A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyre többször találkozik olyan, Távol-Keleten feladott postacsomaggal, amelyben hoodia tartalmú áru található. A hoodia egy veszélyeztetett növényfaj, behozatalához külön engedély szükséges, így ennek hiányában minden ebből készült terméket lefoglalnak a pénzügyőrök.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) támogatja és jó iránynak tartja a szociális járulékcsökkentést, amelyet a kormány a munkahelyvédelmi terv keretében hirdetett meg, azonban úgy véli: a járulékkedvezmény időtartamát még lehetne finomítani egyes célcsoportoknál.
Az Európai Bizottság javaslatokat terjesztett elő szerdán annak érdekében, hogy 2020-ig jelentősen csökkenjen az új személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek (kisteherautók)...
A magyar szövetség elnökének személyes meghívására a londoni olimpia férfi kézilabda tornájának nyitó napján, augusztus 29-én az MKSZ vezetőivel, Vetési Ivánnal és Bienerth Gusztáv nemzetközi ügyekért felelős elnökségi taggal együtt tekinti meg a Magyarország–Dánia mérkőzést Hasszan Musztafa, az IHF elnöke.
Új szolgáltatást indított a Privátbankár: mostantól az ügyfelek részvényekkel, devizákkal, indexekkel és nyersanyagokkal, illetve származtatott termékekkel kereskedhetnek a neves londoni GFT kereskedési platform hazai fejlesztésének köszönhetően. A Dealbookkal egyedülálló biztonság és rendkívül szűk spreadek mellett kereskedhet! (x)
Erőszakkal nem, csak versenyképes fizetésekkel tarthatók itthon a diplomások - mondta a Világgazdaságnak Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
A gazdasági növekedéssel és az európai adósságválsággal kapcsolatban fokozódó aggodalmak a kockázatkerülésre sarkallják a befektetőket, lejtőre küldve a részvénypiacokat. A magyar tőzsdét is ez az...
A marketing már régen felfedezte magának a közösségi hálók lehetőségeit és a HR szakma is egyre jobban kiveszi a neki járó tortaszeletet. Ha toborzásra kerül a sor, nem lehet már kihagyni a social mediát, hiszen hatékonyabbak és költséghatékonyabbak, mint a hagyományos toborzási csatornák. Az online apróhirdetések (pl. Google) mellett kiemelt szerepet érdemes szentelni a Facebookon és a LinkedIn-…
Az OTP papírok szempontjából a magyar makropálya alakulása és az EU/IMF tárgyalások alakulása kulcsfontosságú, ez utóbbival kapcsolatban azonban nem túl optimisták a Citi elemzői. Véleményük szerint...
Algéria vezető állami olajtársasága, a Sonatrach tárgyalásokat folytat a Royal Dutch Shell és ExxonMobil olajvállalatokkal az ország palagázvagyonával kapcsolatos közös kutatásokról - számol be az...
Oligarchák, jövő évi költségvetés és földtörvény - a többi között ezek voltak a napirend előtti felszólalások fő témái az Országgyűlés nyári, rendkívüli ülésszakának utolsó ülésén.
A volt ENSZ-főtitkár Genfben beszélt erről, miután videokonferencián tájékoztatta a New Yorkban ülésező Biztonsági Tanácsot eheti szíriai, valamint iráni és iraki tárgyalásairól.
Az Orange Business Services jelenlegi bérleti szerződésének újratárgyalása mellett döntött az Ablon Gateway Irodaházában. A francia telekommunikációs vállalat jelenleg 781 nm irodaterületet bérel. ...
A hatóságok azt gyanítják, hogy Eva Rausing kábítószer-túladagolásban halt meg Holtan találták londoni lakásán Nagy-Britannia egyik leggazdagabb asszonyát, Eva Rausingot, a Tetra Pak élelmiszer-csomagolóanyag gyártó vállalatbirodalmat irányító milliárdos család egyik tagját. A hírt kedd este erősítette meg a Scotland Yard. Az amerikai állampolgárságú, 48 éves Eva Rausing - leánykori nevén Eva…
Százméteres körzetben védelmi zónát alakítottak ki a füzesabonyi vasúti tartálykocsi körül, amelyből szerda este sósav szivárgott. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.
Tájékoztatót jelentetett meg a PSZÁF honlapján a devizahitel-adósok által igénybe vehető állami fizetéskönnyítő programok és az átlátható árazású konstrukciók legfőbb tudnivalóiról. Az összefoglaló felhívja a figyelmet a lehetőségek igénybe vételének határidejére is, hogy a fogyasztók időben dönthessenek.
