2012. március 5. hétfő

márc. 5
17:36
Veszteséggel zárt a BUX, gyengült a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 304,08 pontos, 1,57 százalékos csökkenéssel, 19.005,86 ponton zárt hétfőn.
márc. 5
17:36
"Katonai vetület" Komolyan aggódik az iráni atomprogram miatt a NAÜ (ATV)
Komoly aggodalmának adott hangot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője hétfőn amiatt, hogy az iráni atomprogramnak katonai vetülete is lehet.
márc. 5
17:39
A kínai hír söpörte el a forintot és a tőzsdét (Privátbankár)
Általánosan rosszul kezdődött a hét a piacokon, miután Kína 2004 óta nem látott alacsony gazdasági előrejelzést közölt. A tőzsdék esnek, a dollár ismét gyengül, ennek ellenére nagy visszaesés volt a nyersanyag árakban. A hét végén lesz a görög kötvénycsere-program, addig még maradhat a feszültség.
márc. 5
17:39
Hanna-blog: Kockázati tényező (Éva Magazin)
Hanna vagyok, sclerosis multiplexes. Ez itt a blogom 84. része, amelyben eldöntöm, hogy elhagyom Jaromilt.
márc. 5
17:39
Murray szerint Federer még évekig világelső lehetne (Agroinform)
A skótok kiválósága úgy érzi, ha több viadalt bonyolítanának kemény borításon, a svájcit nagyon nehéz lenne legyőzni.
márc. 5
17:41
Jďż˝gďż˝zni jďż˝. ďż˝s hďż˝nyfďż˝lekďż˝ppen lehet! (Éva Magazin)
Ahogy a h�rom oktat� p�ld�ja igazolja, a j�ga saj�t egy�nis�g�nk vagy m�sok sz�ks�gletei szerint alak�that�.
márc. 5
17:41
De la Rosa örökli meg Barrichello helyét a pilótaszövetség élén (Agroinform)
A HRT 41 éves versenyzője lesz a GDPA elnöke, miután a szervezetet eddig vezető Barrichello elhagyta a Forma-1-et.
márc. 5
17:45
Kiscsillag csábít az Éden Hotel 2.-ben! (Blikk)
Puerto Vallarta - Már az első este felforgatták az Éden Hotel 2. lakóinak életét, a mexikói luxushotelbe ugyanis még épp csak hogy beköltöztek az első lakók, máris megrohamozták őket a gaz csábítók.
márc. 5
17:47
Varga a Blikk focikirálya (Blikk)
Budapest - A Blikk olvasói továbbra is imádják a magyar labdarúgást, és immár ötödik alkalommal választották meg az NB I legjobbjait.
márc. 5
17:47
Havas sportokra oktatta kisfiát a TV2 sztárja (Blikk)
Mátraszentistván - Snowboardozni tanította kisfiát Papp Gergő (39) a Mátraszentistváni Síparkban, ahol Make Some Noise fantázianéven rendeztek versenyt. A TV2 riportere ezúttal nem csatolt lécet, de úgy döntött, kisfiát vezeti be a sportág rejtelmeibe.
márc. 5
17:48
A régi tévében bulizott a magyar Youtube (Kreatív Online)
Pirosba borult az MTV egykori székháza. Google rocks partibeszámoló.
márc. 5
17:51
Schmitt Pál Brüsszelbe megy (Alternatív Energia)
Schmitt Pál kedden kétnapos látogatásra Brüsszelbe utazik. A köztársasági elnök megbeszélést folytat az Európai Unió vezető politikusaival és magyar európai parlamenti képviselőkkel - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) külügyi hivatalvezetője hétfőn az MTI-vel.
márc. 5
17:54
Jászsági halálos baleset - két család utazott az autóban (hirado.hu)
Két család, négy felnőtt és négy gyerek utazott abban az autóban, amely fának csapódott szombat éjszaka Jászjákóhalma és Jászapáti között.
