2012. április 17. kedd

ápr. 17
7:03
Természetes halálnak hitték, majd jelentkezett a gyilkos (Blikk)
ápr. 17
7:05
Ruttner: Damu nem bír elmenni a rendőrségre (BorsOnline)
Nem sokkal ezelőtt még ki tudott sétálni az egyik fővárosi kórház pszichiátriájáról Damu Roland, ügyvédje szerint azonban súlyosbodott az állapota. A színész ezért már nem jelentkezik kétnaponta a rendőrségen.
ápr. 17
7:05
Moszkvában összedőlt egy épülő ötemeletes ház (Blikk)
ápr. 17
7:06
Ez egy ilyen ország (Spa Trend Online)
Budapesten, az átépítésre váró Kossuth téren, a József Attila szobornál a civilek másodszor is megrendezték tiltakozó demonstrációjukat a fákért, a szobrokért, a térért s a szabad gondolatokért. A Versmaraton Újratöltve április 13-án délután három órakor kezdődött, és szombaton éjfélkor fejeződött be.
ápr. 17
7:08
Múzeumi végrehajtás (Spa Trend Online)
Ijesztő hírt közöltünk múlt héten: végrehajtó járt a Magyar Nemzeti Galériában.
ápr. 17
7:10
Elhunyt Palásthy György (Spa Trend Online)
Életének 82. évében meghalt Palásthy György filmrendező, a Hahó, Öcsi!, A szeleburdi család és az Égigérő fű című film alkotója. A Balázs Béla-díjas filmrendezőt rövid, súlyos betegség után érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
ápr. 17
7:18
A kutyának se kell az önkormányzati mentőcsomag (ProfitLine)
A helyhatóságok és az állam közötti feladat- és forrásmegosztás bizonytalansága miatt nem tolonganak az önkormányzatok pénzintézetüknél, hogy átalakítsák korábbi tartozásaikat - írja a keddi Napi Gazdaság.
ápr. 17
7:21
Szenvedélyes horgászt jelöl a Fidesz köztársasági elnöknek (BorsOnline)
Megszállott pecás, kiismerhetetlen bridzsjátékos és óvatos rozéfogyasztó. A köztársasági elnöki poszt várományosa, Áder János portréját az őt ismerők segítségével rajzolta meg a Bors.
ápr. 17
7:21
Húszszoros túljelentkezés az államilag finanszírozott jogi karra (Infostart)
Húsz-huszonegyszeres túljelentkezéssel kell számolniuk azoknak a diákoknak, akik államilag finanszírozott jogászképzésre szeretnének bekerülni idén - írja az Eduline.hu.
ápr. 17
7:21
Mérgező gázokkal táplálkozik egy tengeri féreg (Blikk)
ápr. 17
7:23
Kiakadtak a Honvéd szurkolói (BorsOnline)
Tippmixcsalóként aposztrofálta saját futballistáit a Honvéd szurkolótábora. Az Újpest elleni meccsen 11-est hibázó Ivancsics Gellértnek azt kiabálták, hamarosan elviszik a nyomozók.
ápr. 17
7:23
Nem lesz per Fábry miatt (Blikk)
ápr. 17
7:30
Áder János lehet a következő köztársasági elnök (Privátbankár)
Orbán Viktor kormányfő Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén, ahol egyöntetű támogatást kapott a Brüsszelben tartózkodó jelölt. A parlament május 2-án választhatja meg Schmitt Pál utódját.
