hotel Helia-ban (1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.). A közgyűlés...
márc. 28
8:45
Mennyibe kerül a költségvetésnek, ha nem lesz IMF-hitel? (Infostart)
Több tízmilliárd forintba kerülne a költségvetésnek, ha a kormány nem tudna megegyezni az IMF-el - mondta Balatoni András, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Az elemző beszélt arról is, hogy miért kéne a jegybanknak pitbullként ugrania a inflációs várakozásokhoz képest mért változásokra.
márc. 28
8:45
Elhagyná Magyarországot a Praktiker (Privátbankár)
A Praktiker főrészvényese szerint a német barkácsáruházláncnak ki kellene vonulnia a kelet-európai piacról. A társaság hazai leánycége 2010-ben meglehetősen gyászosan teljesített, vesztesége meghaladta a kétmilliárd forintot.
márc. 28
8:45
Az MKSZ nyolc sportvezetőt jelöl az EHF bizottságaiba (Agroinform)
A szövetség elnöksége gyors vizsgálatot vár a versenybizottságtól a férfiliga utolsó fordulójának mérkőzései kapcsán.
márc. 28
8:47
Ilyen sem történik minden nap: megmenekült a csődhelyzetből egy magyar cég (Privátbankár)
A globális piacvezető Exal Corporation magyarországi leányvállalata, a Boxal Hungary megvásárolja az alumínium aeroszol-palack gyártással foglalkozó Szenna Pack Csoport teljes eszközállományát. A korábban csődvédelem alatt álló Szenna Pack így meg tudott egyezni hitelezőivel - újraindulhat a gyártás.
márc. 28
8:47
A ligaelső kapusának már három meccs óta nem lehet gólt lőni (Agroinform)
A listavezető St. Louis Blues 3-0-ra nyert a vendég Nashville Predators ellen az NHL keddi játéknapján.
márc. 28
8:48
Sérülés után visszatérve Lorenzo a vb-győztes kihívója (Sport365)
Kevesebb mint két tizedmásodperccel bizonyult csak lassabbnak a címvédő Stonerhez képest Lorenzo az utolsó jerezi teszten. A yamahás spanyol elégedett, különösen, mivel kényszerpihenő után remekelt ismét.
márc. 28
8:49
Roddick a Federer elleni győzelem után simán esett ki (Agroinform)
Az előző körben Roger Federert búcsúztató Andy Roddick vereséget szenvedett a miami tenisztorna nyolcaddöntőjében.
márc. 28
8:54
Távozással fenyeget az olasz miniszterelnök (Blikk)
márc. 28
8:54
Távozással fenyeget az olasz miniszterelnök (Kripto Akadémia)
Ultimátumot adott a szakszervezeteknek és a szakértői kormány távozásával fenyegetett Mario Monti miniszterelnök, az idő előtti választások lehetőségét azonban a pártok elvetették.
márc. 28
9:00
Hátraarcot vettek az ásziai tőzsdék (Portfolio)
Lefelé vették az irányt az ázsiai tőzsdék a szerdai kereskedésben, a csökkenés mértéke a legtöbb esetben 1% alatti maradt, de Kína ennél nagyobb mértékű, 1,5% feletti esést mutatott. Az amerikai és...
márc. 28
9:00
BL: A Madrid és a Chelsea is győzött idegenben (ATV)
A Real Madrid háromgólos előnyt szerzett Cipruson. Az Apoel hősiesen küzdött, de negyedórával a vége előtt megtört: Benzema kétszer és Kaká is betalált. A keddi játéknap másik meccsén a Chelsea idegenben nyert 1-0-ra, Kalou góljával verték a kékek a Benficát. BL-eredmények.
márc. 28
9:02
Továbbra is 290 felett várakozik az euró (Portfolio)
Kis profitrealizálás mutatkozott tegnap este az amerikai részvénypiacokon a záráshoz közeledve, de összességében ma reggelig nem beszélhetünk érdemi hangulatromlásról a nemzetközi piacokon, inkább...
