Tarlós István szerint nem látszik reálisnak, hogy a fővárosi dugódíj övezethatára egészen a városhatárig terjedjen, s így minden, Budapestre érkező autósnak dugódíjat kelljen fizetnie.
Hende Csaba politikai felelősségről beszél, de arról a felelősségről, hogy hogyan jutott vezetése alatt Magyarország a NATO középmezőnyéből sereghajtóvá, a középmezőnyből szégyenpadra, mélyen hallgat - írja közleményében az MSZP.
Tarlós István szerint nem látszik reálisnak, hogy a fővárosi dugódíj övezethatára egészen a városhatárig terjedjen, s így minden, Budapestre érkező autósnak dugódíjat kelljen fizetnie.
Napközben meginogtak az európai tőzsdék, a nap végéhez közeledve azonban - látva az erőteljes amerikai nyitást -ismét felfelé vették az irányt az indexek. Ennek eredményeként a BUX 0,5%-os pluszban...
Három év után eltemetik a Vígszínház Hegedűs a háztetőn című előadást, amelynek főszerepét Hegedűs D. Géza (59) kettős szereposztásban játszotta Reviczky Gáborral.
Justin Bieber kemény macsó az új japán popidolhoz képest. Yohio, akiért megőrülnek a szigetországi lányok, szőke loknikkal, tüllszoknyában lép színpadra, és menyecskének is szemrevaló.
Budapest – Profi szupermodellek álmát valósította meg a gyönyörű fiatal magyar lány. Sipos Mercédesz (18) kezdő manökenként a világhírű Vogue magazin hasábjain pózolhatott.
Bedfordshire — Csavarja, mint Beckham a labdát Dora, a bedfordshire-i állatkert kétéves elefántlánya, aki nemét meghazudtoló lelkesedéssel kergeti a bőrt nap mint nap.
Varga Mihály miniszteri munkája során arra fog törekedni, hogy Magyarország minél hamarabb tető alá hozhassa azt az IMF-megállapodást, amelyik jelentős mértékben segítheti a gazdaság működését, és biztosítja a stabil finanszírozást.
A nyitást követő erősödés után a BUX egészen kora délutánig negatív tartományban volt. Végül a hajrában sikerült közel fél százalékos erősödéssel, 16 492 ponton zárnia a napot. A Budapesti Értéktőzsdét ma az OTP papírjai húzták, amely 1,85 százalékos erősödéssel zárta a kereskedést.
Mai kamatdöntõ ülésén is változatlanul hagyta az irányadó kamatot a monetáris tanács. A ráta a decemberi emelés óta 7 százalékon áll, és egyelõre úgy néz ki, hogy az IMF-megállapodás...
Hétfõn megállította a 300-as szint a forintgyengülést az euróval szemben, ma pedig sikerült elrugaszkodnia a magyar fizetõeszköznek az erõsödés irányába. Délután egyhetes csúcsra...
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem okozott meglepetést azzal, hogy nem változtatott a jegybanki alapkamat szintjén.
Az elektronikus ügyintézés, az eljárási határidők csökkentése, és a véleménykérési szakasz bevezetése a jelenlegi fél évről 60 napra csökkentheti az építési engedélyezési eljárást - közölte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) az MTI-vel.
Jézust 33. április 3-án feszítették keresztre - állítja egy amerikai és két német geológus, aki az elmúlt négyezer év szeizmikus aktivitását vizsgálta a Holt-tenger üledékében; kutatásaikról az International Geology Review című folyóiratban jelent meg tanulmány.
Négy hónapos terhes vagyok, s amióta kiderült az állapotom, nem nyúl hozzám a férjem. Ő is akarta a gyereket, nagyon örül neki, de én mintha megszűntem volna nőnek lenni a szemében. Megundorodott tőlem?
Budapest — Divattanácsadóknak, illetve protokollszakértőknek biztosan lesz helyük a Sándor-palotában. Az egy hónapja kinevezett Áder Jánoson (53) ugyanis furcsán állnak az ingek.
Ha Orbán Viktornak tényleg fontos lenne a beruházásösztönzés és a munkahelyteremtés, akkor a Közgép Zrt. egyoldalú támogatása helyett nem vitte volna égbekiáltó felelőtlenséggel csődbe a Malévet - írja közleményében Józsa István az MSZP frakcióvezető-helyettese.
A gazdasági bizonytalanság hatására Budapesten stagnál az iroda- és raktárbérleti piac, nem történt nyílt piaci ingatlanbefektetési tranzakció és a kiskereskedelmi piacon sem történt említésre méltó változás a múlt év trendjeihez képest.
Bő egy hónappal ezelőtt fejeződött be nyolc Európai Uniós tagországban is az a felmérés, amely az Európai Unió és az euró támogatásáról kérdezte az embereket. Az öt eurózóna és három EU tagország...
Reggel volt, a fű még harmatos, a zöldellő levelek közt pedig vidám madarak éneke hallatszott. Ők persze még nem is sejtették ekkor, hogy hamarosan mindennapi idilljüket tucatnyi Ford Ranger zavarja majd meg. Mindeközben mi már lélekben a túrára készültünk: két nap a Balaton-felvidék hívogató erdejeiben.
Pécs — Felfüggesztette a nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az „azori utazási ügyben". A hatóságnak ugyanis olyan adatokra van szüksége, amelyek csak külföldről, jogsegély útján szerezhetők be.
Denpasar — Golyó általi halál vár arra a brit idős asszonyra, akit 4,7 kilogrammnyi, 560 millió forint értékű kokainnal kaptak egy Bali legnagyobb repterén.
A 46. magyar-magyar cseh mérkőzésre kerül sor péntek este Prágában. Ellenfelünk válogatottját jóval magasabb szinten jegyzik, de ez nem mindig volt így, ráadásul az összesített mérleg is nekünk kedvez.
Veresegyháza — Ilyen egy igazi mackótestvér! Minden falatot megosztanak gondozóikkal a bocsok, amelyek tél végén, a legnagyobb titokban születtek a Veresegyházi Medveotthonban.
Idén Szolnok lett a legélhetőbb magyar város - jelentette be Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója, a díj alapítója kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Budapest — Az új magyar aranycsapatot ünnepelték. A múlt heti úszó-Európa-bajnokságon Debrecenben sporttörténelmet író válogatott tagjai 9 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzérmet nyertek, első helyen végeztek az élen a kontinensvetélkedő országok közötti rangsorában.
Az EU/IMF megállapodás negyedévi csúszása évente 24-30 milliárd forintba kerül - válaszolta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke újságírói kérdésre a jegybank keddi sajtótájékoztatóján.
A nagy áruházláncok képviselői ígéretet tettek arra, hogy az import UHT tejet és a külföldről érkező trappista sajtot leveszik a polcaikról - tudatta közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium. Vámos György, az országos kereskedelmi szövetség főtitkára szerint ilyen ígéret nem hangzott el.
A távol-keleti ételek kicsit idegenek lehetnek a magyar ízek kedvelőinek, de nem is olyan nagyon, hiszen kellően és izgalmasan fűszeresek. Ha nem tudjuk eredetiben megkóstolni, otthon is elkészíthetjük!