ápr. 17
7:30
E-learning: mit jelent az „"e" betű? (HR Portál)
Bill Gates egy konferencián (Technomy, 2010) jelentette ki másfél évvel ezelőtt: "5 éven belül a web alapú oktatás lesz a legjobb oktatási forma." Gates véleménye szerint a (felső)oktatásban a helyhez kötött oktatási formák jelentősen vissza fognak szorulni és teret nyernek a web alapú oktatások. Kritikája szerint a jelenlegi oktatási rendszerek súlyos problémája a papír alapú tankönyvek…
ápr. 17
7:30
Katonai kiképzés várhat a középiskolásokra (ATV)
Alaki kiképzést kaphatnak és fegyverhasználatot tanulhatnak a középiskolások. A Népszava birtokába jutott kerettanterv tervezet szerint ugyanis hazafiasságra és hazaszeretetre oktatnák a diákokat. A dokumentum szerint erre azért van szükség, mert már csak önkéntes haderő van, így az ifjúság intézményesített honvédelmi felkészítése megszűnt. A humánerőforrás miniszter szerint meg kell találni…
ápr. 17
7:39
Elsorvadásra ítélt turistavonatok (Blikk)
ápr. 17
7:41
Pulitzer-díjat kapott az AP és a Seattle Times (Blikk)
ápr. 17
7:42
Harrach Péter bizakodó (Alternatív Energia)
Az előzetes egyeztetések során a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) jelöltjeit érintő választókerületek száma pontosan megfelel a mai arányoknak, azaz várhatóan 13 kereszténydemokrata politikus indulhat majd egyéniben - mondta el Harrach Péter az MTI-nek; a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője arra számít, a 2014-es választások után a KDNP az Országgyűlésben megőrzi szövetségen belüli pozícióját,…
ápr. 17
7:42
Az olasz pártok nem akarnak lemondani az állami támogatásról (Kripto Akadémia)
Közös törvényjavaslattal igyekszik szabályozni a három legnagyobb olasz parlamenti erő a költségvetésből származó pártfinanszírozást, így akadályozva meg az állami támogatás eltörlését.
ápr. 17
7:48
Áder János lehet a következő köztársasági elnök (+ videó) (Privátbankár)
Orbán Viktor kormányfő Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén, ahol egyöntetű támogatást kapott a Brüsszelben tartózkodó jelölt. A parlament május 2-án választhatja meg Schmitt Pál utódját.
ápr. 17
7:48
Változik a Költségvetési Tanács jogköre (ProfitLine)
A Költségvetési Tanácsnak egy napja lesz a zárószavazás előtti költségvetési javaslatok véleményezésére; ha nem mond semmit, az a támogatását jelenti a hétfőn elfogadott, az Országgyűlésről szóló törvény szerint.
ápr. 17
7:48
Elsorvadásra ítélt turistavonatok (Metropol)
Drámaian érintették a járatritkítások a turisztikailag jelentős vasútvonalakat, amelyek következményei például a szilvásváradi vendégéjszakák számában is megmutatkozhat.
ápr. 17
7:48
Romney lassan ledolgozza hátrányát Obamával szemben (ATV)
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a legesélyesebb republikánus elnökjelölt Obama közelébe ért. A megkérdezettek közül többen látják úgy, hogy a jelenlegi elnök lehetséges kihívója, Mitt Romney jobban ért a gazdasághoz.
ápr. 17
7:50
USA piacok - Gyengélkedett a technológiai szektor (ProfitLine)
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei hétfőn. A Dow Jones az amerikai kiskereskedelmi forgalom vártnál jóval nagyobb márciusi növekedésének hírére erősödött, míg a Nasdaq indexet ugyanakkor lehúzta az Apple ötödik napja folytatódó árfolyamesése.
ápr. 17
7:51
Magas húgysavszint okozta problémák (WebBeteg)
Már régóta ismert a magas húgysavszint (hyperurikémia) és az ízületi gyulladás közötti összefüggés, mely a köszvény nevű betegségben nyilvánul meg. Arról azonban kevesebben tudnak, hogy más betegségekben is gyakorta mérhetünk magasabb húgysavszintet.
ápr. 17
7:52
Kihat a turizmusra a vasúti járatritkítás (ProfitLine)
Drámaian érintették a járatritkítások a turisztikailag jelentős vasútvonalakat, amelyek következményei például a szilvásváradi vendégéjszakák számában is megmutatkozhat - írja a keddi Világgazdaság.
ápr. 17
7:57
Kulcsi dráma: Rékáékat foglyul ejti a horrorház (BorsOnline)
Nem egy, hanem legalább három ember csontjait találták meg a kulcsi mészárlás helyszínén. A rendőrség hamarosan felássa az egész területet. A magára maradt házat a hétvégén ismeretlenek kifosztották.
