2012. április 13. péntek

ápr. 13
16:08
Kétszer több császárpingvin él az Antarktiszon, mint hitték (hirado.hu)
A csapat összesen negyvennégy kolóniát fedezett fel, hét létezéséről eddig sejtésük sem volt.
ápr. 13
16:09
Vízilabda olimpiai selejtező - A női válogatott Triesztben küzd Londonért (Sport365)
Szombaton busszal kel útra a magyar női vízilabda-válogatott az olaszországi Triesztbe, ahol kedden kezdi meg szereplését a londoni olimpiai részvételért.
ápr. 13
16:10
Hétfőn javasol új államfőt Orbán (Metropol)
Van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná is a tisztséget - ez derült ki Kövér László házelnök szavaiból a Fidesz pénteki elnökségi üléséről távozóban, nevet azonban nem mondott.
ápr. 13
16:10
Áder lesz az államfőjelölt? - Az MTI szerint igent mondott (hirado.hu)
Hétfő este nevezi meg államfőjelöltjét Orbán Viktor. Az MTI információi szerint a Fidesz elnöksége egyöntetűen foglalt állást Áder János államfővé jelölése mellett, aki előzőleg már igent mondott a felkérésre.
ápr. 13
16:11
Lemaradtunk az Eb-ről, két év múlva győzelemmel vigasztalódna az U17-es válogatott (Sport365)
A májusi U17-es labdarúgó Európa-bajnokságról egy óvás miatt lemaradt magyar válogatottnak két év múlva a hazai rendezésű kontinensbajnokságon, már az U19-es között a végső győzelem a célja.
ápr. 13
16:12
Gyengébb lett a vártnál a michigani adat (Portfolio)
A várt stagnálás helyett 75,7 pontra süllyedt az előzetes áprilisi adat szerint a michigani körzet fogyasztói hangulat indexe a márciusi 76,2 pontról. A főindex enyhe csökkenése úgy adódott, hogy...
ápr. 13
16:12
Áder Jánost kéri államfőjelöltnek a Fidesz elnöksége? (ATV)
Van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná is a tisztséget - ez derült ki Kövér László házelnök szavaiból a Fidesz pénteki elnökségi üléséről távozóban, nevet azonban nem mondott. Azt ugyanakkor közölte, őt hivatalosan nem kérték fel a posztra. A hvg.hu egy fideszes forrásból úgy értesült, hogy Áder Jánost kéri államfőjelöltnek a Fidesz elnöksége.
ápr. 13
16:12
Kötelező vizsgálatra készülhetnek a lakástulajdonosok (Pénzcentrum)
A gázkészülékek, kazánok kötelező, típusonként 3, 6 vagy 12 évenkénti kötelező műszaki-biztonsági felülvizsgálatát írná elő az ingatlantulajdonosoknak egy nemzetgazdasági miniszteri rendelettervezet....
ápr. 13
16:12
50%-os kamat - uzsorást fogtak el a rendőrök Borsodban (hirado.hu)
A sértetteknek általában 20-40 ezer forintot adott 50-70 százalékos kamatra.
ápr. 13
16:14
Kitartanak a dunai hajósok (hirado.hu)
A Donau Gruppe 470 dolgozója fél éve nem kapott fizetést. Egy hajó veszteglése naponta 3 ezer euró kárt is okozhat.
ápr. 13
16:15
Oszkó Péter megtalálta a divatipart (Privátbankár)
Jelentős összeget, 1,6 millió dollár fektet a Sándor Szandra divattervező által jegyzett Nanushka divatcégbe az OTP Kockázati Tőkealap. A hírt már régóta rebesgették, de egy heti divatbemutatón be is jelentették. Az alap mögött Oszkó Péter volt pénzügyminiszter cége a PortfoLion áll.
ápr. 13
16:15
Nagyon motivált vagyok, csak a kvóta érdekel - Bacskai Balázs (Agroinform)
Már az első edzéseken is túl van a trabzoni olimpiai kvalifikációs torna helyszínén a magyar ökölvívó válogatott.
ápr. 13
16:16
Orosz ügyelet Szíria partjainál (hirado.hu)
Döntöttek az orosz hatóságok: rendszeres harci ügyeletet fognak tartani Szíria partjainál.
ápr. 13
16:17
Kilencedik hely a csapat-világbajnokságon női kardban (Agroinform)
A kilencedik helyen végzett a magyar női kardválogatott pénteken a kijevi csapat-világbajnokságon.
ápr. 13
16:18
Gyurcsány nem találta meg szakdolgozatait (hirado.hu)
A volt miniszterelnök szerint azonban a pécsi egyetem nyilatkozataival megdőlt az a vád, hogy nem készített diplomamunkát.
ápr. 13
16:19
A jövő héten a női vízilabdázókon a sor, hogy ötkarikás kvótát szerezzenek (Agroinform)
Szombaton kel útra a női vízilabda-válogatott, amely kedden kezdi meg szereplését a londoni olimpiai részvételért.