márc. 28
9:02
Facebookozás közben követett el öngyilkosságot (ATV)
Barátaival való chatelés közben követett el öngyilkosságot egy tajvani nő, miközben kilenc beszélgetőtársa közül egyik sem riadóztatta a rendőrséget.
márc. 28
9:03
Nem tetszik az IMF-nek a magyar minimálbér-emelés (Privátbankár)
Magyarországnak olyan gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely megerősíti az országba, illetve a gazdasági kormányzásba vetett bizalmat, biztosítja a fiskális fenntarthatóságot, és javítja a befektetők megítélését az ország iránt - hangoztatta Iryna Ivaschenko. Az IMF magyarországi misszióvezetője ugyanakkor kritizálta a minimálbér nagy arányú emelését.
márc. 28
9:04
Esett a búza, felrobbant a kávé (Portfolio)
Minimális elmozdulást mutatott a keddi nap folyamán a Dow Jones UBS árupiaci indexe, a 0,3 százalékos leértékelődést azonban elfedi, hogy az egyes nyersanyag kategóriákban milyen heves mozgásokat...
márc. 28
9:04
Le kell mondania Schmittnek? - egymásnak feszült a két tábor (ATV)
Schmitt dolgozata „nagy mértékben szövegazonos fordításon” alapul. Ön szerint le kellene mondania? - tettük fel a kérdést.
márc. 28
9:06
Az elnökválasztáson múlik a francia bankok sorsa (Portfolio)
Kritikus lehet a francia bankszektor számára a választások második, május 6-ai fordulója. A befektetők manapság nem a bankok fundamentumait, hanem a politikai erőviszonyok alakulását vizslatják -...
márc. 28
9:08
Európa nem lehet nyugodt a volt frankfurti jegybankár szerint (Portfolio)
A döntéshozóknak továbbra is óvatosnak kell lenniük, és fel kell készülniük a legrosszabbra - véli Lorenzo Bini Smaghi. Az Európai Központi Bank Igazgatótanácsának korábbi tagja szerint a jegybank...
márc. 28
9:09
Hét év börtönre ítélték a PK Zrt. vezérigazgatóját (HR Portál)
Hét év szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. vezérigazgatóját a pécsi helyi járatú autóbuszok ügyében kedden a Pécsi Törvényszék; Keczer László az utolsó szó jogán ártatlannak vallotta magát. Az ítélet nem jogerős, miután a vádlott és védője fellebbezett.
márc. 28
9:11
Toborozzon a leglátogatottabb virtuális állásbörzén (HR Portál)
Idén tavasszal április 16-20. között kerül megrendezésre a Monster Virtuális Állásexpo, amelyre a szervezők március 31-ig várják a képzett szakembereket vagy tehetséges pályakezdőket kereső vállalatok jelentkezését. Miben segíti az állásexpo a HR-szakemberek munkáját?
márc. 28
9:12
Nem mindegy, hogy mit eszünk ..! (Gondola)
Szigorodnak az élelmiszerek forgalomba hozásának feltételei, és a kiszabható bírságok is jelentősen emelkednek.
márc. 28
9:12
Még 90 ezer rokkant nem jelentkezett be a felülvizsgálatra (Alternatív Energia)
Még mintegy 90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett be a felülvizsgálatra, pedig ezt már csak március végéig tehetik meg - közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.
márc. 28
9:12
MOL részvény - ezt is el lehet felejteni egy időre... (ProfitLine)
A Mol árfolyama 490 forinttal, 2,54 százalékkal 18.815 forintra esett a tegnapi kereskedésben, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Mai elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át.
márc. 28
9:14
Múltat idéz Péter-Pál..! (Gondola)
Zöld utat kapott a T. Házban a „megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról” címet viselő országgyűlési határozati javaslat.
