2012. május 8. kedd

máj. 8
20:54
Megsérült a jobb keze, bal kézzel lett olimpiai bajnok (Agroinform)
Az élet nehézségeit egyesek sorscsapásként élik meg, mások viszont megerősödve jönnek ki belőle - belőlük lesz a bajnok.
máj. 8
21:00
Hetedik napja gyengül az euró (Portfolio)
A görög politikai bizonytalanság és az új francia elnök megszorítás-ellenes nézetei miatt tovább gyengült az euró a dollárral szemben. A kora esti óráktól kezdve folyamatosan a lélektani határnak...
máj. 8
21:06
Logisztikában erősített a Gyermelyi (hirado.hu)
A Gyermelyi egy év alatt 780 millió forintból fejlesztett, 450 millió fordított építkezésre, 330 milliót gépbeszerzésre.
máj. 8
21:09
Nyitott fizetési szolgáltatást indít a MasterCard (ProfitLine)
A MasterCard kártyatársaság magyar idő szerint kedden hajnalban jelentette be új, több szempontból is nyitott üzleti modellen alapuló szolgáltatásának bevezetését, a kártyacég azt ígéri, hogy az új megoldásban egyesíti a bolti, a mobilos és az internetes fizetéseket.
máj. 8
21:11
4 százalék körül nő idén a latin-amerikai gazdaság (ProfitLine)
Latin-Amerika országaiban az idén összesítve 4 százalék körül nő a gazdaság, és ez a növekedési ütem várható a következő években is - áll a BBVA pénzügyi elemző térségi prognózisában.
máj. 8
21:15
Ötödik napja csökkent az olajár (Infostart)
Ötödik napja csökkent a kőolaj ára kedden.
máj. 8
21:18
Bezárt a Kamaraszínház (Metropol)
Tavaly reppentek fel az első hírek arról, hogy megszűnhet a Budapesti Kamaraszínház: a Shure Stúdiót és Ericsson Stúdiót is magában foglaló teátrum működését a NEFMI nem finanszírozza tovább.
máj. 8
21:21
Öttusa-vb: nem kellett műteni Tibolyát (Sport365)
Nem kellett megműteni Tibolya Péter bal kulcscsontját, amely a római öttusa-világbajnokság férfi váltóversenye során, lovaglás közben tört el kedden.
máj. 8
21:23
Női kézilabda NB I: egyenlített a Siófok a bronzcsatában (Sport365)
A Siófok győzni tudott kedden az Érd otthonában, így életben tartotta a reményt arra, hogy megszerezze a bronzérmet a női kézilabda NB I-ben.
máj. 8
21:24
Sült tüskés makréla (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kilós tüskés makréla 1 csomó rozmaring 1 csomó petrezselyem 1 ág kakukkfű 1 gerezd fokhagyma extra szűz olívaolaj só bors Köret: vegyes zöldség
máj. 8
21:24
Rendkívüli EU-csúcs lesz - a nap hírei (Infostart)
Rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartanak május 23-án a gazdasági növekedés támogatásának lehetőségeiről. Már jövőre 20-ról 25 százalékra emelné az érettségi vizsgákon az elégségeshez szükséges szintet az oktatási államtitkárság. Ukrajna elhalasztotta a közép-európai államfők péntekre és szombatra tervezett jaltai csúcstalálkozóját.
máj. 8
21:24
Erdogan több megfigyelőt küldene Szíriába (hirado.hu)
A jelenlegi 50 helyett több ezer megfigyelőt küldene Szíriába a török kormányfő.
máj. 8
21:24
Tibolya bízik benne, hogy nem úszott el az idénye (Agroinform)
Kulcscsonttörést szenvedett Tibolya Péter a lovaglás során a férfi váltóversenyben.
máj. 8
21:25
ÉLŐ: Liverpool - Chelsea, Premier League, 37. forduló (Sport365)
A vörösök a számukra már elszúrt Premier League-ben vághatnak vissza a kékeknek, mellyel a londoniakat is nehéz helyzetbe hozhatják.
máj. 8
21:26
Csuka, paplan alatt (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csuka 3-4 db héjában megfőzött burgonya 1 fej vöröshagyma 10 dkg füstölt szalonna 2 dl tejföl 10 dkg reszelt sajt zsír vagy olaj
máj. 8
21:26
Halálos áramütés ért egy férfit Orosházán (hirado.hu)
Halálos áramütést szenvedett egy férfi Orosházán, miután illetéktelenül behatolt egy trafóházba.
máj. 8
21:27
Serie A: huszonkét klub hatvanegy játékosa ellen nyomoznak a bundabotrány miatt (Sport365)
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) 22 csapat 61 játékosa ellen kezdeményez nyomozást a most zajló bundabotrány ügyében.