ápr. 13
16:20
Húsvéti razzia: megvakarták a csokinyulat is (hirado.hu)
Elsősorban a szezonális termékek minőségét vizsgálták a húsvéti razzián, leggyakrabban a szavatossággal volt baj.
ápr. 13
16:21
Drágán megfizetjük a tévézést (BorsOnline)
Tucatnyi nagy és több száz kisebb kábeltévé-szolgáltató működik Magyarországon, a tévézők mégsem elégedettek. Szinte mindenki panaszkodik – és közben fizeti a nem kevés díjat.
ápr. 13
16:21
Gregor félt, ezért lett hűtlen (Blikk)
Budapest - Szinte minden pasiját dobta Gregor Bernadett (40), aki elárulta: attól félt, hogy megcsalják, elhagyják őt, ezért inkább mást keresett.
ápr. 13
16:21
Keller László tagadta bűnösségét (Infostart)
Tagadta bűnösségét Keller László a hivatali visszaélés vádjával indult büntetőper első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.
ápr. 13
16:21
Az új nemzeti stadion lesz a Puskás (Infostart)
Az új, a tervek szerint 2016-ra elkészülő nemzeti labdarúgó-stadiont Puskás Ferencről nevezik el, míg az Aranycsapat legendás csatárának nevét viselő régi aréna új névvel működik majd.
ápr. 13
16:21
Áder János lesz a Fidesz államfőjelöltje (Blikk)
Áder Jánost kéri államfőjelöltnek a Fidesz elnöksége - mondta a hvg.hu-nak egy, a párt pénteki elnökségi üléséről távozó, neve elhallgatását kérő forrás.
ápr. 13
16:23
Ez Magyarország: durva állatkínzásról készítettek videót (BorsOnline)
Magyarországon legális vadászati forma a kotorékozás. Az engedélyezett állatviadalok áldozatai, a lassú és fájdalmas kínhalált haló rókák, borzok és nem ritkán maguk a kutyák.
ápr. 13
16:24
Roma orvosképzés Budapesten (WebBeteg)
Az egy vagy két éves előkészítő után mehetnek a hallgatók az orvosi egyetemre, majd onnan akár olyan településre, ahol roma társaik élnek.
ápr. 13
16:27
Az USA piacok is térdre kényszerültek a kínai GDP adat láttán (ProfitLine)
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapír piacokon. New Yorkban a DJIA-30 index a kereskedés kezdetén 0,09 százalék, a S&P-500 index 0,19 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,34 százalék veszteséget mutatott.
ápr. 13
16:30
Az igazi forex és a Metatrader4 - díjmentes webinárium (Portfolio)
A devizapiaci kereskedés napjainkban népszerű kereset kiegészítési lehetőséget nyújt mindannyiunk számára. Bár nagyon sok szolgáltató kínálja a funkciógazdag Metatrader4-et, mégis ég és föld a...
ápr. 13
16:32
Irodaházat reorganizált az Indotek (Portfolio)
Sikeresen reorganizált egy B-kategóriás budapesti irodaházat az Indotek Csoport és a tulajdonába tartozó Reconcept Kft. A Dohány utcában található Focus Point irodaházat közel egy éve vásárolta meg...
ápr. 13
16:34
Ellehetetlenítené a legnagyobb bankokat egy európai javaslat (Portfolio)
Válság esetén rendkívül magas tőkekövetelményt írna elő a legnagyobb európai bankok számára az Európai Parlament - írja a Bloomberg. Egy jogszabály-tervezet szerint a 17%-nyi elsődleges tőkét kellene...
ápr. 13
16:36
Matolcsy módosítaná a szakképzési törvényt (HR Portál)
Módosítaná a szakképzési törvényt Matolcsy György, így szeptember elsejétől a kilencedik évfolyamon is lehetne majd tanulószerződést kötni, ezzel kiterjesztve a gyakorlati képzést a szakiskolákban.
ápr. 13
16:39
A halálból visszatért hörcsögöt Jézusnak hívják (BorsOnline)
Sokkot kaptak annak a családnak a tagjai, akik meggyászolták és eltemették szeretett háziállatukat. Ám a szomorúság nem tartott sokáig, a hörcsög feltámadt.
ápr. 13
16:39
Videó: Elcsábította egy transzvesztita Majkát! (Blikk)
ápr. 13
16:41
Háromszor is adózhatsz a nettó fizetésből (Blikk)
Biztosan lesz pénzügyi tranzakciós adó, így majd minden pénzmozgás után sápot fog szedni az állam. Vagyis amikor elköltjük a fizetésünket akár újabb 2-3 adót is fizethetünk az áfán kívül.
