A venezuelai Pastor Maldonado nyerte meg a Formula-1-es Spanyol Nagydíjat. A Williams pilótája mögött a spanyol Fernando Alonso lett a második a Ferrarival, míg a finn Kimi Räikönnen végzett a harmadik helyen a Lotust vezetve. A világbajnoki pontversenyt továbbra is a vb-címvédő német Sebastian Vettel vezeti, de pontszámban Alonso behozta riválisát.
A koleszterin minden emberi és állati sejtben megtalálható vegyület. A koleszterin kisebb részét táplálékkal vesszük magunkhoz, a másik nagyobb hányada a májban képződik (szintetizálódik). Részt vesz a sejtmembránok felépítésében, az epesavak egyik alkotója, számtalan hormon előállításának kiindulási anyaga.
Magyar delegáció tett háromnapos látogatást a héten La Pazban, hogy a fogva tartott Tóásó Előd ügyéről tájékozódjék; a küldöttség tagjai Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője és Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi külügyi hivatalvezetője volt - tájékoztatta a Külügyminisztérium sajtó főosztálya vasárnap az MTI-t.
Öt futam, melyeket öt különböző konstruktőr öt különböző pilótája nyert meg! Így rajtolt az idei idény, miután a pole pozícióból rajtoló Pastor Maldonado megnyerte a Spanyol Nagydíjat!
Az 1956 utáni megtorlások során kivégzett emberek már nem tudják megvédeni az igazukat, ez azoknak a feladata, akik életben maradtak – mondta Wittner Mária, az 1956-os forradalomban való részvételéért halálra ítélt forradalmár, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Lakiteleken.
London — Ha június 6-án lemarad, a Földön most élő emberek közül senkinek sem lesz már az életében esélye rá, hogy saját szemével láthassa a Nap előtt átvonuló Vénusz bolygót.
Már a jövő héten bejelentheti az E.ON 12 ezer kilométernyi német gázhálózatot üzemeltető leányvállalatának, az Open Grid Europe-nak (OPE) eladását. A Financial Times értesülése szerint az ausztrál...
Péntek este brutálisan megtámadták a kisváltósúlyú Nick Casalt. Hírforrások szerint a bokszoló barátnőjének az exe és annak barátai támadták meg az amerikai ökölvívót, aki több súlyos sérülést szenvedett.
Megállapodott három görög párt – egy konzervatív, egy szocialista és egy másik kis baloldali párt – arról, hogy két évre ideiglenes kormányt hoznak létre, amelynek feladata a megszorító csomag végrehajtása lesz – közölte az új kabinetből várhatóan kimaradó Radikális Baloldal (Sziriza) vezetője. A CNN azonban azt közölte, mégsem történt áttörés az esetleges koalícióról szóló tárgyalásokon.
Pastor Maldonado nyerte a Spanyol Nagydíjat, ezzel a Williams a 2004-es Juan Pablo Montoya által begyűjtött brazil győzelem után ismét a dobogó tetején állhatott. Maldonado szerint Monacóban is erős lesz.
London — 91 év ide, friss szívműtét oda, Fülöp herceg egy autószerelő-inas lelkesedését meghazudtoló lendülettel cipelte saját autóakkumulátorát a hét végén egy lóversenypályán.
Brisbane — 85 éve tart a világ leghosszabb és legunalmasabb kísérlete, és a számítások szerint még legalább száz év kell, mire hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a szurok valójában folyékony.
Az RWE német energetikai konszern azt fontolgatja, hogy kiszáll a Nabucco konzorciumból - írta a Der Spiegel című német hetilap vasárnap megjelent számában.
Egy gólos, 31-30-as győzelmet aratott a KEK-döntő első mérkőzésén az FTC-Rail Cargo Hungaria a dán Viborg ellen. Ezt kéne megőrizni a mai, idegenbeli visszavágón Elek Gábor címvédő tanítványainak.
Az alapvető jogok biztosa kérte az Alkotmánybíróságtól, vizsgálja meg a választási eljárásról szóló törvény rendelkezését, amely jelöltenként egymillió forintban maximálja az országgyűlési képviselők választása során felhasználható összeget - közölte az ombudsman vasárnap az MTI-vel.