márc. 28
9:18
"Csúcsokról lefelé konyuló a nemzetközi hangulat" (Portfolio)
Továbbra is lefelé vehetik az irányt a mostani látványos magasságokból a világ részvénypiacai Varjú Péter, az Erste üzletkötője szerint. A magyar tőzsdén lejtmenetre számíthatunk, a csökkenés mértéke...
márc. 28
9:18
Indul a szezon, nyitnak a kamu utazási irodák (Pénzcentrum)
A magyarországi jogszabályokat könnyedén kijátszva, nálunk engedéllyel és biztosítással sem rendelkező utazási irodák hirdetik az interneten magyar nyelven a szolgáltatásaikat. Esetenként a saját zsebre dolgozó idegenvezetők teszik így közzé ajánlataikat - írta a Magyar Nemzet....
márc. 28
9:20
Vételen a hazai gyógyszercégek a KBC-nél (Portfolio)
A Richter mellett az Egist is vételi ajánlással látta el a KBC. Az előbbi esetében az egy részvényre jutó fair értéket 10 százalékkal, 44 051 forintra, utóbbira vonatkozó célárat pedig 3,2...
márc. 28
9:21
Mínuszban kezdett a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,60 pontos csökkenéssel, 18.766,48 ponton nyitott szerdán.
márc. 28
9:21
Napokon belül tízezrek bukhatják a rokkantnyugdíjat (frissítve) (Privátbankár)
Még mintegy 90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett be a felülvizsgálatra, pedig ezt már csak március végéig tehetik meg - közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára. Aki nem jelentkezik időben, májustól automatikusan elveszítheti járandóságát.
márc. 28
9:21
Pályán Katalónia büszkeségei - Ezt látod élőben (Sport365)
A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
márc. 28
9:21
Békés egyetértés, Mourinho az APOEL-t, Jovanovic a Realt dicsérte (Agroinform)
Mindkét vezetőedző biztos abban, hogy a továbbjutás a papírformának megfelelően eldőlt, és elismerték a másdik érdemeit.
márc. 28
9:22
Bizakodó az UniCredit vezére (Portfolio)
Bár 2011 után még nem, a 2012-es eredményből már fizethet osztalékot az UniCredit - derült ki tegnap Federico Ghizzoni vezérigazgató szavaiból. Az olasz bankcsoport vezére bizakodó volt a tegnapi...
márc. 28
9:23
A ciprusiak körbehízelegték a Realt, Di Matteo a védekezést dícsérte (Sport365)
A Bajnokok Ligája keddi negyeddöntőiben a Real Madrid Cipruson győzött 3-0-ra, míg a Chelsea a Benfica otthonában aratott rendkívül értékes, 1-0-s győzelmet. Reakciók.
márc. 28
9:24
Jelentősebb korrekció a láthatáron - Technikai elemzés (Portfolio)
A keddi kereskedésben néhány papír kurzusa megroppant az eladók súlya alatt és ha tovább folytatódik az esés, akkor a januárban látott szintekig jöhetnek vissza az árfolyamok. Ma a MOL és a Richter...
márc. 28
9:26
Bajban a Facebook? - Rosszkor jött a Yahoo-per (Portfolio)
Számottevő hatással lehet a tőzsdei kibocsátás előtt álló Facebook üzletmenetére a Yahoo-val folytatott szabadalmi harc - közölte a közösségi oldalt működtető cég a Bloomberg tudósítása szerint. Mit...
márc. 28
9:28
Az ING Nyugdíjpénztárnál is 0 forint a minimális tagdíj (Portfolio)
Döntött az ING Nyugdíjpénztár igazgatótanácsa, a tagdíjfizetési minimum 0 forint lesz, ahogy azt a szektorban több esetben is láthatjuk. A pénztár ebben az évben nem kér pótlólagos hozzájárulást a...
