Délután újabb gyengülési hullám érte el a forint piacát, melynek következtében az euróval szemben a 298-as szint körülig ugrott az árfolyam. Ez új egyhavi forintmélypontot jelent. Az állampapír...
A csalódások és megrázkódtatások hónapjain van túl a magyar bankszektor. Bár a legnagyobb sokkokon talán már átesett a piac minden szereplője, a növekedés motorjai egyelőre alig látszódnak. Befagyott hitelezéssel, folyamatos alkalmazkodási kényszerrel a növekedési lehetőségek beszűkülésével küzdenek a hitelintézetek. Mindezek fényében vajon milyen mértékben képes betölteni a bankszektor a magyar…
Szerkesztőségünk vendége volt a Megasztár pénteki kiesője, aki merész kijelentést tett. Azt, hogy komolyan is gondolja, majd az idő eldönti. Kullai Tímea nem haragszik, csak meg van döbbenve és barátnőjének, Szakos Andreának drukkol.
Folytatódott a napok óta tartó gyengülés a forint piacán. A hazai deviza kettős nyomás alatt áll, egyrészt egyre rosszabb a nemzetközi hangulat, másrészt egyre nagyobb az aggodalom az IMF/EU tárgyalások csúszása miatt. Összegyűjtöttük, hogy mi áll a forint esésének hátterében.
Nagyot ugorhatnak a hajózási bérleti díjak az elkövetkező negyedévben, miután a tulajdonosok jelentősen csökkentik a rendelkezésre álló flotta nagyságát. A kínálat visszafogására azért van szükség,...
Délután újabb gyengülési hullám érte el a forint piacát, melynek következtében az euróval szemben a 298-as szint körülig az árfolyam. Ez új egyhavi forintmélypontot jelent....
Elsősorban a nemzetközi befektetői hangulat romlása áll annak a hátterében, hogy a magyar államcsőd esélye legutóbb február közepén volt olyan magas, mint most.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 6. játéknapján bemutatkozott a ligában a Texas Rangers japán csodagyereke, Yu Darvish. Az arlingtoni alakulat a Seattle Marinerst győzte le. A New York Yankees és a Boston Red Sox is megszerezte első győzelmét.
A mostohanagyanyját rabolta ki késsel fenyegetve egy 25 éves hajléktalan férfi Győrben - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden az MTI-t.
A Videoton 3-2-re győzött a másodosztályú MTK Hungária otthonában a Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén, így fél lábbal már a ma este 18 órakor kezdődő visszavágó előtt a fináléban érezheti magát.
Mínusz 9 fokot mértek hétfő hajnalban Zavaron, így megdőlt az 1957-ben mért hidegrekord. Akkor mínusz 8,2 fokot mértek Kékestetőn. Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta: a következő napokban melegszik az idő, azonban a hétvégétől több napon keresztül esni fog az eső.
A vevőkör szűkülése mellett a rendelkezésre álló források miatt is szenvednek a hazai kkv-k, a bankok visszafogták hitelezési tevékenységüket a válság alatt. Lízingben kevés cég gondolkozik, a pályázati rendszerek pedig gyakorta szűkítik a cégek mozgásterét. Van-e hitel, kell a hitel a magyar cégeknek?
Korodi Attila, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke lett Románia új környezetvédelmi minisztere, miután kedden Traian Basescu államfő aláírta a kinevezéséről szóló rendeletet. Korodit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javasolta a tisztségre, amely Borbély László eddigi tárcavezető lemondása nyomán üresedett meg.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett május 15-re a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) Tamásiban és Dombóváron, a munkabeszüntetéssel azt szeretnék elérni, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ismételten vizsgálja meg a Tribune Ventures Hungary (TVH) Zrt. alvállalkozását - közölte a szakszervezet elnöke.
Az Európában uralkodó részvénypiaci trenddel homlokegyenest szembe menve mutat emelkedést a görög részvénypiac a keddi kereskedési napon, miután több mint két és félszeres túljegyzés mellett 25 bázispontos hozamcsökkenéssel értékesített 6 hónapos kincstárjegyet a PDMA görög államadósság kezelő központ.
Hatvan százalékos díjtámogatást nyújt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) nemzeti forrásból az időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítási díjhoz - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.
Bírálatokat fogalmazott meg az eladósodott ingatlantulajdonosok megsegítését célzó magyar programmal kapcsolatban a kedden nyilvánosságra hozott Világgazdasági Kilátások (World Economic Outlook) című elemzésének egyik fejezetében a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
2012. április 17-én kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen elsősorban a technikai elemzés szemszögéből vizsgáljuk meg a piaci folyamatokat. mit érdemes venni vagy adni a...
Eperjes Károly, akit az elmúlt napokban egy fővárosi kórház pszichiátriai osztályán kezeltek, már Veszprémben van és kedden este fellép a Veszprémi Petőfi Színházban.