ápr. 17
7:57
Jelentősen csökkent Obama előnye (Infostart)
Egy hónap leforgása alatt tizenegyről négy százalékpontra csökkent Barack Obama amerikai elnök előnye Mitt Romney-val, a legesélyesebb republikánus elnökjelölttel szemben egy friss közzétett közvélemény-kutatás eredménye szerint.
ápr. 17
7:57
Parkolási bírságot kapott egy kutya (Blikk)
ápr. 17
7:59
Sört reklámoz Sheen - videóval (BorsOnline)
Charlie Sheen kezdi megemészteni, hogy kidobták a Két pasi, meg egy kicsi című sorozatból, mert kokain-, alkohol- és szexfüggősége miatt kezelhetetlenné vált a stáb és a széria számára is. Több elvonón is részt vett, a közelmúltban a Twitteren és a Facebookon is azt üzente rajongóinak: egyre jobban van.
ápr. 17
8:00
Pippa Middleton akár börtönbe is kerülhet (Metropol)
A 27 éves Pippa Middleton, Katalin cambridge-i hercegnőnek - Vilmos feleségének - húga ezekben a napokban éppen Párizsban múlatja az időt népes baráti társasággal.
ápr. 17
8:00
Nem engedik be a NAÜ-ellenőröket (Metropol)
Phenjan felfüggeszti a tárgyalásokat a NAÜ-ellenőrök beengedéséről válaszul arra, hogy Washington leállította a neki szánt élelmiszersegélyt.
ápr. 17
8:00
Mérgező gyógyszerkapszulák gyártóira csapott le a kínai rendőrség (Kripto Akadémia)
Túlzott mértékű krómot tartalmazó, az emberi egészségre veszélyes gyógyszerkapszulákat gyártókra és értékesítőkre csapott le a kínai rendőrség a keleti országrészben - derül ki keddi médiajelentésekből.
ápr. 17
8:02
Moszkvában összedőlt egy ötemeletes ház (Metropol)
Összedőlt egy épülőfélben lévő ötemeletes ház keddre virradóra Moszkvában, a házomlásban egy ember meghalt és 11-en megsérültek.
ápr. 17
8:03
109 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba (HR Portál)
A 2012-es általános felvételi eljárásra mintegy 109 654 fő jelentkezett, ez 78 százaléka a tavalyi számnak - derül ki az Oktatási Hivatal (OH) közleményéből, melyet az Educatio Nonprofit Kft. adatai alapján készítettek. A 2011-es évhez képest változás például, hogy nőtt az első helyes önköltséges jelentkezők aránya, a tavalyi 13 százalékról 20 százalékra. A képzési szinteket nézve a jelentkezők 66…
ápr. 17
8:05
Ötödével esett vissza rövid idő alatt a rektorok bére (HR Portál)
Az állami felsőoktatási intézmények rektorai közül öten keresnek havi bruttó kétmillió forintot vagy annál többet - korábban 12 vezető kapott ekkora összegű bért. A legjobb fizetést a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Szent István Egyetem első embere viheti haza, míg a legkevesebb pénz a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának jár - adta hírül a Magyar Nemzet április…
ápr. 17
8:06
Obama jelöltje lett a Világbank új elnöke (Privátbankár)
A Világbank 12. elnökévé választotta az amerikai Jim Yong Kim népegészségügyi szakembert, akit Barack Obama amerikai elnök jelölt erre a posztra, melyet eddig kivétel nélkül mindig amerikai vezetők töltötték be.
ápr. 17
8:06
Demján kilátásba helyezte, hogy visszavonja adományát (ATV)
Levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez Demján Sándor nagyvállalkozó, amelyben az V. kerületi Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor helyben maradását kérte; ellenkező esetben visszavonja az alkotás felállításhoz nyújtott adományát.
