A szám olimpiai ezüstérmese, Cseh László egyetlen századmásodperccel kikapott Biczó Bencétől 200 m pillangón a debreceni úszó országos bajnokság szombati versenynapján.
A szám olimpiai ezüstérmese, Cseh László egyetlen századmásodperccel kikapott Biczó Bencétől 200 m pillangón a debreceni úszó országos bajnokság szombati versenynapján.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a tanzániai férfit, aki a gyanú szerint egy hete egy budapesti szállodában társával együtt morfiummal elkábított és megerőszakolt két 17 éves lányt - értesült az MTI Hírcentrum szombaton.
Az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság alapszakaszának 22., utolsó fordulójában hazai pályán nyert az elődöntős Siófok és Érd, valamint a Vác és a Veszprém is.
Egy hatkerekű, speciális terepjáróval hoztak le egy sérült kirándulót a Tahitótfalu közelében lévő hegygerincről a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai és a mentők, majd helikopterrel kórházba vitték - közölte a kutató-mentők vezetője szombaton.
Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság rájátszásában a Diósgyőr és a BSE is hazai pályán győzött, így a 9–12. helyért tartó rájátszásban kiegyenlítette az egyik fél második győzelméig tartó párharc állását a BEAC-cal, valamint a Cegléddel szemben.
A kórházban meghalt egy kerékpáros férfi, akit szombat reggel egy autó elgázolt Kecskeméten – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Három konzervatív napilap, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), az osztrák Die Presse és a cseh Lidové Noviny is foglalkozott szombaton Schmitt Pál államfő kisdoktorijának visszavonásával.
A Hertha sem tudta megállítani a kiváló formában lévő Wolfsburgot: a zöld-fehérek 4–1-re diadalmaskodtak Berlinben a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így sorozatuk már négy győzelemnél tart.
Volt miről csámcsogniuk azoknak, akik szemtanúi voltak Rita Rusic amerikai nyaralásának. Az Oscar-díjjal is jutalmazott, Az élet szép című Benigni-film producere kétszeresen is felhívta magára a figyelmet.
Ahogy arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 22. fordulójában 2–0-s győzelmet aratott idegenben a Győri ETO, a szenvedő alany a Zalaegerszeg csapata volt. Ráadásul a vendégek első gólját az ősszel még a kék-fehéreket erősítő Djordje Kamber fejelte egy szögletet követően, közvetlen közelről. A 73. percben Nikola Trajkovics is betalált, Pátkaival hozták össze a győzelmet biztossá tevő második gólt.
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 25. fordulójában az Atomerőmű az Albacomp, míg a Kecskemét a Jászberény ellen tudott nyerni hazai környezetben.
A Manchester City hazai pályán csak 3–3-s döntetlent játszott a Sunderlanddel az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójában. A mérkőzés 64. percében, még 3–1-es vendégvezetésnél szabadrúgáshoz jutott a City az ellenfél tizenhatosának közelében, majd Mario Balotelli úgy gondolta, ha már ilyen közel járnak, a lövés joga mindenképpen őt illeti. Más nem osztotta a…
Miami nem Marija Sarapovának való vidék: az orosz teniszező 7:5, 6:4-re kikapott a kemény pályás WTA-torna fináléjában a lengyel Agnieszka Radwanskától. A világranglistán második Sarapova már negyedszer maradt alul a miami verseny döntőjében.
A rendőrség följelentette a Regnum Christi szombati rendezvénye helyszínén demonstráló Élő Norbert kőbányai DK-s önkormányzati képviselőt szabálysértés miatt.
A Jobbik szerint a Fidesz az MSZP útját járja azzal, hogy a kormánypárt megtartja pozíciójában a köztársasági elnököt, mint ahogy a szocialisták sem váltották le a miniszterelnöküket a botrányai után.
A Paris Saint-Germain november vége óta először kapott ki a francia labdarúgó-bajnokságban: a fővárosiak legyőzője a remek formába lendülő Nancy volt a 30. forduló szombat késő esti mérkőzésén.
Nem jött jól Talmácsi Gábornak, hogy elmaradt az Eger Rali, hiszen ott szerette volna kipróbálni új, Mitsubishi Lancer EVO 9-es versenyautóját. Így a Hungexpón, az Autó-Motor Tuning Show-n mutatta be a hófehér csodát rajongóinak.
Világszerte egyre népszerűbbek az önkéntes munkával összekötött nyaralások. Azoknak, akik arról álmodoznak, hogy nagymacskákkal töltik szabadidejüket, érdemes Namíbiát célba venniük, ahol több állatvédő szervezet is működtet gepárdmenhelyet.
A Ferencváros vezetett már 14 góllal is, végül 34–26-ra győzött az orosz Dinamo Volgográd ellen a női kézilabda KEK elődöntőjének első mérkőzésén, amelyet Dabason rendeztek.
A címvédő Ferencváros magabiztos, 34-26-os győzelmet aratott az orosz Dinamo Volgográd felett Dabason a női kézilabda KEK elődöntőjének első, szombati felvonásán.