Csupán a balszerencsének köszönhető, hogy a múlt hétvégi Brit Nagydíjon összeütközött a sauberes Sergio Perezzel – állítja Pastor Maldonado, akit a versenybírók veszélyes versenyzés miatt ismét megbüntettek. Tovább »
Egyre többen próbálják vagyonukat svájci bankok trezorjaiban elhelyezni. Ugyanakkor a bankok tájékoztatása szerint már nincs több üres hely széfjeikben.
Világszerte legalább egy tucat nagy bank lehet érintett világszerte a kamatmanipulációban egy magas rangú brit tisztviselő szerint. A kamatok manipulálásában más uniós tagállamok bankjai, amerikai és japán pénzintézetek is részt vehettek.
A romániai és magyarországi politikai fejleményekre adott európai uniós reagálást bírálta Paul Lendvai ausztriai publicista A képmutatás vására című írásában, amely a Der Standard liberális bécsi napilapban jelent meg.
Az önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatainak saját forráskiegészítési támogatását 60,1 milliárd forinttal csökkenti a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által benyújtott, az Országgyűlés honlapjára kedden felkerült zárószavazás előtti módosító javaslat.
Bűncselekmény hiányában felmentette az önkényuralmi jelkép használatának vétsége alól a Kúria kedden felülvizsgálati eljárásában Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökét.
Őrizetbe vette kedden a rendőrség azt a fegyveres férfit, aki korábban túszokat ejtett a Párizs közeli Vitry-sur-Seine egyik óvodájában - közölte a francia elitalakulat, a Raid parancsnoka.
A rendőrség őrizetbe vette azt a nagykanizsai férfit, aki hétfő este kézigránáttal fenyegette meg szomszédját, valamint megrongálta saját házának gázvezetékét és szomszédjának a teherautóját is - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.
A világ legszebb kutyájának választották meg a 15 hónapos Bodza kutyát. A hatalmas kuvaszon már fél éves korában is látták, hogy különleges állat lesz, eddig az összes versenyén díjazott lett, emellett gondolkodás nélkül megvédi a családját.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter boldog lenne, ha kiderülne, hogy fölösleges volt a büntethetőségi korhatár 12 évre leszállítása, és visszaállíthatnák a korhatárt 14 évre; a tárcavezető erről az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának keddi ülésén beszélt egy kérdésre válaszolva.
A Fővárosi Törvényszék szeptember 4-ére halasztotta a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. beadványának tárgyalását. A napokban valaki megvette az egész céget adósságokkal együtt, ha azonban a befektető a médiatanács miatt visszalép az üzlettől, az egy későbbi esetleges kártérítési perben sok nullát jelenthet az összeg végén a Neo FM-nek. Az NMHH szerint addig is napi 2 millióval hízik a tartozás.
A Chelsea érdeklődik a Marseille jobbhátvédje César Azpilicueta iránt. A spanyol U21-es válogatott játékos akkor kerülhet Londonba, ha a kékeknek nem sikerül megyegyezniük Maiconnal.
Törvényjavaslatot nyújtott be Matolcsy György kedd délután, melyben az egészségügyet juttatná többletforrásokhoz. Ennek értelmében jövőre emelkedik az alkoholok, a dohánygyártmányok és az LPG...
Május 31-ig 10 827 gyűjtőszámlahitel-számlát nyitottak az árfolyamgáthoz csatlakozó ügyfeleknek, a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya 102,733 milliárd forintot tett ki aktuális árfolyamon a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján kedden közzétett összesítés szerint....
Tarlós István hivatalosan is kezdeményezte a kormány és a főváros között a BKV-ról kötött megállapodás módosítását - nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-nek. Az NGM-nél hozzátették,...
A kormány évközi kiegészítő nyugdíjemelést tervez - tudta meg a Napi Gazdaság, az előterjesztés szeptemberben kerülhet a kormány elé. Szabics Zsolt, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádiónak elmondta: az emelést és annak mértékét jogszabályok írják elő. Az év eleji emelés és az éves infláció közötti különbözetet év végén egy összegben kötelező kifizetni a nyugdíjasoknak.
A munkahelyek megtartása és a foglalkoztatás javítása érdekében fejlesztésekre, beruházásokra van szükség az építőiparban – jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Szegeden.
Benyújtotta ma délután a munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó törvénymódosítókat a kormány - eszerint a 25 év alatti, 55 év feletti és a szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak...
Decembertől törlik a Pélmonostor-Pécs nemzetközi vonatjáratot, és a Szarajevó-Budapest nemzetközi gyorsvonat is megszűnik a horvát államvasutak új menetrendje szerint - írja a Glas Slavonije című eszéki napilap internetes kiadásában.
A Demokratikus Koalíció (DK) bizonyítottnak látja, hogy a Fideszhez és a párt volt pénztárnokához, Simicska Lajoshoz köthető Közgép Zrt. több mint háromszáz milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket az Orbán-kormány első két évében.
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be Matolcsy György kedd délután, melyben az egészségügyet juttatná többletforrásokhoz. Ezek szerint emelkedik az alkoholok, a dohánygyártmányok és az LPG üzemanyag adómértéke....
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatói szerint másfél millióval csökken 2060-ig a magyarországi népesség, és egyre inkább elöregedik a társadalom.
Szabó Máté ombudsman szerint a fóti speciális gyermekotthon egy büntetés-végrehajtási intézményre emlékeztet. Az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszterétől, a szociális és gyámhivatal vezetőjétől és az intézmény igazgatójától a jogi visszásságok rendezését kérte.