A fontosabb tárgyak alapismereteit minden diáknak legyen kötelező megtanulnia, és a tanároknak a diákok erkölcsi nevelése mellett a környezettudatossággal és a testi-lelki neveléssel egyaránt foglalkozniuk kell - ezt támogatja az összes megkérdezett több mint kétharmada a Nemzeti alaptantervről a kormányzat számára készült közvélemény-kutatás szerint.
Lakástűz miatt átmenetileg kiürítettek egy épületet vasárnap reggel Budapesten, hetven lakónak kellett elhagynia az otthonát a házban gomolygó füst miatt.
A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról kezd tárgyalni az Országgyűlés jövő heti háromnapos ülésén. A képviselők - a hétfői és keddi ülésnap után - csütörtökön módosíthatják a jelenlegi médiaszabályozást.
Ismét csalással gyanusítják Cinit... Egyes információk szerint, az énekesnő gyanúsítottkénti kihallgatására csütörtökön, a IV. kerületi rendőrkapitányságon került sor. Mint azt a hírességtől megtudták, egy családi konfliktus áldozatává vált, ezért kell megint rendőrök kérdéseire válaszolnia.Zalatnay Sarolta ügyvédje, dr. Medveczky Mihály elmondta, hogy egy olyan kölcsönről van szó, amit egykori…
A szezon végéhez közeledve fogyóban vannak a kiemelt labdarúgó mérkőzések, de azért eseménytelenül ez a vasárnap sem telik el. Itthon a már bajnok DVSC-Teva a Bp. Honvédhoz látogat, a második helyen álló Videoton a Lombard FC Pápát fogadja. Az Olasz Kupa döntőjében a Juventus és a Napoli feszül egymásnak, a torinóiak a bajnoki cím után duplázhatnak. Eldől a francia bajnokság aranyérmének a sorsa,…
Az Egyesült Államokba érkezett szombat este a vak kínai jogvédő aktivista, miután a kínai hatóságok váratlanul lehetővé tették, hogy elhagyja hazáját, és családjával együtt New Yorkba utazzon tanulás céljából.
Felavatták Horthy Miklós néhai kormányzó, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját szombaton. Az MSZP szerint a Horthy-rendszer reinkarnálása nem a magyar társadalom akarata, hanem a szélsőjobboldali igények kormányzati tűrése.
Cséfalvay Zoltán szerint nehéz és küzdelmes két év áll az ország és a kormány mögött, ez idő alatt ugyanakkor jelentős eredményeket értek el. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára úgy látja, hogy a kormány a kihívásokra gyorsan válaszolt, az államháztartást sikeresen konszolidálta, a reformokkal pedig hosszabb távon is megalapozta a gazdaság versenyképességének javulását.
A Budapesti Értéktőzsdén a pénteki enyhe pozitív korrekciót leszámítva egész héten estek a részvényárak, a BUX jelenleg már a tavaly év végi értéke alatt van. A tőzsde részvényindexe 840 ponttal, 4,85 százalékkal esett az elmúlt héten. A hét legnagyobb vesztese az OTP és a Magyar Telekom; ez utóbbi ötödével kevesebbet ér, mint egy hónapja.
Ízig-vérig mobil meghajtó a ToughDrive, amit akár túrázásra is magunkkal vihetünk. Related Stories Hogyan védjük fájljainkat és mappáinkat jelszóval? A jogvédő lobbisták üzleti célból perelik a rajongókat Hackerek támadták meg az amerikai igazságügyi minisztériumot Chrome: a világ kedvenc webböngészője? MP3 Toolkit: ingyes MP3 konvertálás egyszerűen
A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról kezd tárgyalni az Országgyűlés jövő heti háromnapos ülésén. A képviselők - a hétfői és keddi ülésnap után - csütörtökön módosíthatják a jelenlegi médiaszabályozást.
Míg Európában átlagosan a cégek 38 százaléka fizet határidőre, Magyarországon ez az arány 41 százalék - a nemzetközi cégminősítéssel foglalkozó Dun & Bradstreet Hungária Kft. elemzése szerint.
Megkezdődött Szerbiában az elnökválasztás második fordulója. Az államfőválasztással egy időben a vajdasági parlamenti választások második fordulójára is sor kerül.
Ahogy arról már beszámoltunk, a férfi kézilabda NB I döntőjének utolsó felvonásán az MKB Veszprém hazai pályán 29–21-re legyőzte a Szegedet, így 20. alkalommal nyerte meg a magyar bajnoki címet. Íme, az összefoglaló!
A Los Angeles Clippers és a Los Angeles Lakers is hazai környezetben szenvedett szombaton vereséget az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, így mindkét csapat a kiesés szélére sodródott.
Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy látványos kiütéses győzelemmel fejeződött be a dán Mikkel Kessler félnehézsúlyú debütáló profi ökölvívó mérkőzése az amerikai Allan Green ellen. Íme, a kiütés!
Megérkezett az Egyesült Államokba Csen Kuang-cseng, a vak kínai aktivista. Szombati sajtótájékoztatóján elmondta: hálás a kínai kormányzat szökésére adott visszafogott reakciójáért. Úgy fest, Peking lecsillapította a hetek óta húzódó diplomáciai feszültségeket az Egyesült Államokkal.
Évezredek óta létezik, de „csak” 1400 éve, hogy Mohamed próféta a mohamedán országokban a többnejűséget engedélyezte. Születtek ott szerelmek is, de főleg női tragédiák.
Roberto Di Matteo, a győztes Chelsea vezetőedzője a szerencséről, Jupp Heynckes, a Bayern München mestere pedig a kihagyott lehetőségekről beszélt azt követően, hogy az angol együttes szombat este, a bajor fővárosban 11-esekkel megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2011/2012-es idényét.
Idén is várják már megépült családi- és kis társasházak építészeinek nevezését az Év Háza 2012 díjra június 11-ig, amelyet az Országos Főépítészi Iroda, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építész Kamara nyílt és nyilvános pályázat keretében hirdetett meg.
"Kialakulóban van egy konszenzus", ez alapján Európában többet kell tenni a növekedésért és a munkahelyteremtésért - jelentette ki szombaton Camp Davidben Barack Obama amerikai elnök a G8-országok csúcstalálkozójának befejeztével.
2013. január 1-je fordulópont lesz a nyugdíjszámítás hazai rendszerében: az egyébként meglehetősen bonyolult szisztéma 2 jelentős ponton változik meg. Egy friss összeállítás szerint ez és a demográfiai folyamatok várható alakulása előtérbe helyezi a hosszú távú öngondoskodást: mindenkinek el kell gondolkodnia azon, elég lesz-e az a nyugdíj, amit az állam biztosít majd.
George W. Bush volt amerikai elnök visszatér a Fehér Házba, méghozzá egyszerre két és három dimenzióban: a washingtoni elnöki rezidencián felavatják hivatalos portréját, és természetesen jelen lesz az eseményen - közölték szombaton amerikai médiaforrások.