Az elmúlt hetekben egyre sűrűbben hallhattunk egy igazi mérnöki kuriózumról, konkrétabban az első olyan hazai magasház bontásáról, amely több százezer magyar lakáshoz hasonlóan házgyári technológiával, előre gyártott panelelemekből épült. Az egykor szállodaként üzemelő, díjnyertes építész által tervezett épületet mára földig rombolták és két éven belül modern irodaház épül a helyén. A bontás…
A Mol kurdisztáni szerepvállalása is szóba került Orbán Viktor miniszterelnök és Maszúd Barzani, az iraki kurd régió elnökének keddi budapesti találkozóján.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett május 15-re a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) Tamásiban és Dombóváron. A munkabeszüntetéssel azt szeretnék elérni, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ismételten vizsgálja meg a Tribune Ventures Hungary (TVH) Zrt. alvállalkozását.
Bírálatokat fogalmazott meg az eladósodott ingatlantulajdonosok megsegítését célzó magyar programmal kapcsolatban a kedden nyilvánosságra hozott Világgazdasági Kilátások (World Economic Outlook) című elemzésének egyik fejezetében a Nemzetközi Valutaalap - írja a Portfolio.hu.
Kedd este 18 órától a Szeged-Eger elődöntővel megkezdődik a vízilabdázók feszített menetrendű bajnoki befejezése, hiszen legkésőbb tizennyolc nap múlva már bajnokot is avat a honi vízilabdás élet.
Lemaradtál a legfontosabb átigazolási hírekről? Mi összefoglaljuk neked az elmúlt napok legfontosabb pletykáit Angliától Kínáig. Transzferhíradó az átigazolási időszak után is, kizárólag itt, a sport365.hu oldalon.
A Gazprom vezérigazgató-helyettese, Alexander Medvegyev lehetségesnek látja, hogy társaságnak nem sikerül tartania legutóbbi, idei évre vonatkozó 154 milliárd köbméteres gázexport-várakozását....
Mintegy 1 milliárd font (360 milliárd forint) beruházásra lenne szüksége a Tesco-nak ahhoz, hogy feltámassza tevékenységeit hazai piacán és akár három évbe is telhet a fordulat - írja a Bloomberg a...
Délután újabb gyengülési hullám érte el a forint piacát, melynek következtében az euróval szemben 299 körülig ugrott az árfolyam. Ez január 25. óta a leggyengébb forintot jelenti. Az állampapír...
A fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztésére, a tudatos pénzhasználattal járó felelősségvállalás fontosságára szeretné a Diákhitel Központ ráirányítani elsősorban a 17-24 éves korosztály figyelmét a most indult és 9 hónapon át tartó edukációs játékával. A fiatalok közösségi színterén a Facebook-on futó Forintokosító kvíz pénzügyi témákat jár körbe a pénztörténelemtől kezdve a bankkártyák…
A munkanélküliek száma várhatóan az idén és jövőre is tovább növekszik, így megközelíti majd a 210 milliót - véli a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) vezérigazgató-helyettese.
A Csík Zenekar fennállásának eddigi legnagyobb koncertjére készül: új feldolgozásokon alapuló Daloskönyvével lép fel a jubileumi Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 6-án a nagyszínpadon.
Szanyi Tibor is beszélt az „IMF-gyarmatosításról”, sőt Szijjártó Pétert és Kósa Lajost megelőzve elsőként beszélt az államcsőd lehetőségéről. A szocialista politikus egy 2009-ben az FN-nek adott interjúban úgy vélekedett, hogy durva beavatkozás nélkül „beállhat az államcsőd, és EU-protektorátus alá kerülünk”.
Bicske - Eddig nem mondott igazat Paulo Sousa (41), aki tavaly szeptember 14-én egy felcsúti barátságos focimérkőzésen lefejelte ellenfelét, Borbola Bencét (33), a Nemzeti Sport újságíróját.
Magyarország - Akinek van pénze, megúszhatja a sorban állást az orvosi rendelő előtt, elfelejtheti a műtéti várólistákat, de hálapénzt sem kell fizetnie.
Nagy valószínűséggel hivatalban marad a hárompárti cseh kormány, mert a gazdasági minisztereknek sikerült megállapodniuk a következő két év költségvetési intézkedéseiben, amelyek minden fél számára elfogadhatóak.
Gyula - Jobb pozíciót akart elérni a börtönön belül S. Andrea (29), amikor azt állította, többször szexelt egy börtönőrrel – legalábbis egy gyanítja Bilkei Pál kriminálpszichológus.
Kétharmadoshoz közeli az esélye annak, hogy Magyarország egyezségre jut a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val egy új hitelprogramról, de az uniós bizottság a beterjesztett módosítási javaslatokon túl valószínűleg még további intézkedéseket fog kérni a magyar kormánytól - jósolták keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A külföldi tőzsdékhez hasonlóan a magyar piacon is negatív hangulatban zajlott ma a kereskedés. A BUX 0,9%-os esése nem is számít kiugrónak, hisz több régiós benchmark esetén is ennél vaskosabb...
Elismerte bűnösségét az a két férfi, akit a hétvégén fogott el a rendőrség, miután az arizonai Tulsában rálőtt öt afroamerikai járókelőre, akik közül hárman életüket vesztették - jelentette kedden hatósági forrásokra hivatkozva az amerikai média.
A gyermek, ha akar valamit, elvárja, hogy teljesítsék. Már rendelkezésére állnak a szavak és a gesztusok, valamint a helyváltoztatás egyre stabilabb képessége. Ezen eszközök segítségével követeli céljai megvalósítását. Ilyenkor mondja először a felnőtt világ, hogy nem fogad szót!
A 2007-2013 közötti európai uniós költségvetési időszak végéig még mintegy 30 milliárd forintos olyan forrásra pályázhatnak az akkreditált innovációs klaszterek tagjai, amelynek odaítélésénél többletpontot, vagy kizárólagos feltételt jelent a tagi státusz. Sietniük kell azonban a projektek felállításával és a pályázati anyagok elkészítésével az érintett vállalkozásoknak, mert a keretek kimerülése…
Nyíregyháza – Óriási megtiszteltetés érte a nyíregyházi Everdance táncosait. A Csillag Születikben megismert csapat meghívást kapott a júliusi montreali világbajnokságra, amin öt kontinens több mint ezer profi táncosa vesz részt.
Himalája - Már 4500 méteres magasságban, a Thurung-hágón jár a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciója, köztük a lavinabalesete óta protézissel mászó Erőss Zsolt (44).