márc. 5
17:54
Borúlátóak a nagy autógyárak (ProfitLine)
Borúlátóan ítélik meg a kilátásokat a világ nagy autógyárai - derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) hétfőn ismertetett felméréséből.
márc. 5
17:54
Csúnya napot zártak a hazai blue chipek (Portfolio)
Jelentős esést tudhat maga mögött a mai kereskedésben a magyar piac, a BUX 1,6%-kal került lejjebb. A gyenge teljesítményért a Richter-OTP páros volt leginkább felelős, a MOL és a Magyar Telekom...
márc. 5
17:54
A Bankszövetség még nem döntött Rogán javaslatairól (Pénzcentrum)
A Bankszövetség elnöksége foglalkozott ugyan Rogán Antal árfolyamgáthoz benyújtott módosító indítványaival hétfői ülésén, de álláspontját csak később, a héten alakítja ki azokról - mondták a Magyar Bankszövetségnél....
márc. 5
17:54
Csökken Görögország idegenforgalmi "népszerűsége" (Metropol)
Csökken Görögország idegenforgalmi "népszerűsége" egy hétfőn Athénban nyilvánosságra hozott hivatalos jelentés szerint.
márc. 5
17:54
Lázár: dohánylobbi-csoportok sportot űznek a szembenállásból (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője szerint egyes üzleti körök és lobbicsoportok politikai kérdésként akarják beállítani a trafiktörvényt, holott ők is részt vettek az előkészítésében. Lázár János szerint a dohányipari multicégek jelenlegi pozícióikat kívánják megőrizni azzal, hogy ellenállnak a törvénynek.
márc. 5
17:54
Buzsákyé a hét kihagyott helyzete Angliában (Sport365)
Mintegy négy méterről sikerült az üres kapu helyett kapufára rúgnia a labdát Buzsáky Ákosnak, a QPR magyar légiósának.
márc. 5
17:56
Március 19-i ülésén tárgyal az ügynökaktákról a Fidesz-KDNP (hirado.hu)
A frakció közölte: az LMP-s javaslat az ügynökmúlt feltárásáról szerintük hiteltelen, farizeus és szakmaiatlan, ezért nem támogatják.
márc. 5
17:56
DAX - lapít, sunyít, kitörésre készül (ProfitLine)
Technikailag mintha egy kitörésre készülne a DAX index, de egyelőre oldalazik. Vételekben pedig kitörésben lenne érdemes gondolkozni. Fundamentális oldalról is kivárást látunk. Az előrejelzések eddig csökkentek, most pedig stagnálnak, az elért alacsonyabb szinteken. Komolyabb mozgásra szerintünk akkor számíthatnánk, ha az eredményvárakozások is újra növekvő pályára állnának.
márc. 5
17:56
Hat magyarral rajtol az öttusázók Világkupája, Kasza sérült (Sport365)
A héten kezdődik az öttusázók öt versenyből álló Világkupa-sorozata, melynek első állomásán hat magyar vesz részt.
márc. 5
17:57
A FIFA is eltörölné a februári és augusztusi válogatott meccseket (Agroinform)
A FIFA is támogatja, hogy töröljék a februári és augusztusi válogatott barátságos meccseket a versenynaptárból.
márc. 5
17:58
Igényt tart minden kiváltságra a volt német államfő (hirado.hu)
Christian Wulff korrupció gyanúja miatt kényszerült lemondásra. A volt államfő a már megítélt tiszteletdíja mellé további szolgáltatásokat is kér.
márc. 5
18:00
Tavaly 34 magyar vonatkozású ítélet született az Emberi Jogok Európai Bíróságán (hirado.hu)
Az ítéletek következtében 2011-ben Magyarország összesen 258 millió forint kártérítést fizetett ki.
márc. 5
18:02
Gyengült a forint, több mint kéthetes csúcson a dollár (hirado.hu)
Az eurót röviddel 4 óra után 291,70 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a délelőtti 290,58 és a péntek délutáni 289,31 forinttal.