Minden európai országban elkerülhetetlen, hogy emelkedjen a nyugdíjkorhatár, mert olyan arányban fog megnőni az idősek száma, hogy a fiatalabbak már nem tudják eltartani őket - mondta a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Sérülés nélkül megúszta a bajt az a német férfi, aki autójával szerda este elsüllyedt a Kis-Balaton mocsaras, ingoványos területén, bár a felkutatása három órát vett igénybe; a gépkocsit lánctalpas járművel emelhetik ki - mondta el csütörtökön az MTI érdeklődésére a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Nehéz döntés előtt áll az Alkotmánybíróság (Ab) a bírák nyugdíjazása ügyében Lövétei István alkotmányjogász szerint, mert bár meglehetősen egyértelmű szerinte, hogy a korhatár drasztikus leszállítása az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztetheti, az alaptörvénybe írt rendelkezések megsemmisítésére nincs lehetősége a testületnek.
A kisadózók tételes adójával összefüggésben az iparűzési adóról is egyeztetni fog a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a szakmai szervezetekkel és az érdekképviseletekkel, és megvizsgálja a lehetőségeket - válaszolt a tárca az MTI kérdésére szerdán.
Változatlanul alacsony maradt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén, a piac továbbra is keresi az irányt. Az előző naphoz hasonlóan szerdán is a Mol húzta felfelé az indexet, a vezető részvények közül a leggyengébb láncszem az OTP volt. A külföldi piacokon sincs nagy mozgás, nem látott nyilvánosságot olyan adat, ami megváltoztatta volna a befektetők hangulatát. Az OTP részvények ára 19 forinttal,…
Új európai uniós szabályokat javasolt az Európai Bizottság szerdán annak érdekében, hogy az EU-ban fokozzák a fellépést az adócsalók és pénzügyi csalásokat elkövetők ellen.
A határidős indexek jelzései alapján csökkenő nyitásra lehet számítani az európai részvénypiacokon, a befektetői bizonytalanságot tovább növelte a Fed júniusi tanácskozásának tegnap nyilvánosságra került jegyzőkönyve.
Júniusban is intenzíven, 42,3 milliárd forinttal nőtt Magyarországon a lakosság számára kibocsátott állampapírok állománya és 646,5 milliárd forintra hízott, ami ötéves csúcsnak számít - derül ki az...
Az első félévben 3,3 százalékkal, 1,307 milliárd literre csökkent az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) csütörtökön közzétett adatai szerint.
Rögzített árfolyamú törlesztési lehetőséggel, illetve a referencia alapú kamatozásra történő áttérés lehetőségével is segítik a devizahiteleseket az elmúlt hónapokban elfogadott jogszabályok. A bajba...
Kilenc külföldi hegymászó meghalt, kilencen pedig megsérültek egy lavinaomlásban csütörtök hajnalban a francia Alpokban, a Mont Blanc hegységben - közölte a helyi csendőrség. A balesetben négy ember eltűnt.
Az amerikai elnök egyúttal aggodalmának adott hangot a meglehetősen homályos befektetői környezet miatt és a politikai és gazdasági reformok folytatására szólított fel.
Mitt Romney republikánus elnökjelölt az Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért nevű szervezet (NAACP) éves találkozóján beszélt terveiről. A republikánus elnökjelöltet többször megtapsolták, de amikor a felesleges kiadások megnyirbálásáról kezdett beszélni, kifütyülték.
Az egyik legnagyobb amerikai befektetési bankja, a Bank of America vagyonkezelési ágaként működő Merrill Lynch elemzői optimisták az arannyal kapcsolatban, véleményük szerint szeptemberben, de...
Az első félévben 3,3 százalékkal, 1,307 milliárd literre csökkent az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) csütörtökön közzétett adatai szerint.
A várt minimális növekedéssel szemben csökkentek a második negyedévben a személyi számítógépek eladásai az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki az IDC legfrissebb adataiból. Az Egyesült...
A nemzetgazdasági miniszter heti jegyzetében azt írta, a kormányzás elején meghozott döntéseik vezetnek el ahhoz, hogy 2030-ra az ország az európai fejlettségi szintet elérje. A miniszter második világháborús hasonlata kicsit sántít, az ereje teljében lévő náci Németországot hasonlította ugyanis ahhoz a pénzvilághoz, amelyet a kormány le akar győzni.
Az állandóan változó tulajdonosi kör igyekezett kibújni a törvénymódosítás nyomán játékhelyenként 100 ezerről 500 ezer forintra emelkedő játékadó-fizetés alól.