Bírálatokat fogalmazott meg az eladósodott ingatlantulajdonosok megsegítését célzó magyar programmal kapcsolatban a kedden nyilvánosságra hozott Világgazdasági Kilátások (World Economic Outlook)...
A kormány április 15. és 30. között nyújtja be az aktualizált konvergenciaprogramot az Európai Bizottságnak, amely a Nemzetgazdasági Minisztérium holnapján lesz nyilvános - válaszolta a tárca kedden az MTI kérdésére.
Peking — „Egy világ, egy álom" – ezzel a szlogennel hívta fel magára a figyelmet a 2008-as olimpia szervezőbizottsága. A vágyak megvalósultak, hiszen mindenki tátott szájjal figyelte az ötkarikás játékokat. A rendezés összesen 43 milliárd dollárba (9700 milliárd forintba) került – minden idők legköltségesebb sportrendezvénye elsősorban a fantasztikusan kivitelezett, egyedülálló…
A kormány április 15. és 30. között nyújtja be az aktualizált konvergenciaprogramot az Európai Bizottságnak, amely a Nemzetgazdasági Minisztérium holnapján lesz nyilvános - válaszolta a tárca kedden az MTI kérdésére.
Az eladósodott ingatlantulajdonosok megsegítését célzó magyar programmal kapcsolatban fogalmazott meg bírálatokat kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Szerintük a hitelválság elmélyülése kapcsolódó árfolyamnyomást eredményezhet. A hitelkínálat elszívása pedig zavart okoz a hitelezésben.
A nőknél Lovas Petra, a férfiaknál pedig Kosiba Dániel, Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám áll asztalhoz magyar részről az asztaliteniszezők szerdán rajtoló, luxembourgi európai olimpiai selejtezőjén.
Történelmet írt az MLS-ben Thierry Henry. A New York Red Bulls francia csatárát egymás után háromszor választották meg a hét játékosának, ehhez hasonló sorozatot, még senki sem produkált a ligában.
Jelentős esés bontakozott ki a Graphisoft Park részvények piacán, az árfolyam már 5%-os mínuszban tartózkodik a 950 forintos magasságokban. Bár alapvetően kedvezőtlen a mai piaci hangulat, a...
Pénteken tájékoztatja a Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki képviselőcsoportokat az új köztársasági elnök megválasztásának eljárásáról. Lázár János ezt kedden közölte az államfőválasztásról tartott, pártok közötti egyeztetés után. A találkozó utáni ellenzéki nyilatkozatokból az derült ki, hogy az április 23-i héten választhat elnököt az Országgyűlés.
Barcelona - Bár a Real Madriddal szembeni hátrány fordulóról fordulóra csökken a spanyol bajnokságban és a Bajnokok Ligája elődöntőjét is elérték, azaz van okuk az örömre , mégis torokszorító pillanatokat éltek át a Barcelona focistái.
Péntekig kért és kapott türelmet az ellenzéki pártoktól Lázár János fideszes frakcióvezető az államfőválasztással kapcsolatban - hangzott el a parlamenti frakciók hétfő délutáni egyeztetése után. A Jobbik nem vett részt a megbeszélésen, a képviselőcsoporttal nem rendelkező Demokratikus Koalíció viszont igen. Jelenleg úgy tűnik, hogy leghamarabb az április 23-i héten lehet új köztársasági elnöke az…
Megvásárolja a hatodik legnagyobb szlovákiai bank, a Postová banka többségi tulajdonrészét a J&T pénzügyi csoport - erősítette meg a cég igazgatótanácsának alelnöke, Patrik Tkác a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap értesülését a keddi lapszámban.
Budapest - Nem csekély összeget remél két eredeti Petőfi-kéziratért titokzatos tulajdonosuk. A neve elhallgatását kérő család 34 millió forintos kikiáltási áron bocsátotta árverésre az értékes darabokat. A két lapon három versét, 104 sort tisztázott le a költő, majd a szöveget ellátta aláírásával is.
A betegség lefolyása függ a tumor vastagságától. A túlélés esélye annál rosszabb, minél vastagabb a daganat. A törzsön, fej-nyaki régióban, talpakon, tenyereken, rosszabb a prognózisuk, mint a végtagokon elhelyezkedőknek.
München - Leszámolt Lothar Matthäusszal (51) negyedik felesége! Liliana Csudinováról (24) egy német lapban láthatóak szexis fotók, s az ukrán modell elmondta, a háború, amely házasságuk utolsó hónapjaiban kezdődött és tavaly februári válásuk óta is tart, nagyon megviselte.
Magyarország - Kiadták a szlovákoknak az évszázad áfacsalóját. Megírtuk, M. Mihály (47) együttműködött a hatóságokkal, cserébe megszüntették a letartóztatását.
Délután újabb gyengülési hullám érte el a forint piacát, melynek következtében az euróval szemben 298,5 körülig ugrott az árfolyam. Ez január 25. óta a leggyengébb forintot jelenti. Az állampapír...