márc. 5
18:03
Csodagyökér gyógyítja Csézy mellét (BorsOnline)
Nem csak volt párja tragédiája miatt állnak kemény hónapok Csézy mögött, az énekesnőnek az egészségével is gondjai támadtak: cisztákat találtak a mellében.
márc. 5
18:03
Csertői ment, Pintér jöhet (Blikk)
Győr – Belebukott a szombathelyi pontvesztésbe Csertői Aurél (46), a Győr focicsapatának vezetőedzője.
márc. 5
18:04
Gazdasági bizottság: zöld út a kiegészítő bérkompenzációnak (hirado.hu)
A bizottság 22 igen és 4 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartotta a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatot is.
márc. 5
18:06
Fej fej mellett Janukovics és Timosenko (hirado.hu)
Ha februárban tartották volna az államfőválasztást, egy felmérés szerint Viktor Janukovics a voksok 19,7 százalékát, Julija Timosenko pedig a 19,4 százalékát kapta volna.
márc. 5
18:09
Schmitt Pál európai uniós vezetőkkel találkozik (Metropol)
Schmitt Pál kedden kétnapos látogatásra Brüsszelbe utazik. A köztársasági elnök megbeszélést folytat az Európai Unió vezető politikusaival és magyar európai parlamenti képviselőkkel - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi hivatalvezetője.
márc. 5
18:09
Lövöldözés egy bukaresti fodrászatban - legalább két halott (Kripto Akadémia)
Legalább két ember meghalt és további hat megsebesült hétfő délután Bukarest belvárosában, amikor egy fodrászatban egy férfi lövöldözni kezdett - közölték hétfőn a román hírtelevíziók.
márc. 5
18:09
Elfogadták a médiahatóság 2010. évi beszámolóját (Alternatív Energia)
A 2010. évi médiahatósági munkájáról szóló beszámolót fogadott el az Országgyűlés hétfőn. A beszámoló - amelyet 234 igen szavazattal, 92 nem szavazat mellett fogadta el a Ház -, az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2010. évi tevékenységét egyaránt érinti.
márc. 5
18:11
Magyarország megkezdené a tárgyalásokat az EU-val és az IMF-el (Metropol)
A magyar külügyminiszter szerint Magyarország készen áll arra, hogy azonnal megkezdje a tárgyalásokat az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal az elővigyázatossági hitelmegállapodásról.
márc. 5
18:11
Kilenc kábítószercsempészt vett őrizetbe a szerb rendőrség (Kripto Akadémia)
Kábítószer-csempészet gyanújával kilenc embert vettek őrizetbe hétfőn Újvidéken és Kraljevón. Újvidék belvárosában elkapták a kábítószer-terjesztő banda vezérét is.
márc. 5
18:12
Árfolyamgát: a héten dönt a Bankszövetség (hirado.hu)
A testület elnöksége ugyan foglalkozott Rogán Antal árfolyamgáthoz benyújtott módosító indítványaival, de álláspontját csak később, a héten alakítja ki.
márc. 5
18:12
Obama Iránról: Amerika mindig Izrael mögött fog állni (ATV)
Az Egyesült Államok mindig Izrael mögött fog állni, de a diplomáciának még mindig van ideje arra, hogy eltérítse Iránt attól a szándékától, hogy nukleáris fegyverhez jusson - jelentette ki hétfőn Barack Obama elnök, aki a Fehér Házban fogadta Benjámin Nenatjahu izraeli miniszterelnököt.
márc. 5
18:13
Lövöldözés egy bukaresti fodrászatban (Metropol)
Legalább két ember meghalt és további hat megsebesült hétfő délután Bukarest belvárosában, amikor egy fodrászatban egy férfi lövöldözni kezdett - közölték hétfőn a román hírtelevíziók.
