A Terrorelhárítási Központ múlt pénteki budapesti akciója során elfogott huszonhárom ember közül két gyanúsított előzetes letartóztatásáról intézkedett a bíróság; egyik végzés sem jogerős.
Interaktív, ingyenesen elérhető ingatlan-adatbázist tesz közzé keddtől az FHB Bank. A pénzintézet üzleti vezérigazgatója elmondta: a kínálati és eladási árak mellett kiegészítő urbanisztikai információkat is bemutatnak, mint például a zöldterület aránya vagy egyéb társadalmi statisztikai adatok.
A magyar piac négy nap negatív sorozatát szakította meg a mai 0,2%-os emelkedésével. A nemzetközi befektetői hangulat javulásának köszönhetően az OTP papírjai is 1,5%-ot emelkedtek, és a 3 400 Ft-os...
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan hétfőn délután Tatabányán koszorúzással emlékeztek meg a volt zsinagógánál a holokauszt magyarországi áldozatairól, majd az Edutus Főiskola aulájában folytatódott a hivatalos program, ahol Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mondott beszédet. Szolnokon pedig Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium…
Stabil növekedést jósolnak Kelet-Európának 2013-tól kezdődően a Goldman Sachs elemzői: Magyarország mellett Csehország és Lengyelország profitálhat leginkább a nyugat-európai konjunktúra várható...
München - Két sármos, a nők körében igen népszerű gólvágótól várják a sikert a Bayern München és a Real Madrid hívei a labdarúgó-Bajnokok Ligája kedd esti első elődöntőjében.
Fabrice Muamba, a Bolton Wanderers futballistája elhagyta a kórházat, kevesebb mint egy hónappal azt követően, hogy a Tottenham elleni FA Kupa-mérkőzésen leállt a szíve.
Az elmúlt hét kedvező tendenciái az arany piacán az európai és a tengerentúli jegybanki vezetők megnyilatkozásainak volt köszönhető. Az EKB felől a spanyol kötvényhozamok emelkedése, a Fed háza tájáról pedig a vártnál rosszabbul alakuló amerikai foglalkoztatási adatok miatt érkeztek olyan kommentárok, amelyek a kockázatkerülő befektetői magatartás felerősödését okozták. Ez az aranynál zajló…
Hivatalossá teszi kapcsolatát jegyesével, és hatodik alkalommal is megnősül Jacob Zuma - adta hírül a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja a dél-afrikai elnök szóvivőjére hivatkozva.
Elfogadta Esztergom költségvetését a képviselő-testület hétfőn, a korábban 1,1 milliárd forintos hiánnyal tervezett büdzsét a határozat szerint ingatlaneladással kívánják egyensúlyba hozni.
Az Európai Roma Kulturális Alapítvány civil összefogást hirdet a nemzetiszocialista rezsim alatt meggyilkolt szintik és romák emlékművének befejezésére.
Néhány hét múlva kerülhetnek az első ingatlanok az Eszközkezelőhöz. A volt tulajdonosoknak legfeljebb 18 750 forintot kell fizetniük egykori lakásuk bérlésére.
A szíriai olajminiszter BBC-nek adott exkluzív interjúja szerint az INA munkásainak Szíriából való hazaszállítása az ország lakosainak cserbenhagyásaként értelmezett, elfogadhatatlannak minősíthető...
Csaknem 110 ezren adtak be jelentkezési kérelmet egyetemekre, főiskolákra, ami 78 százaléka az elmúlt évi számnak - közölte az adatok teljes feldolgozottsága alapján az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn az MTI-vel. A legjelentősebb a csökkenés alapképzésben a gazdaságtudományi képzési területen: a tavalyi 18 százalékról 4 százalékra apadt a jelentkezők aránya, míg a műszaki képzéseknél 5 százalékos…
Komoly emelkedést mutatott ma a Vestas dán szélturbinagyártó árfolyama azt követően, hogy az egyik dán napilap arról számolt be, hogy a társaságot felvásárolná Kína két meghatározó szélenergetikai...
A Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet szerint a szakképzési törvény módosítása esetén a szakképző iskolákban lévő jól képzett szakoktatók leépítésével is számolni kell.
Nem lesz IMF-megállapodás azért, mert a kormány nem is akar megállapodni a nemzetközi szervezetekkel - vélekedett a nagy többség a Portfolio.hu hétvégi kérdésére válaszolva. Úgy tűnik ezek alapján,...
Budapest - Mennem kell, mert az Áder meglincsel engem, ő egy nagyon szigorú ember – szabadkozott tavaly júniusban Orbán Viktor miniszterelnök, amikor Michelisz Norbert autóversenyző BMW-jét mutatták meg neki.
A 27 éves Pippa Middleton, Katalin cambridge-i hercegnőnek - Vilmos feleségének - húga ezekben a napokban éppen Párizsban múlatja az időt népes baráti társasággal.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága hétfőn kihirdetett ítéletében elmarasztalta Oroszországot amiatt, hogy "emberhez méltatlan módon" bánt az 1940-es katinyi mészárlás áldozatainak hozzátartozóival.
Hivatalossá teszi kapcsolatát jegyesével, és hatodik alkalommal is megnősül Jacob Zuma - adta hírül a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja a dél-afrikai elnök szóvivőjére hivatkozva.
Miközben a Dow Jones és az S&P 500 részvényindexek emelkedéssel kezdték a mai kereskedést, a Nasdaq meredek lejtmenetbe kezdett és percek leforgása alatt 0,6%-os csökkenést halmozott fel. A zömében...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden határozottan elítélte az észak-koreai rakétaindítást, és bejelentette, hogy újabb szankciókat léptet életbe Phenjannal szemben és további lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a kelet-ázsiai kommunista állam újabb rakétaindítást vagy nukleáris kísérletet hajtana végre.
Lavitolát, a L’Avanti napilap főszerkesztőjét a római repülőtéren fogták el, miután több hónapi külföldi bujkálás után Buenos Airesből tért vissza hazájába.
Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, elérhető és működő közszolgáltatásokat követel május 1-jén a közös tüntetést szervező négy szakszervezeti szövetség.
A South Carolina Stingrays elvesztette a főcsoport-elődöntő második mérkőzését is a Kalamazoo Wings ellen. A vesztes csapatban ismét játéklehetőséghez jutott kapott Kóger Dániel, aki az első találkozón nem nyújtott jó teljesítményt.
A Franklin Templeton Investments, a magyar állampapírok legnagyobb befektetője továbbra is bízik a magyar kötvényekben. A 61 milliárd dollárnyi vagyont kezelő Templeton Global Bond Fund, és a 43 milliárd dolláros Global Bond Fund vezetője szerint jelentéktelenek azok az ügyek, amelyek súrlódást okoznak az EU, az IMF és a magyar kormány között.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,85 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 17.375,27 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Stabil növekedést jósol Kelet-Európának 2013-tól a Goldman Sachs. Szerintük Magyarország mellett Csehország és Lengyelország profitálhat leginkább a nyugat-európai konjunktúra várható élénküléséből. Az elemzés szerint Magyarországon 0,5 százalékkal csökken a gazdaság teljesítménye idén, jövőre viszont már 1,8 százalékos növekedés várható.
Stabil növekedést jósolnak Kelet-Európának 2013-tól kezdődően a Goldman Sachs elemzői: Magyarország mellett Csehország és Lengyelország profitálhat leginkább a nyugat-európai konjunktúra várható élénküléséből - mondta a GS Kelet-Európa szakértője az APA osztrák hírügynökségnek. Mindamellett Magdalena Polan figyelmeztetett: vannak országspecifikus kockázatok.