Ma már hagyományosnak tekinthetjük a 2001-től minden évben megrendezett Csabai Sörfesztivál és Csülökparádét, melyen számos sörgyártó képviselteti magát, és népszerűsíti a legújabb termékeiket, illetve a már ismert és megszeretett márkákat is.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a nyilvánosság kontrollját illetően a jogszabály által megkövetelt kereteken is túllépett - jelentette ki Handó Tünde, az OBH elnöke pénteken Balatonalmádiban, a XI. Magyar Jogászgyűlésen.
Hiába csökkentette volna az oroszgáz-függőséget a szintetikusgáz-projekt, a kormány nem foglalkozott az előterjesztéssel, inkább a Déli áramlatot választotta. Az orosz beruházással pedig az MVM járhat jól, az az állami mamut, aminek vezetőjét Simicska-emberként tartják számon.
Oroszországban 268 milliárdos volt tavaly, 39-cel kevesebb, mint korábban - derült ki az orosz adóhivatal adataiból, amelyet a Rosszijszkaja Gazeta pénteki száma ismertet.
Előreláthatólag júliusban dobja piacra saját táblagépét a Google - írja a DigiTimes. A blog értesülései szerint idén 2,5 millió darabot értékesítene a vállalat. A technológia újdonságokkal...
The Hungarian government firmly condemns the vandalisation of a Holocaust monument in Budapest earlier on Friday, the Government Spokesman's Office said in a statement sent to MTI.
Péntek estére tovább javult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a bankközi devizapiacon, a dollárhoz képest viszont enyhén romlott az árfolyam.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 16.413,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.
Hatrészes sorozatunkban visszaidézzük a Forma-1 egyik legkülönlegesebb futamának, a monacói nagydíjnak a történetét. Az ötödik részben a kilencvenes évek futamait vesszük nagyító alá.
A Budapesti Wagner-napok idén a zeneszerző második jelentős operájának bemutatójával indul június 3-án a Művészetek Palotájában (Müpa): a Tannhäusert a sorozat művészeti vezetője, Fischer Ádám vezényli, a rendező a német Matthias Oldag, a címszerepet az amerikai tenor, Robert Dean Smith énekli.
A svéd hadiipari cég, a Saab főnöke azzal vádolta meg versenytársait, hogy tisztességtelen eszközökhöz folyamodnak egy svájci vadászgép-üzlet megkaparintása érdekében.
A vatikáni rendőrség őrizetbe vett egy személyt, akinek bizalmas iratok voltak a birtokában. Olasz médiajelentések szerint a pápa személyi inasáról, Paolo Gabrieléről van szó.
A délutáni kedvező makrogazdasági adat ellenére valamivel nulla százalék alatt tartózkodnak a vezető amerikai tőzsdeindexek. A hangulatromlást a Spanyolország felől érkező nyugtalanító hírek...
Az írek a csütörtöki népszavazáson döntenek a fiskális paktum sorsáról. A korábbi uniós kezdeményezések nem voltak népszerűek Írországban, most viszont úgy tűnik, hogy a többség igennel voksol. Az...
A szociális konzultáció kérdőíveinek adatai nem játszhatók át egyetlen párt részére sem - mondta Péterfalvi Attila az Egyenes Beszédben, aki szerint a kérdőíveket meg kell semmisíteni, azokat kivéve, amelyeknek kitöltői hozzájárultak adataik tárolásához.
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Alig néhány hete nyerte meg a francia elnökválasztásokat, hamarosan újabb fontos feladat elé néz Francois Hollande. A szocialista politikus ugyanis a hírek szerint nemsokára megkéri barátnője, Valerie Trierweiler kezét. Többek között a protokollszakértők nyomásának engedve.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A spanyol gazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak és a bankszektorra leselkedő veszélyek miatt spanyol bankokat minősített le az S&P. A Bankia és a Banco Popular kikerültek a befektetési...
A jövő héten kezdik postázni az Új Nemzeti Konzultáció kérdőíveit a választópolgároknak. Az üzemanyagok kismértékű drágulását valószínűsíti a jövő héten a portfolio.hu. Változik a közösségi közlekedés rendje a pünkösdi hosszú hétvége miatt.
A lázadás kezdete óta először, pénteken a szíriai hadsereg páncélosai bevonultak Aleppóba, az ország második legnagyobb városába, ahol az utóbbi hetekben példátlan méretű tüntetések voltak Bassár el-Aszad rendszere ellen.