márc. 5
18:14
Súlyos fejsérülést szenvedett egy kődobáló palesztin fiú (hirado.hu)
A tizenéves fiút egy izraeli katona által kilőtt könnygázgránát találta fejbe.
márc. 5
18:14
Lőfegyverrel mészárolt a fodrásszalonban - 2 halott, 6 sérült (ATV)
Legalább két ember meghalt és további hat megsebesült hétfő délután Bukarest belvárosában, amikor egy fodrászatban egy férfi lövöldözni kezdett - közölték hétfőn a román hírtelevíziók.
márc. 5
18:15
Obama amerikai kiállást ígért Netanjahunak Irán ellen (Metropol)
Az Egyesült Államok mindig Izrael mögött fog állni, de a diplomáciának még mindig van ideje arra, hogy eltérítse Iránt attól a szándékától, hogy nukleáris fegyverhez jusson - jelentette ki hétfőn Barack Obama elnök, aki a Fehér Házban fogadta Benjámin Nenatjahu izraeli miniszterelnököt.
márc. 5
18:15
Szárnyaló Lazio, őrült Inter - lapszemle (Agroinform)
Az olasz lapok szerint dobogót és így Bajnokok Ligája-indulást érhet a Laziónak a római derbin aratott győzelem.
márc. 5
18:16
Martonyi: kezdődhetnek a tárgyalások az EU-val és az IMF-fel (hirado.hu)
A külügyminiszter szerint "jelképesen már a tárgyalóasztalnál" ülnek a felek, és a partnereken múlik, hogy mikor kezdődnek a tárgyalások.
márc. 5
18:16
Közkegyelmet adott a Ház az LMP láncos képviselőinek (ATV)
A parlament hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet ad mindazoknak, akik ellen büntetőeljárás indult az LMP tavaly december 23-i, az Országház épülete körül tartott demonstrációjában való részvételük miatt.
márc. 5
18:17
Császár Gábor és Nagy László is a csoportkör legjobbjai között (Agroinform)
Egy nemzetközi szakportálon kiírt szavazáson a lengyel Michal Jureckit választották meg a BL legjobb játékosának.
márc. 5
18:21
Új dizájnerdrogokat ígértek a terjesztők (BorsOnline)
Kipihenik a február végi nagy hajtás okozta fáradalmakat, majd újult erővel tovább árusítanak a dizájnerdrog-terjesztők. Megpróbálják kijátszani a napokon belül életbe lépő C listát, és máris új szereket ígértek be a fogyasztóknak.
márc. 5
18:21
Tiramisu házi mascarponéval (Mindmegette)
Hozzávalók: A mascarponéhoz: 1 nagy pohár 20%-os nagy tejföl 1 nagy gézlap 1 szűrő 1 mély tál 1 befőttes gumi A tiramisuhoz: 1 csomag hagyományos babapiskóta vagy babapiskóta tallér 4 dl kávé cukrozva ízlés szerint fél rumaroma 25 dkg mascarpone 1 csomag főzés nélküli vaníliás pudingpor 1,5 dl tej kakaó a tetejére
márc. 5
18:21
Közkegyelmet kaptak a decemberi LMP-tüntetés résztvevői (Infostart)
A parlament hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet ad mindazoknak, akik ellen büntetőeljárás indult az LMP tavaly december 23-i, az Országház épülete körül tartott demonstrációjában való részvételük miatt.
márc. 5
18:23
Sonkatekercs III. (Mindmegette)
Hozzávalók: szeletelt sonka A töltelékhez: 50 dkg házi túró 20 dkg natúr sajtkrém 4 evőkanál mustár 4 evőkanál majonéz 4 evőkanál reszelt torma só bors Az aszpikhoz: 5 dl húsleves 1 csomag zselatin
márc. 5
18:24
Itt vannak a lájkolható bannerek (Kreatív Online)
A Fastbridge először a UPC-nek készítette el.

Keresés