ápr. 17
8:07
Műszaki, mérnöki pályára csábítják a lányokat (HR Portál)
Magyarországon is megrendezik a lányok napját április 26-án, a programmal a középiskolás, pályaválasztás előtt álló lányok érdeklődését szeretné felkelteni a műszaki kutatások, a mérnöki karrier iránt.
ápr. 17
8:08
Péntek óta él a bérkompenzációs pályázat (Privátbankár)
Kiírta pénteken a bérkompenzációs pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium – tájékoztatták a Népszavát a tárcánál.
ápr. 17
8:15
Fittyet hány az utca népe az új szabályokra (BorsOnline)
Nagy vitákat váltott ki az új szabálysértési törvény, amely az elmúlt vasárnap, április 15-étől lépett érvénybe. A változtatások sokaknak meglepetést okozhatnak: ezután szabálysértésnek számít a póráz nélküli kutyasétáltatás, a börtönök előtti mutogatás és kiabálás, de büntetésre számíthatnak az utcán alvók is. A bírság legkisebb összege ötezer, míg maximális értéke százötvenezer forintra rúg, de…
ápr. 17
8:15
Kedvező feltételek a vízművek visszavásárlásához - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság információi szerint a héten akár be is jelentheti működésének elindítását a negyedik, állami mobilszolgáltató. Teljes a megállapodás a Fővárosi Vízművek Zrt. kisebbségi részvényeinek visszavásárlásáról - tudta meg a Magyar Nemzet.
ápr. 17
8:15
Meg akarta öletni anyját, de a kutyájukat féltette (Blikk)
ápr. 17
8:18
Jelentősen csökkent Obama előnye (Metropol)
Egy hónap leforgása alatt tizenegyről négy százalékpontra csökkent Barack Obama amerikai elnök előnye Mitt Romney-val, a legesélyesebb republikánus elnökjelölttel szemben egy hétfőn közzétett közvélemény-kutatás szerint.
ápr. 17
8:18
A jegybanktörvény zavarja még az IMF-et (Metropol)
Az Európai Bizottság (EB) által elindított kötelezettségszegési eljárások leglényegesebb eleme a Magyar Nemzeti Bankot érintő törvény, és annak módosítása után jöhet létre az IMF/EU-megállapodás - mondta Cséfalvay Zoltán hétfőn Budapesten.
ápr. 17
8:20
Pulitzer-díjat kapott az AP és a Seattle Times (Metropol)
Az Associated Press amerikai hírügynökség és a Seattle Times című lap újságírói kapták meg az idei Pulitzer-díjat oknyomozó újságírásért.
ápr. 17
8:20
Húsz év után először ülhet politikus az államfői székbe (Metropol)
Áder János személyében több mint húsz év után első alkalommal ülhet hivatásos politikus a köztársasági elnöki székbe - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok, akik az új államfő leendő szerepvállalását és személyét már eltérően értékelték.
ápr. 17
8:21
Tranzakciós adó - egységes bevezetésére csekély az esély Európában (ProfitLine)
Különféle nevekkel illetett pénzügyi forgalmi (tranzakciós) adók régóta léteznek sok országban, de az állampolgárok mindennapos pénzügyeit csak néhány helyen, átmeneti jelleggel sújtotta ilyen közteher.
ápr. 17
8:22
Ab-hez fordultak Hagyó-ügyben a védők (Metropol)
Alkotmánybírósághoz (AB) fordultak hétfőn a másfél milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai elleni perben az ügyvédek, mert az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetője jogorvoslat biztosítása nélkül jelölt ki bíróságot az ügy tárgyalására.
ápr. 17
8:23
OTP részvény - elindult a 'kicsike'! (ProfitLine)
Idegesen indult tegnap a kereskedés elsősorban a Spanyolországból érkező hírek hatására. A hírek alapján a befektetők attól tartottak, hogy Spanyolország a válság következő gócpontja lehet. Délután egy, a vártnál jobb amerikai makrogazdasági adat hatására pozitívvá vált a hangulat és komolyabb forgalom mellett emelkedtek az árfolyamok a budapesti részvénypiacon is. Pénteken az OTP-t "ütötték meg"…

Keresés