máj. 8
21:27
Örök hűséget esküdött Alaba (BorsOnline)
Ódákat zengenek David Alabáról, aki tizenkilenc évesen az osztrák futballválogatott védősorának legbiztosabb pontja, a Bayern Münchenben pedig óriási jövő elé néz.
máj. 8
21:28
Kakascomb tejszínes, gombás mustár mártással (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db kakascomb 2 db sárgarépa 2 db petrezsleyemgyökér 20 dkg gomba 1 db alma 1 fej vöröshagyma 3 dl tejszín ételízesítő 1 kávéskanál só néhány szem egész bors mustármag koriander 2 evőkanál mustár 1 dl fehérbor olaj
máj. 8
21:28
Balog: miniszteri biztos segíti majd az egészségügy rendbetételét (hirado.hu)
A minisztériumban arra törekszik majd, hogy a strukturális európai uniós fejlesztéseket összehangolják, a párhuzamosságokat megszüntessék - közölte meghallgatásán Balog Zoltán.
máj. 8
21:30
Nyírségi gombócleves, borjúhússal (Mindmegette)
Hozzávalók: 0,5 kg borjúhús 1 db sárgarépa 1 db kisebb zeller 1 szál petrezselyemgyökér 10 dkg gomba 2 rózsa karfiol 10 dkg zöldborsó 1 vöröshagyma egészbors só 0,5 l tejszín 5 dkg vaj liszt Burgonya gombóchoz: 2-3 szem burgonya 1 tojás sárgája
máj. 8
21:30
Media Hungary - Vita az ország nemzetközi megítéléséről (Alternatív Energia)
A Magyarországról kialakult nemzetközi képről, és annak megváltoztatásának lehetőségeiről vitáztak külföldi médiumok tudósítói és kommunikációs szakemberek a siófoki Media Hungary konferencián, kedden este.
máj. 8
21:30
Az EP szakbizottsága megszavazta Herczog Edit energiastratégiai jelentését (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) ipari, kutatási és energiaügyi Bizottsága kedden megszavazta Herczog Edit szocialista EP-képviselő jelentéstervezetét, amely a biztonságos, fenntartható és versenyképes energiaellátás európai stratégiájáról szól.
máj. 8
21:30
Egymillió eurót nyert az iskola, mégsem kapja meg a pénzt (hirado.hu)
Egymillió eurót nyert felújításra az Európai Unió Regionális Programjában meghirdetett pályázaton a nagyváradi római katolikus Szent László iskolaközpont, a román fejlesztési minisztérium azonban fellebbez a kifizetés ellen.
máj. 8
21:32
Citrom szelet (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg liszt dió nagyságú sertészsír 1 csomag szalalkáli 3 evőkanál cukor 1 db tojás 1 dl tej Krémhez: 25 dkg margarin 25 dkg porcukor 1 cirom reszelt héja és leve 4 dl tej 4 kanál liszt
máj. 8
21:32
NAT: megvalósultak a kitűzött célok (hirado.hu)
A NAT a Kárpát-medencében élő magyarság kulturális kincsét örökíti nemzedékről nemzedékre.
máj. 8
21:42
Szent László mozgalmat indít a Jobbik-frakcióból kizárt képviselő (hirado.hu)
Az új mozgalom teljesen pártoktól független lesz, annak támogatását több civil szervezet is jelezte - közölte Endrésik Zsolt.
máj. 8
21:42
Megalázó és gyalázatos a munkanélküli-ellátás időtartamának csökkentése (ProfitLine)
Megalázó és gyalázatos a munkanélküli-ellátás időtartamának csökkentése - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke kedden Győrben, az érdekképviselet helyi vezetőivel folytatott egyeztetést követően sajtótájékoztatón.
máj. 8
21:42
Huszonkét klub hatvanegy játékosa ellen nyomoznak a bundabotrányban (Agroinform)
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) 22 csapat 61 játékosa ellen kezdeményez nyomozást a most zajló bundabotrány ügyében.
máj. 8
21:44
Media Hungary: léteznek sztereotípiák Magyarországgal szemben (hirado.hu)
A Magyarországról kialakult nemzetközi képről, és annak megváltoztatásának lehetőségeiről vitáztak külföldi médiumok tudósítói és kommunikációs szakemberek a siófoki Media Hungary konferencián.
máj. 8
21:44
López kiesett a nyitó fordulóban (Agroinform)
A kiemeltek közül csak a spanyol Feliciano López botlott a nyitókör keddi napján.
máj. 8
21:46
Egyeztetéseket kezd a nagy haszonbérlőkkel a földalapkezelő (hirado.hu)
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet arról egyeztet, hogy mekkora föld szükséges a meglévő állattartó telepek, kertészetek, vetőmag üzemek kiszolgálására, és melyek azok a területek, amelyeket be lehet vonni a további haszonbérleti pályáztatásba.
máj. 8
21:48
Milliárdos üzlet Afrikában a second hand (hirado.hu)
A ruhabálák importja ellehetetleníti a helyi textilipart Afrikában. Van, ahol már bevezették a pénteki népviseleti napot.