márc. 28
9:30
Nulla forintos minimum tagdíj az ING Nyugdíjpénztárnál (Adózóna)
Az ING Nyugdíjpénztár igazgatótanácsa 0 forintos magán-nyugdíjpénztári minimum tagdíjról döntött. Az elmúlt hetekben több pénztár is jelezte, hogy végelszámolással megszűnik, így tagjai döntés előtt állnak, pénztári vagyonukat egy másik pénztárba irányíthatják, vagy visszatérhetnek az állami rendszerbe.
márc. 28
9:36
Megbillent reggel a forint (Portfolio)
Kis profitrealizálás mutatkozott tegnap este az amerikai részvénypiacokon a záráshoz közeledve, de összességében ma reggelig nem beszélhettünk jelentős hangulatromlásról a nemzetközi piacokon. A...
márc. 28
9:36
Szidalmazta Muambát, lecsukták (ATV)
Börtönbüntetésre ítélték azt a walesi diákot, aki egy internetes csevegőoldalon fajgyűlölő bejegyzést írt Fabrice Muambáról, az angol Bolton Wanderers labdarúgójáról, aki március 17-én szívrohamot kapott egy mérkőzésen.
márc. 28
9:38
Az MNB-nek még mindig nem tetszik a jegybanktörvény (Portfolio)
Néhány ponton változtatna a kormány jegybanktörvényt módosító javaslatán a jegybank, az MNB egyben jelzi: továbbra sem ért egyet a monetáris tanács létszámának növelésével, illetve egy újabb alelnök...
márc. 28
9:39
Dönteni kell a magánnyugdíjpénztári tagoknak - 0 forint a minimum tagdíj az ING-nél (Privátbankár)
Az ING Nyugdíjpénztár igazgatótanácsa 0 forintos magánnyugdíjpénztári minimum-tagdíjról döntött, viszont azt javasolják, hogy havi 4-8 ezer forintot fizessenek be a tagok. A pénztár fennmaradásához fejenként 4 ezer forintos adományt javasolnak a jövő évre.
márc. 28
9:39
Új belépő turbómotort kap az Alfa Romeo Giulietta (Auto Pult)
Az olaszok természetesen mindig megpróbálnak az érzelmekre hatni, azonban néha nem árt az sem, ha a józan ész diktál. Most is ez történt, ugyanis az Alfa Romeo új, alacsonyabb teljesítményű turbómotorokkal is árusítani kezdi alsó-középkategóriás szívtipróját, a Giuliettát.
márc. 28
9:42
90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezik - elveszíthetik járandóságukat (HR Portál)
Még mintegy 90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett be a felülvizsgálatra, pedig ezt már csak március végéig tehetik meg - közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.
márc. 28
9:45
Videó: Rendőr lesz Stohl András (Blikk)
márc. 28
9:45
Schmitt Pál Szöulban tárgyalt (Infostart)
Magyarországi érdekeltséggel is rendelkező vállalatok vezetőivel tárgyalt Schmitt Pál szerdán a dél-koreai Szöulban, a magyar államfő találkozott a Doosan csoport és a Hankook Tire vezetőivel.
márc. 28
9:45
Mínuszos kezdés a magyar részvénypiacon (ProfitLine)
A nemzetközi részvénypiacokon tapasztalható pozitív hangulat megtorpanni látszik. Ennek eredményeként a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,60 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 18.766,48 ponton nyitott szerdán.
márc. 28
9:47
Videó: Beszólnak Nagy Ferónak (Blikk)
márc. 28
9:47
2,7 százalékos mínuszban zárt a Shanghai Composite (ProfitLine)
Folytatódott a kínai részvénypiac mélyrepülése, a szerdai kereskedési napot a Shanghai Composite index 2,65 százalékos veszteség mellett 2.284,88 ponton zárta, míg a Shenzhen Composite index 4 százalékkal 909,58 pontra zuhant.
márc. 28
9:48
Hihetetlen mesék a gyorshajtások megmagyarázására (Blikk)

Keresés