A Manchester City lett az aranyérmes az angol labdarúgó-bajnokságban, mivel az utolsó fordulóban 3-2-re verte a Queens Park Rangerst. Roberto Mancini csapata az utolsó percekben szerzett két találattal hódította el a bajnoki címet jobb gólkülönbségének köszönhetően.
Bécs — A világhírű magyar festőművész, Fehér László (59) látványos festménye díszíti szeptember közepéig az emblematikus bécsi toronyház, a Ringturm oldalát.
Mexikóváros — Sokakat sikerült megdöbbenteni, sőt megbotránkoztatni új kampányplakátjával Mexikó-szerte Natalia Juareznek (34), a baloldali értékrendet valló Demokratikus Forradalmi Párt képviselőjelöltjének.
Budapest — Milliárdokért fut versenyt az idővel a héten az Országgyűlés. A honatyáknak mielőbb el kell fogadniuk a távközlési adóról szóló törvényt, ha azt a kormány tervei szerint már júliusban be akarják vezetni.
Sikerült a bravúr, azaz a címvédés a Ferencváros női kézilabdacsapatának, mivel a KEK-döntő vasárnapi visszavágóján ugyanúgy 31:30-ra nyert a dán Viborg otthonában, mint ahogy egy hete az első, dabasi mérkőzésen.
Egy gólos, 31-30-as győzelmet aratott a KEK-döntő első mérkőzésén az FTC-Rail Cargo Hungaria a dán Viborg ellen. Ezt kéne megőrizni a mai, idegenbeli visszavágón Elek Gábor címvédő tanítványainak.
Budapest — Balul sikerült a fehérorosz K-1-sztár, Alekszej Ignasov (34) centenáriumi összecsapása, melynek helyszínéül a Papp László Budapest Sportarénát választotta.
Két nem túl jó formában lévő csapat mérkőzésén a vendégek a negyedik helyüket biztosítanák be, míg a DVTK javítana tavaszi formáján, és megtartaná esélyét arra, hogy akár odaérjen a negyedik helyre.
Barcelona — Magyar származású barátnője és diktátor barátja is azért szorított, hogy Pastor Maldonado (27) csodát tegyen és megszerezze első futamgyőzelmét a Forma–1-es világbajnokságon.
Egy év kihagyás után a következő szezonban ismét a bajnokság első osztályában szerepelhet az NRK-Nyíregyháza női röplabdacsapata, miután a feljutást érő második helyen végzett a Dömsödön rendezett osztályozótornán.
Allegri hivatalosan is tájékoztatta a világot, hogy július végétől Amerikában fognak felkészülési mérkőzéseket játszani, hogy felkészüljenek a következő szezonra.
Másfél órával a mérkőzés kezdete előtt szinte már tele van a Moracsa Csarnok, ahol 19 órától a Győri Audi ETO KC a Buducsnoszt Podgoricával csap össze a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóján.
BUDAPEST – Sárkányok és pillangók bűvöletében zajlott le a Triumph tervezői versenye, melyen az ország legszebb lányai mutatták be a legtehetségesebb fehérnemű tervezők munkáit.
Védelmébe vette kormánya megszorító intézkedéseit Mariano Rajoy konzervatív spanyol miniszterelnök vasárnap, egy nappal azután, hogy az ország mintegy nyolcvan városában tízezrek tüntettek a...
A viszkető, hámló, kiszáradt bőr gyakori jelenség, különösen a kézen és arcon. Bizonyos esetekben a tünetek kiváltó oka nem egyszerűen az időjárás, vagy a rosszul megválasztott kozmetikumok. Milyen elváltozásokra figyeljünk?
Többévnyi halogatás után az idén célegyenesbe kerülhet a kínai-japán-dél-koreai szabadkereskedelmi megállapodás, miután a három ország vezetői megállapodtak, hogy még az idén megkezdik az övezet megalakítását célzó tárgyalásokat.
Himalája — A valóságot eltorzító, meghamisító írásnak tartja Mécs László hegymászó Földes András újságíró bejegyzését, amelynek az az üzenete, hogy Erőss Zsoltot (44) cserbenhagyták társai.
Az ukrán kormány fontolóra veszi, hogy külföldre engedi gyógykezelésre a volt ukrán kormányfőt, ha az orvosi szakvélemény szerint Julija Timosenko Ukrajnában nem juthat hozzá megfelelő gyógyterápiához.
Egyházasrádóc — Három lányával együtt ült az autóban dr. H. Tihamér, az ismert és kedvelt szombathelyi nőgyógyász, aki szombaton délután a 86-os számú főúton, Egyházasrádóc belterületén frontálisan ütközött egy szlovák rendszámú kamionnal - adta hírül a nyugat.hu.
Két nem túl jó formában lévő csapat mérkőzésén a vendégek a negyedik helyüket biztosítanák be, míg a DVTK javítana tavaszi formáján, és megtartaná esélyét arra, hogy akár odaérjen a negyedik helyre.
A lakcímnyilvántartás rendszerének felülvizsgálatát javasolja az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté szerint nem egyértelmű a jogszabály, nem igazodnak el benne az állampolgárok. A lakcímnyilvántartással kapcsolatos vizsgálati jelentésében a jogbiztonságot hiányolja.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria a hazai 31-30-as győzelem után szenzációs mérkőzésen idegenben ugyanilyen arányban győzte le a dán Viborg csapatát a női KEK-döntő visszavágóján, ezzel megvédte 2011-ben megszerzett elsőségét.
A Buducsnoszt Podgorica-Győri Audi ETO KC női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő visszavágóját rendezik meg vasárnap. A győri együttes számára bravúr kell a győzelemhez.