máj. 8
21:54
ÉLŐ: Liverpool - Chelsea 3-0, Premier League, 37. forduló (Sport365)
A vörösök a számukra már elszúrt Premier League-ben vághatnak vissza a kékeknek, mellyel a londoniakat is nehéz helyzetbe hozhatják.
máj. 8
21:56
Serie A: Ibrahimovicot több csapat is vinné (Sport365)
Több óriásklub is vinné az AC Milannal végül semmit sem nyerő Zlatan Ibrahimovicot. A svéd nem ragaszkodik feltétlenül a maradáshoz, így a nyáron akár klubot válthat.
máj. 8
21:58
Joleon Lescott: még nem nyertünk meg semmit (Sport365)
A Manchester City és az angol válogatott védője figyelmeztette csapattársait, hogy még nem nyertek meg semmit, így a végsőkig koncentrálniuk kell.
máj. 8
22:00
Megdöntené a bringázási rekordot (Infostart)
Óránként 100 mérföldes - 160 kilométeres - sebességgel akar biciklizni egy skót férfi, Graeme Obree volt kerékpáros világbajnok, hogy megdöntse a világcsúcsot.
máj. 8
22:00
Hegyeshalmi gyilkosság: súlyosbították a felbujtó büntetését (hirado.hu)
A bíróság hat és fél évről nyolc esztendőre súlyosbította Juhász Zsolt börtönbüntetését.
máj. 8
22:02
Több mint kétmillió forintos mobilszámlát kapott egy pécsi férfi (hirado.hu)
A férfi számítógépe a siklósi szőlőhegyen internetezés közben rácsatlakozott a horvát hálózatra.
máj. 8
22:03
Letartóztatták Nicholson tinilányát (BorsOnline)
A híres színész 17 éves -állítólagos- gyerekét drogbirtoklás miatt vették őrizetbe, New Yorkban.
máj. 8
22:04
Kevesebb a fogyasztóra veszélyes termék az uniós piacon (hirado.hu)
Egyre hatékonyabb a nem élelmiszer jellegű termékek riasztási rendszere - állapította meg egy jelentés.
máj. 8
22:06
Dacic kész támogatni Tadic elnökjelöltségét (hirado.hu)
A szerb szocialisták vezetője kész támogatni Tadicot az elnökválasztás a második fordulójában, ha ő vezetheti az új kormányt.
máj. 8
22:08
Csóti György: a román kormány a radikalizmus felé tolja a magyar kisebbséget (hirado.hu)
A román politika csak addig hitegette a magyar nemzeti közösséget, míg az politikailag érdekében állt - véli a fideszes képviselő.
máj. 8
22:10
Fazekas: a magyar gazdák érdekeit tükrözi a földtörvény (hirado.hu)
Bár az Európai Unió egy liberalizált földpiac létrehozását várja Magyarországtól, az új földtörvény elsősorban a hazai gazdálkodók érdekeit tartja majd szem előtt – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter.
máj. 8
22:15
Fel kell fedni a pártállam titkait (ProfitLine)
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a pártállam titkai továbbra is rejtve maradjanak és a mágnesszalagokon tárolt információk sorsa ne tisztázódjon.
máj. 8
22:17
Áldás és átok egyben az Afrikába küldött használt ruha (ProfitLine)
Egymilliárd dolláros üzletággá nőtte ki magát Afrikában a főként Európából érkező használtruhabálák árusítása, s noha a helyi "középosztály" számára rendkívül jövedelmező üzlet az adományok értékesítése, a helyi, egyébként sem túl erős textilipart szinte teljesen ellehetetleníti - állapította meg Monica Frank, a The Guardian brit lap riportere.
máj. 8
22:18
A finnek Svájc ellen sem botlottak (Agroinform)
A címvédő finn válogatott 5-2-re legyőzte Svájc együttesét, ezzel veretlenül vezeti csoportját.
máj. 8
22:21
Ősidőkbe hív a Nyíregyházi Állatpark (BorsOnline)
Letűnt korok növényeivel, élő kövületeivel és állataival ismerkedhetnek az érdeklődők a Nyíregyházi Állatpark tegnap nyílt evolúciós erdejében.
máj. 8
22:27
ÉLŐ: Liverpool - Chelsea 4-1, Premier League, 37. forduló (Sport365)
A vörösök a számukra már elszúrt Premier League-ben vághatnak vissza a kékeknek, mellyel a londoniakat is nehéz helyzetbe hozhatják.
máj. 8
22:29
Jégkorong-vb: lett és kazah siker (Sport365)
Lettország Olaszországot, Fehéroroszország pedig Kazahsztánt győzte le a Helsinkiben és Stockholmban zajló jégkorong-világbajnokság ötödik, keddi játéknapjának délutáni találkozóin.

Keresés