Budapest - Hiába vizsgálja egy hónapja Schmitt Pál államfő doktorijának eredetiségét a plágiumbizottság? A köztársasági elnök diplomabotrányát tisztázó tényfeltáráshoz ugyanis az ügyet kirobbantó hvg.hu szerint nem biztos, hogy az eredeti, a gyanú szerint elorozott tanulmányt használják.
Regionális és demográfiai eltérésektől függetlenül egészségesebbnek érzik magukat azok, akik rendelkeznek olyan barátokkal, családtagokkal, akikről úgy vélik, bármilyen körülmények között számíthatnak rájuk - derül ki az ELTE TÁTK hírleveléből.
Soltvadkert - Vádalkut kötött, mégis ráfaragott Magyarország legnagyobb áfacsalója! M. Mihály (47) 5,7 milliárd forint áfát csalt, ezért volt előzetes letartóztatásban.
A kormánynak április 15-ig jelentést kell készítenie arról, hogy a 2006 őszén bizonyítottan törvénytelenül fellépő rendőrök, valamint az intézkedéseket irányító rendőri vezetők közül hányan szolgálnak ma is a rendőrség állományában.
Eséssel indítják a hetet a tengerentúli részvénypiacok, mindhárom vezető tőzsdeindex a negatív tartományban kezdett. A befektetőket most épp a borongósabb növekedési kilátások aggasztják.Mínuszban a...
Eloltották a 300 hektárnyi területen égő tüzet Sajókeresztúr és Sajóbábony között - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő este az MTI-nek.
Az Alkotmánybíróság (Ab) az internetes honlapját ért hétvégi támadásról részletes tájékoztatást adott és a továbbiakban is együttműködik - a hivatalból eljáró - illetékes nyomozó hatóságokkal - közölte Sereg András, az Ab szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére.
A vezetés érzelmekben gazdag élménye, látványos, s első pillantásra rabul ejtő megjelenés, prémium színvonalú minőség és iránymutató gazdaságosság jellemzi a BMW modellpalettáját, amellyel 2012-ben is töretlenül folytatja sikertörténetét. A BMW a 2012-es Genfi Nemzetközi Autószalonon is számos új sorozatgyártású, illetve jövőbemutató tanulmánymodelljével jelenik meg, amelyek formavilágukkal éppoly…
Éves csúcsra emelkedett a múlt hónapban a világgazdaság legátfogóbb aktivitási mérőszáma - közölte hétfőn az egyik vezető befektetési csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (PMI) alapján.
Roger Federer nyerte meg a dubaji férfi tenisztornát, miután a döntőben legyőzte a Novak Djokovicsot kiejtő Andy Murrayt. A világranglista 3. helyén álló svájci teniszcsillag ötödik alkalommal nyerte meg a tornát.
Angel Babcockot egy hirtelen jött forgószél kapott föl és több, mint 20 mérföldön keresztül repítette. A 14 hónapos baba életben volt, mikor a mentősök rátaláltak.
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú bírósági ítéletet, új eljárás lefolytatását és a végrehajtás felfüggesztését rendelte el a Székesfehérvári Törvényszék annak a 90 éves székesfehérvári asszonynak és fiainak az ügyében, akiket hiteltartozás miatt már tavaly ki akartak lakoltatni - mondta el a Fejér Megyei Bíróság szóvivője hétfőn az MTI-nek
Nem létező telefonkönyv előfizetési díjára mintegy negyvenmillió forintot csalt ki csaknem ezer cégtulajdonostól egy társaság; közülük ketten előzetes letartóztatásban vannak, egyikük pedig házi őrizetben - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-nek.
Egyre több külföldi beszámoló foglalkozik a magyar IMF-megállapodás csúszásával, miután bő három hónap eltelte után nem történt érdemi előrelépés a tárgyalásokon. Pedig a kormányzati kommunikáció...
Szóváltás hevében megkéselt két férfit egy harmadik a Vas megyei Rábahídvégen hétfőn, az egyik ember a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Görög idegenforgalmi cégek attól tartanak, hogy a tavalyinál kevesebb külföldi látogat a nyári szezonban Görögországba, részben amiatt, hogy az Európai Unió több országa recesszióba kerül, illetve annak a hatására, hogy romlott az ország imázsa a külföldi utazásszervezők körében.
Vasárnap rendezték meg a Subway Fresh Fit 500 elnevezésű NASCAR Sprint Kupa széria futamot, amelyet Denny Hamlin nyert meg. A phoenixi verseny 2005 óta szerepel a versenynaptárban, de ez volt az első győzelme a Toyotának ezen a pályán.
A Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi gyáregysége bővíti az idén dolgozóinak létszámát, a tavalyi év utolsó hónapjaiban megkezdett beruházásoknak köszönhetően eddig már több mint kétszáz új munkatársat vettek fel - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Hozzávalók: A piskótához: 5 + 2 dkg cukor 9 dkg liszt 37 ml tej 37 ml olaj 1 db tojás 1/4 csomag sütőpor A csokikrémhez: 5 dl tejszín 30 dkg fehércsoki 10 g lapzselatin A málnazseléhez: 30 dkg málnadzsem 5 g lapzselatin Valamint: 1 evőkanál málnadzsem a piskóta megkenéséhez 1 marék kókuszreszelék
Szerdán dönt a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokról az Európai Bizottság. Módosította a lőszerekről és a lőfegyverekről szóló törvényt az Országgyűlés. Drágul szerdán a benzin, a gázolaj ára viszont csökken.
Hozzávalók: 2 db narancs 2 db kivi 2 db banán 1 kis doboz ananász befőtt 3 evőkanál porcukor 0,5 dl Amaretto likőr 1/2 citrom leve kis darab fahéj A díszítéshez: tejszínhab gránátalma csokireszelék
Reggelig csak mérsékelt részvénypiaci hangulatromlást okozott az, hogy ma hajnalban a kínai miniszterelnök bejelentése szerint 7,5%-ra csökkentették az idei évi GDP-növekedési célt. Délelõtt...
Hozzávalók: 6 szelet vékonyra kivert sertéshús 6 db virsli 6 db vastag csíkra vágott sajt 3 nagyobb fej hagyma 2 db tojás só liszt zsemlemorzsa a sütéshez étolaj paradicsom zöldpaprika palacsintatészta: 2 tojás 3 evőkanál liszt só víz Köret: burgonya
The European Commission could step up "one or two" of the infringement procedures launched against Hungary and take them "to the next stage", Prime Minister Viktor Orban's spokesman told public radio MR1-Kossuth on Monday morning.