Kezdetben mindenki evészavarosnak hitte azt a brit tinit, aki napjában minimum harminc alkalommal hányt. Végül az orvosoknak sikerült kideríteniük a baj okát.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Vereséggel kezdte meg a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a női kosárlabda-válogatott, szerdán szoros mérkőzésen kikapott Fehéroroszországban.
Magyarország nem tartja szerencsésnek és nem is tudja értelmezni Álvaro García Linera bolíviai alelnöknek a szerdai helyi lapok által idézett kijelentését - közölte Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.
Az Opel 2016-ban befejezi a gyártást a németországi Bochumban lévő üzemében - közölte a cég vezetése szerdán. Akkorra futnak majd ki az utolsó Zafira modellek a gyárból. A társaság közlése szerint a...
A Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottsága (MNB FB) szerint 2011. júliustól 2012 júniusáig összességében szervezett és fegyelmezett gazdálkodást folytatott a jegybank, de a bérszínvonal továbbra is túlzottan magas, különösen a vezetői béreket tekintve. A jegybankelnök megalapozatlannak tartja a kritikákat.
Hollandia az első körben elvérzett a dán csapattal szemben, még a németek begyűjtötték a 3 pontot a portugálok ellen. Hollandiának a továbbjutási remények életben tartása a cél. Ha kikapnak az ősi rivális németektől, kezdhetnek csomagolni. Most így áll a dolog. A gólok videóit cikkünk belsejében találja!
Magyarország nem tartja szerencsésnek és nem is tudja értelmezni Álvaro García Linera bolíviai alelnöknek a szerdai helyi lapok által idézett kijelentését - közölte Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az MTI megkeresésére.
Széles körben támogatták az időközben köztársasági elnökké választott Áder János ipari balesetek elleni védekezéssel kapcsolatos európai parlamenti jelentését szerdán Strasbourgban, az EP plenáris ülésén.
Az úgynevezett „halálcsoportban” Portugália is felzárkózott a hárompontos együttesek közé, miután szerdán a B-jelű kvartett második fordulójában 3-2-re verte azt a Dániát, amelyik az első fordulóban egy góllal jobbnak bizonyult a vb-ezüstérmes hollandoknál.
A. Nagy László, a Most-Híd szlovák-magyar párt tagja és jelöltje lesz a kisebbségügyi kormánybiztos Szlovákiában - döntötte el Robert Fico kormánya szerdán Pozsonyban.
A keddi rali után csökkenéssel indították a szerdai kereskedést az irányadó amerikai indexek, és rövidebb visszakapaszkodás után 0,6-0,8 százalékos mínuszban zártak. A befektetők fókuszában továbbra...
Babos Tímea két szettben vereséget szenvedett az amerikai Irina Falconitól a 220 ezer dollár összdíjazású füvespályás birminghami női tenisztorna második fordulójában.
Az életben maradásért lép pályára Hollandia az Európa-bajnokság szerdai játéknapján. Bert van Marwijk játékosai Németország ellen játszanak a B csoport második fordulójában. A németek egy győzelemmel továbbjuthatnak a csoportjukból.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Szerdán is emelkedéssel zárt a határidős szállítású arany árfolyama, ezzel már egyhuzamban negyedik napja mutat erősödést, miután a befektetők továbbra is számítanak arra, hogy a Fed, illetve a többi jegybank kvantitatív enyhítés mellett fog dönteni.
Vereséggel kezdte meg a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a női kosárlabda-válogatott, szerdán szoros mérkőzésen kikapott Fehéroroszországban.
A jüan erősödése, a magas ingatlanárak és a növekvő megélhetési költségek miatt egyre drágábbnak érzik az életet a kínaiak és a külföldiek is a kínai nagyvárosokban - derül ki több felmérésből.
Szijjártó Péter szerint Magyarország kifejezetten jó üzleti környezetet kínál autógyártó cégeknek, ugyanakkor nem tud olyan tárgyalásokról, amelyek alátámasztanák a KIA és a BMW magyarországi...
Visszatértek a vászonra a Madagaszkár négyballábas hősei, hogy Európán átkelve jussanak el hét évvel ezelőtt kezdődött kalandjaik kiindulópontjához, a New York-i állatkerthez.
Vajon minden esetben az anyához kerül a gyermek? És milyen szempontok alapján dönt a bíróság a gyermektartásdíj összegéről? És mennyi időbe telik egyáltalán elválni?
Antonisz Szamarasz a hitelcsomagot támogató görög Új Demokrácia párt vezetője szerint Európa kész a hitelcsomag újratárgyalására. Vagyis lényegében akár a radikális baloldali Sziriza, akár a...
A 100 milliárd eurós bankmentőcsomaggal kapcsolatos feltételekre figyelmeztette Spanyolországot szerdán Joaquín Almunia, az Európai Bizottság alelnöke, versenypolitikai biztos, miután a spanyol...
A címvédő és első helyen kiemelt brit Andy Murray kiesett a 625.300 euró összdíjazású londoni füvespályás férfi tenisztorna szerdai játéknapján, ugyanis három játszmában alulmaradt a francia Nicolas Mahut-val szemben.
Az Opel 2016-ban befejezi a gyártást a németországi Bochumban lévő üzemében - közölte a cég vezetése szerdán. Akkorra futnak majd ki az utolsó Zafira modellek a gyárból.