New York - Megegyezett egymással Linda Evangelista (46) és a francia milliárdos, François-Henri Pinault (49), akik egy pár hónapos afférból született közös kisfiuk eltartásának anyagi vonzatairól vitatkoztak az amerikai bíróság előtt.
Budapest – Most nem miatta állt a forgalom, Bruce Willis (57) került dugóba kedden, persze csak a történet szerint a Városliget mellett az 56-osok terénél.
Szent László elnevezéssel új mozgalmat indít el Endrésik Zsolt, a Jobbikból kizárt országgyűlési képviselő, a párt leváltott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke - jelentette be a képviselő kedd este Miskolcon.
Nem teljesen reménytelen ugyan, hogy egy esetleges újabb választáson a reformpárti erők többséget szereznek Görögországban, ám a hétvégi választások után kialakult jelenlegi helyzet inkább azt valószínűsíti, hogy a további külső pénzügyi segítséghez szükséges reformfolyamat kifullad, és Görögország akár még az idén kikerülhet az euróövezetből - vélekedtek keddi értékelésükben londoni pénzügyi…
Stratégiájával összhangban megalapította 100 százalékos tulajdonú szófiai székhelyű leányvállalatát a Synergon. A Synergon Invest Bulgaria EOOD néven létrejött társaság elsődleges feladata a...
Az óriásira nőtt növényevő dinoszauruszok bélgáza felmelegítette a Föld éghajlatát tudósok szerint, az őslények szervezetéből legalább olyan mennyiségű metán került a légkörbe, mint amennyi manapság az emberi tevékenységnek és a természetes kibocsátásnak köszönhető. Brit tudósok a Current Biology című tudományos folyóiratban írtak kutatásuk eredményeiről.
Eden Hazard a Lille fiatal reménysége nem veti meg sem a kék, sem pedig a piros manchesteri mezt. A belga válogatott játékos a nyáron könnyen Angliában találhatja magát.
Azokban az országokban, ahol az emberek többsége keresztény felekezetekhez tartozik, értelemszerűen Jézus arcmását fedezik fel a legtöbb szokatlan jelenségben. Összeállításunkban néhány ilyen, nem mindennapi esetet gyűjtöttünk össze.
Budapest - Súlyos fogadalmat tett Szirota Ciki (46)! A Csillag Születik fiatal énekesnője, Jennifer (18) édesapja ugyanis elhatározta, ha lánya nyeri meg a tehetségkutató harmadik szériáját, egy év alatt ledob magáról legalább ötven kilót.
"Csendes, méltóságteljes" tiltakozó demonstrációra készül a Környezet-Ifjúság és Gyermekvédelmi Egyesület (KIGYE) Gyömrőn. Azt akarják elérni, hogy a városban ne nevezhessenek el teret Horthy Miklósról.
„Már évek óta figyelem, ahogy nálunk, Magyarországon szinte lépésről lépésre ugyanaz történik, mint amit Franciaországban látok. Csak pár év késéssel.”
A görög kormányalakítási tárgyalások sikertelensége, és az eurózóna jövőjével kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra is 1 százalék feletti mínuszban tartózkodnak a vezető amerikai tőzsdeindexek. Az...
Tegnap a Plotinus 30 darab saját részvényt értékesített 1940 Ft/darab átlagáron, ma pedig további 374 darabot 1940 Ft/darab átlagáron - olvasható a társaság közleményében. A tranzakciók után a...
Egy, a Bazilika melletti borbárban koccintgatott hétfő este Joe Hart, a Manchester angol válogatott kapusa. Módjával kóstolgatott, hiszen a City bajnoki címe csak a hét végén dől el.
Törökország első ízben fog elfogadni a menekültek és a bevándorlók helyzetét szabályozó törvényt azzal a céllal, hogy megfeleljen az Európai Unió (EU) előírásainak - közölte kedden a Hürriyet című török napilap hírportálja.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arról egyeztet a bankszövetséggel, hogy hogyan lehetne egy olyan, a gazdaságpolitikai célokhoz jobban illeszkedő adószerkezetet kialakítani, amellyel a pénzügyi intézmények is megfelelő részt vállalnak a közterhekből.
Több mint százan demonstráltak a veszprémi városháza előtt, negyven házi segítségnyújtó pedig a Magyar Államkincstár veszprémi igazgatósága előtt tüntetett.
Gyermekek sérelmére elkövetett súlyos szexuális visszaélésekben mondott ki bűnösnek egy kilenctagú bandát kedden az angliai Liverpool koronabíróságának esküdtszéke. Ítéletet várhatóan szerdán hirdet az eljáró bíró.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,53 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 17.523,19 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az expedíciós hegymászásnál elsősorban az oxigénhiány, másodsorban a teljesen kiszámíthatatlan időjárás, harmadsorban pedig a lavinák jelentenek nehézséget - mondta Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke kedden az MTI-nek annak kapcsán, hogy a napokban tragédiával végződött a Magyar Annapurna Expedíció.
Két delfin pusztult el hosszan tartó, fájdalmas kínok között Svájcban, miután bulizók heroint helyettesítő szerrel etették őket egy többnapos rave-fesztivál során.
Előzetes letartóztatásba helyezett a Székesfehérvári Törvényszék kedden két perkátai férfit, akik a hétvégén több fiatal kiraboltak, megzsaroltak, illetve a tinédzsereket személyi szabadságukban korlátozták - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége és az Előadóművészi Jogvédő Iroda közös rendezésében idén tizennyolc kategóriában osztják ki a Fonogram - Magyar Zenei Díjat, a gálát a Magyar Televízió 20:45-től élőben közvetíti.