Ügyvivői kormányt kell kineveznie a görög államfőnek, ha rövid időn belül nem sikerül megállapodásra jutnia a pártok vezetővel egy új kormány megalakításáról.
Cséfalvay Zoltán bejelentette, hogy innovatív ötletekből gazellák elnevezéssel 2 milliárd forintos keretösszegű pályázati forrást hirdet a kormányzat júniusban a kis- és középvállalkozások részére. Az államtitkár véleménye szerint csak akkor lehetünk igazán versenyképeske, ha részévé válunk a kontinens innovációs központjának is.
A turisztikai szezon biztonságát szolgáló, az előző évekhez hasonló együttműködést először 2006-ban a magyar rendőrséggel kötötte meg a horvát belügyminisztérium.
A Bors fitneszsorozata azoknak szól, akik megújult testtel szeretnék kezdeni a nyarat. A hatodik részben azt mutatjuk be, hogy mire használhatjuk az edzőtermekben megtalálható hatalmas labdákat.
Los Angeles ‒ Halle Berry (45) előrelátó édesanya. A világ egyik legjobban öltözött hölgyének titulált szinésznő semmiféle ruhát nem dob ki, ugyanis szerinte egy nap minden visszajön a divatba.
Kígyóval vagy éppen medvével, rókával küzdő kutyák, légzést figyelő papagáj, telefonáló németjuhász, gázszivárgást észlelő macska, és fegyveres támadót leszerelő pitbull. Mindegyikük hősisen küzdött a gazdájáért. A világ hét legismertebb történetét a Mother Nature Network gyűjtötte össze.
Budapest - Június 2-án igazi időutazásban lehet része a közönségnek. A Bravo Otto-díj-átadón a mai sztárok mellett a kilencvenes évek legnagyobb popikonjai is színpadra állnak.
Jakab János kikapott első főtáblás mérkőzésén, azaz nem jutott be a legjobb 16 közé az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, a dohai világselejtezőn, így eldőlt, hogy nem szerez kvótát a magyar férficsapatnak a londoni játékokra.
Budapest — Ma vág neki a nagy utazásnak a Compact Disco, hogy május 22-én az azerbajdzsáni Bakiban színpadra álljanak, és bebizonyítsák Európának: igényes zenével is lehet sikert elérni az Eurovízión.
A tervek szerint az önkormányzati strandon többszintes ház épülne, öltözőknek, büfének, raktáraknak, irodáknak, étteremnek, wellness részlegnek adva helyet, és a strandhoz kapcsolódóan létesülne egy kikötő is.
Budapest — Újraforgatták a 30 éves mozi néhány jelenetét. A forgatásra pedig meghívták Cserhalmi Györgyöt is, aki az 1982-es bemutatásakor már kultuszfilmmé vált magyar krimi főszerepét játszotta.
A Széll Kálmán Terv 2.0 és az elmúlt időszakok kormányzati megszorító politikája ellen tartott tiltakozó megmozdulást a Jobbik az MSZP budapesti székháza előtt sok száz ember részvételével szombat délután.
A tavalyi gyenge teljesítmény után egyelőre idén sem remekelnek a legnagyobb árupiaci hedge fundok, ez pedig tőkekivonást, sőt egyes alapok felszámolását vonta maga után. A múlt héten már a harmadik...
Érdeklődéssel kell figyelembe vennünk azokat a különböző honlapokat és közösségi hálókat, amelyek segíthetik az embert, hogy elgondolkodjon, valódi kérdéseket tegyen fel - írta XVI. Benedek pápa üzenetében, amelyet a tömegtájékoztatás világnapjához kapcsolódóan intézett a hívekhez.
Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő és Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti képviselője szerint nem megszorító politikára, hanem gazdaságélénkítő lépésekre van szükség.
40 év felett sokan ismerik a térdfájdalom érzését. A szinte népbetegségnek számító porckopás okairól, megelőzésének és kezelésének lehetőségeiről dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa beszélt.
A második, szombati mérkőzés is döntetlennel zárult a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand között a sakkvilágbajnoki döntőn.
A spanyol gazdaság az idén várhatóan 1,3 százalékkal zsugorodik, jövőre viszont már 0,6 százalékkal növekszik a BBVA pénzügyi elemző előrejelzése szerint.
Ancsin Katalinhoz hasonlóan a szintén olimpiai kategóriában, a 60 kg-osok között szereplő Szabó Beáta is bejutott a legjobb 32 közé a kínai Csinhuangtaóban (Qinhuangdao) zajló, női kvalifikációs ökölvívó-világbajnokság szombati napján.
A második, szombati mérkőzés is döntetlennel zárult a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand között a sakkvilágbajnoki döntőn.
Még megszorongatni sem sikerült a Pro Reccót a Bajnokok Ligája Final Four első napján Nagyváradon, de a Mladost elleni bronzmeccsen máris javíthat a TEVA-Vasas-UNIQA.
Kisiklott egy 42 tartálykocsiból álló tehervonat utolsó hét, üres kocsija Máriabesnyő és Bag között szombat délután; a szerelvény huszadik kocsijában - amely nem sérült - kénsav van, de az anyag nem került a szabadba - közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. Jelenleg áll a vasúti forgalom Aszód és Gödöllő között.
Meddig lehet Budapest, Magyarország vonzó célpont, s mivel lehet itt tartani a külföldi filmeseket? Erről is szó volt a napokban megrendezett filmes turisztikai konferencián.
A második, szombati mérkőzés is döntetlennel zárult a címvédő indiai Visvanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand között a sakkvilágbajnoki döntőn.
Southamptonban kipróbálták a Sólyomszem nevű kamerás ellenőrzőrendszert, amely egy másodperc alatt jelzi, ha a futballmeccsen a labda teljes terjedelmével áthalad a gólvonalon.