ápr. 13
16:42
Albert Flórián-emlékkiállítás nyílt Szegeden (Metropol)
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, a néhány hónapja elhunyt legendás bajnok, Albert Flórián pályafutását és életét bemutató emlékkiállítás nyílt pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
ápr. 13
16:42
Brit sajtóbotrány - beperelték a Timest (Kripto Akadémia)
Beperelte egy brit blogger az egyik legtekintélyesebb brit napilapot, a The Timest, amely néhány éve feltörte az addig névtelenül író blogger email-címét, és nyilvánosságra hozta kilétét.
ápr. 13
16:42
Katonák vették őrizetbe a kormányfőt Bissau-Guineában (hirado.hu)
Magához ragadta a katonaság a választások előtt a hatalmat.
ápr. 13
16:42
Douchev-Janics és Cseh is aranyat remél (Sport365)
Együttvéve összesen nyolc hónapot töltött edzőtáborban a kajakos Douchev-Janics Natasa és az úszó Cseh László, akik pénteken közös sajtóbeszélgetés keretében számoltak be arról, hogy hol állnak a felkészülésben, amelynek végcélja a nyári, londoni olimpia. Mindketten azt mondták: aranyérmet szeretnének nyerni a brit fővárosban.
ápr. 13
16:43
Einstein közeli IQ-val rendelkezik a kis Heidi (Blikk)
Winchester — Albert Einstein és az elméleti fizikus zseni, Stephen Hawkins intelligenciájához közeli 159-es IQ-val rendelkezik a négyéves Heidi Hankins.
ápr. 13
16:44
TASZ: a bíróság engedélyezi a melegfelvonulást (hirado.hu)
A Fővárosi Törvényszék felülbírálta és hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság határozatát.
ápr. 13
16:44
Vasas: mindenkire szükség van (Sport365)
Marijan Vlak, a Vasas régi-új edzője munkához is látott a Fáy utcában. Öltözői beszélgetés, egymás közti játék, majd döntés.
ápr. 13
16:45
Futóverseny törpemalacoknak (Blikk)
Devon — Már jó ideje az év legnagyobb eseményének számít Devonban a törpemalac-futóverseny, amelyre minden évben az előző ősszel született malacok nevezhetnek.
ápr. 13
16:46
"Szabályos kivégzés" történt Szkopje mellett (hirado.hu)
A rendőrség még hallgat a macedón főváros melletti gyilkossággal kapcsolatban, sajtóinformációk szerint azonban akár etnikai villongás is kirobbanhat.
ápr. 13
16:48
Nagyot romlott a piaci hangulat - A trendforduló viszont még odébb lehet (Portfolio)
Az idei második negyedév küszöbén jelentősen csökkent a befektetői optimizmus a világ részvénypiacain, a vezető részvényindexek pedig jelentősebb korrekcióba kezdtek. A piaci szentiment romlása...
ápr. 13
16:48
Az Infoparkban sem lesz Pardon? (Metropol)
Az Index hírportál úgy tudja, hogy az Infopark üzemeltetője ellenzi, hogy a Zöld Pardon a Rákóczi híd budai hídfőjénél épüljön.
ápr. 13
16:48
Devizahitelek: ez a különbség a kelet-európai országokban (hirado.hu)
Egyaránt felelősek a hitelfelvevők, a bankok, valamint a gazdaságpolitika irányítói is - mondja a szakértő.
ápr. 13
16:50
Megint előmerészkedtek az OTP shortosai (Portfolio)
Az előző hetek esése, illetve stagnálása után március második felében ismét nőtt az amerikai intézményi befektetők körében nyitott short pozíciók darabszáma az OTP-részvények esetében. Még így is az...
ápr. 13
16:51
Klopp elítélte szerb védője sportszerűtlen kirohanását (Agroinform)
Arjen Robben büntetőjét kivédte Weidenfeller kapus, ami után a szerb Neven Szubotics a holland arcába mászott.
ápr. 13
16:52
Zúzzák az OTP-t - A külföldi piacok is mélyrepülésbe kezdtek (Portfolio)
Mélyrepülésbe kezdtek az irányadó nyugat-európai részvényindexek, a DAX 2,5% körüli mínuszban tartózkodik. A német benchmark értékében 6 600 pontos támasz szint is. Minden szektor lefelé vette az...
ápr. 13
16:53
A bwin szerint orosz győzelem várható a kosárlabda Európa Kupában (Agroinform)
A bwin, amely az Európa Kupa szponzora az elődöntőre és a döntőre is kínál fogadási lehetőségeket.
ápr. 13
16:55
Albert Flórián-emlékkiállítás nyílt Szegeden (Agroinform)
Albert Flórián pályafutását és életét bemutató emlékkiállítás nyílt pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
ápr. 13
16:57
Előre láthatják a leendő bűncselekményeket? (Blikk)
Los Angeles — Steven Spielberg legendás jövőképe, a Különvélemény válik valóra a Los Angeles-i rendőrség egyik különleges egységénél.

Keresés