A kormány átadta a két folyamatban lévő uniós kötelezettségszegési eljárás - a bírák nyugdíjazása és az adatvédelmi hatóság függetlensége - tárgyában készített hivatalos válaszát az Európai Bizottságnak - közölte a Kormányszóvivői Iroda pénteken az MTI-vel. A kabinet bízik az eljárások lezárásában, és úgy ítéli meg, így már nem lehet akadálya annak, hogy belátható időn belül megkezdődjenek a…
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint pártja legalapvetőbb értékei semmit sem változtak az elmúlt 24 évben, hiszen az alapító tagok 1988-ban is szabadságban, demokráciában szerettek volna élni.
Összességében 27 milliárd eurós hiánymérséklő költségvetési tervet mutatott be pénteken a spanyol kormány; a terv kormányzati, regionális és helyi igazgatási szinteken egyaránt jelentős költségcsökkentéseket, illetve adóemelést irányoz elő.
A kedvező délutáni makrogazdasági adatoknak köszönhetően kisebb optimizmus jellemzi a mai kereskedést az Egyesült Államokban. A vezető indexek mindegyike 0,1-1,5 százalék közötti pluszban tartózkodik...
A kormány átadta a két folyamatban lévő uniós kötelezettségszegési eljárás - a bírák nyugdíjazása és az adatvédelmi hatóság függetlensége - tárgyában készített hivatalos válaszát az Európai Bizottságnak - közölte a Kormányszóvivői Iroda pénteken az MTI-vel. A kabinet bízik az eljárások lezárásában, és úgy ítéli meg, így már nem lehet akadálya annak, hogy belátható időn belül megkezdődjenek a…
Az 1992-ben írt doktori dolgozatom egy becsületes férfimunka volt - mondta a Magyar Televíziónak adott interjújában a köztársasági elnök, aki először szólalt meg azóta, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa csütörtökön elvette doktori címét. Schmitt Pál kijelentette: PhD-dolgozatot ír.
Schmitt Pál először szólalt meg azóta, hogy a Semmelweis Egyetem elvette doktori címét. Az MTV-nek adott exkluzív interjúban azt mondta: kiáll magáért és az igazságért, azaz nem mond le.
Budapest - Nem mond le köztársasági elnöki posztjáról Schmitt Pál, és állítása szerint tiszta a lelkiismerete. Az államfő exkluzív interjút adott az m1 közszolgálati csatornának pénteken este. Ebben leszögezte: tiszteletben tartja a vizsgálatot, és 70 évesen is megmutatja, képes egy új doktorit írni.
Az MTV péntek este sugárzott interjújában Schmitt Pál nem mondott le köztársasági elnöki címéről. Újabb doktori értekezést fog írni a sport és a környezetvédelem kapcsolatáról. Este tüntetés volt két budapesti hídnál. Tizenkilenc embert állítottak elő szombaton.
Emelkedéssel zárták a negyedév utolsó kereskedési napját a vezető nyugat-európai részvénypiacok. Az euróövezeti mentőalapok megerősítésének piaci hatását kiegészítette, hogy közben az egyik veszélyeztetett ország, Spanyolország kormánya tervet jelentett be az idei költségvetés példátlanul szigorú módosítására, az államháztartási hiány gyorsabb csökkentése végett.
Az államháztartás az uniós módszertan szerint 1.204,6 milliárd forint többlettel zárt tavaly, ami a GDP 4,3 százalékát jelenti - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
PhD-dolgozat írásába kezd Schmitt Pál azután, hogy megfosztották húsz évvel ezelőtt szerzett kisdoktori címétől - közölte az államfő pénteken a közmédiának adott interjúban. Az államfő a plágiumbotrányra utalva elmondta: "nem kívántam senki szellemi termékekét magaménak deklarálni, feltüntettem a forrásokat".
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Egy felháborodott kambodzsai férfi, mikor megtudta, hogy fia igazolatlanul hiányzott az iskolából, büntetésből a gyerek nyakába vastag láncot rakott és kikötötte a fiút egy fához.
Széplaki Tamást választotta elnökévé, a megyei szervezetet eddig vezető Kovács Tamást pedig elnökhelyettesévé a szocialista párt megyei küldöttgyűlése pénteken - tudta meg az MTI a két vezetőtől.
Az MSZP szerint Magyarország péntek este már csupán egy rövid és lényegre törő bejelentést, egy lemondó nyilatkozatot várt Schmitt Páltól - erről Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető közleményben tájékoztatta az MTI-t az államfőnek a közmédiában adott interjúját követően.
Az MKB Bank 109,5 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el 2011-ben az auditált konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint a továbbra sem enyhülő külső és belső makrogazdasági nehézségek, valamint a komoly veszteséget okozó kormányzati intézkedések hatására - jelentette be pénteken a hitelintézet. Az előző évi veszteség 117,8 milliárd forint volt.
Az LMP véleménye szerint szégyen, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken nem mondott le - jelentette ki a párt Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján Heltai László, a párt szóvivője.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) cáfolja azokat az interneten terjedő híreket miszerint "azonnali hatállyal berendelték a vidéken tartózkodó TEK-eseket".
Ehhez szükséges az állampolgárok bizalma is, a bizalomhoz pedig nélkülözhetetlen, hogy a Kúria határozatait az egyöntetűség hassa át - mondta Pécsen a Kúria elnöke.
A BL negyeddöntőinek első meccsén a Barcelona csak 0-0-ra volt képes a Milan otthonában, a mérkőzés utáni viharok még nem ültek el, a másik párharcban a Bayern megnyugtató előnyt harcolt ki.
Az MSZP szerint Magyarország péntek este már csupán egy rövid és lényegre törő bejelentést, egy lemondó nyilatkozatot várt Schmitt Páltól, a Jobbikot pedig hidegzuhanyként érte a köztársasági elnök bejelentése. LMP-reakció: "ez szégyen".
Portugália tavaly sokkal alacsonyabb költségvetési hiányt akart elérni, mint amiben az Európai Bizottsággal, és a Nemzetközi Valutaalappal megállapodott. A nyugdíjkassza rendkívüli bevételei nélkül...
A napokban egyeztet a Budapest Airport (BA) az 1-es terminált használó légitársaságok képviselővel, illetve a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek vezetőivel a tervezett költözésről, a 2-es terminálon pedig megkezdték az előkészületeket a diszkont légitársaságok igényeinek megfelelő rendszerek kialakítására - tájékoztatta a repteret üzemeltető cég pénteken az MTI-t.
"A Köztársaság védelmében" tartott péntek este fáklyás felvonulást Budapesten az MSZP a Kossuth téri Károlyi-szobor előző napi eltávolítása miatt. A megmozduláson, amelyet mintegy kéttucatnyi Jobbik- szimpatizáns próbált megzavarni, mintegy ötszázan vettek részt.
A pályázatokról a kilencfős Nemzetiségi Támogatási Bizottság javaslata alapján a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár dönt.