A piacok visszatértek az EU június végi csúcsértekezlete előtti pozíciókba. A befektetők hangulatát lerontotta, hogy az amerikai Fed továbbra sem ígér semmiféle pénzügypolitikai enyhítést, a kínai gazdaság második negyedévi növekedéséről kiábrándító adatokra számítanak. Ennek köszönhetően már a nyersanyagipari részvények sem támogatták a fő mutatókat, mindemellett pedig rosszul indult a vállalati…
Hatodik napja estek az amerikai részvényindexek a gazdasági lassulás miatti félelmek hatására, amit még egy vártnál jobb csütörtöki makroadat sem igazán tudott feledtetni. A Fed szerdai jegyzőkönyve...
A Neftchi – Dinamo párharc a 60. percben félbeszakadt, mert a horvát huligánok pályára szaladtak és sörös dobozokkal megdobálták a lelátón tartózkodó Dinamo vezetőt, Mirko Barisicet és feleségét.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal - mondta az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice washingtoni sajtóértekezletén csütörtökön.
Váratlanul lemondott csütörtökön az Opel vezérigazgatója, Karl-Friedrich Stracke, egyben a tulajdonos amerikai General Motors (GM) európai érdekeltségeit összefogó társaság éléről is távozott.
A Budapest Honvéd 2-0-s győzelmet aratott a Bozsik Stadionban az albán Flamurtari Vlore felett a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának csütörtöki visszavágóján, így kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel továbbjutott.
A bosnyák Sarajevo 9-6-os összesítéssel búcsúztatta a máltai Hibernianst a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójában, mivel csütörtökön - a múlt heti 5-2-es sikere után - idegenben 4-4-es döntetlent játszott riválisával.