Osztalékemelést tervez a BMW, ha az elkövetkezendő években folytatódik a eredmények növekedése, akkor akár profitjának 40%-át is kifizetheti a német autógyártó - írja a Frakfurter Allgemeine...
Az alapvető jogok biztosa kérte az Alkotmánybíróságtól, vizsgálja meg a választási eljárásról szóló törvény rendelkezését, amely jelöltenként egymillió forintban maximálja az országgyűlési képviselők választása során felhasználható összeget – közölte az ombudsman vasárnap az MTI-vel.
Szeged — A zord marsi körülményeket idéző akadálypályán, saját készítésű robotjaikkal mérkőztek meg a csapatok szombaton a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén.
London — Könyvelő, főállásban gyerekre vigyáz, de olyan tortákat süt, hogy egy nemzetközi versenyen a legjobbak közé küzdötte fel magát a Londonban élő Király Erika (31).
Egy gólos, 31-30-as győzelmet aratott a KEK-döntő első mérkőzésén az FTC-Rail Cargo Hungaria a dán Viborg ellen. Ezt kéne megőrizni a mai, idegenbeli visszavágón Elek Gábor címvédő tanítványainak.
Salgótarján — Hajléktalanná tették Holzer Rudolfné Juditot (61), akit két felnőtt lányával együtt utcára tett a végrehajtó, elárverezve háromszobás salgótarjáni lakásukat. Pedig az asszonynak nemhogy lakáshitele, de egy fillér tartozása sem volt.
Szombaton véget ért a portugál labdarúgó-bajnokság 2011/12-es szezonja. Az utolsó forduló döntött a kiesésről és a gólkirályi címről is. A bajnoki serleg már fordulók óta Portóban van.
Csökken a kapacitások kihasználtsága az Opel gyáraiban. A német Focus magazin megbízható forrásokra hivatkozva azt írta, hogy van az Opelnek olyan üzeme, ahol a gyártó berendezések 40 százalékát nem használják ki.
A Juventus és az AC Milan is nyert. Mindkét csapat győzelméből oroszlánrészt vállalt a két leköszönő ikon: Inzaghi és Del Piero. Firenzében nem sok minden történt.
Magyar delegáció tett háromnapos látogatást a héten La Pazban, hogy a fogva tartott Tóásó Előd ügyéről tájékozódjon; a küldöttség tagjai Gulyás Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő és Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi külügyi hivatalvezetője volt - tájékoztatta a Külügyminisztérium sajtó főosztálya vasárnap az MTI-t.
Habár az autópiac még mindig nincs a legkedvezőbb helyzetben a válsághelyzet kialakulása óta, a Dacia mégis szárnyal, akár az európai, akár a magyarországi eladásokat tekintjük. A Genfi Autószalonon bemutatkozott Lodgy immáron itthon is tiszteletét tette, hogy még tovább növelje a Dacia részesedését.
Budapest — Agresszív, fenyegetőzik, verekszik az előzetesben a halálbrigád vezetője, Varga Sándor (31), alias Clyde, aki ellen fegyelmi eljárások sora indult – tudta meg a Blikk.
Budapest — Ki gondolta volna, hogy a vércsoportunkon múlik a szexuális étvágyunk? Márpedig amerikai tudósok állítják, hogy a vér határozza meg, milyenek vagyunk az ágyban.
A szervezők közlése szerint mintegy tízezren vettek részt vasárnap Mauthausenben a mai Ausztria területén lévő egykori legnagyobb koncentrációs tábor fölszabadításának évfordulójához kötődő megemlékezésen.
Habár az autópiac még mindig nincs a legkedvezőbb helyzetben a válsághelyzet kialakulása óta, a Dacia mégis szárnyal, akár az európai, akár a magyarországi eladásokat tekintjük. A Genfi Autószalonon bemutatkozott Lodgy immáron itthon is tiszteletét tette, hogy még tovább növelje a Dacia részesedését.