Újabb nehéz félévet zártak a hazai részvényalapok. A világ részvénypiacai az első negyedév optimista raliját követően lefelé vették az irányt, végül a tavalyi záró szintek közelében zárták a félévet....
Kilenc külföldi hegymászó meghalt, kilencen pedig megsérültek egy lavinaomlásban csütörtök hajnalban a francia Alpokban, a Mont Blanc hegységben - közölte a helyi csendőrség. A balesetben négy ember eltűnt.
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte a Klubrádiónak a 92,9 MHz-es frekvencia megszerzésére irányuló keresetében az elsőfokú bíróság rendelkezésének egyes részét, és a per újabb tárgyalására kötelezte az elsőfokú bíróságot.
Kormányra kerülésük esetén a rokkantnyugdíj és a baleseti rokkantsági nyugdíj intézményét is visszaállítanák a szocialisták – erről Korózs Lajos MSZP-s képviselő beszélt az ATV reggeli műsorában.
A hetedik szakaszig élen álló svájci Fabian Cancellara csütörtök reggel feladta a francia kerékpáros körversenyt, a Tour de France-t és hazautazott várandós feleségéhez.
A brit védelmi minisztérium titkosítás alól feloldott és most nyilvánosságra hozott archív dokumentumaiból kiderül: hivatalos vélemények szerint az idegenek „katonai felderítés”, „tudományos kutatás” vagy „turizmus” céljával látogathatnak a Földre, és hasznosítani lehetne technológiájukat.
Tovább zuhant az euró árfolyama, miután a nemzetközi piaci hangulat is folyamatosan romlik. A dollárral szembeni középárfolyam 1,22 alá került. Közben meglepően jól tartja magát a forint, a hazai deviza még erősödött is kissé a reggeli szintjéhez képest.
Csütörtök este fél nyolckor indul útjára a labda az FK Senica-MTK Európa Liga selejtezőjének visszavágóján. A találkozó előtt mindkét mester óvatosságra intette csapatát, és reménykedett a továbbjutásban.
A Közgépnek nem érdemes olyan vádakkal dobálóznia, hogy az LMP-s demonstrálók egy közérdekű üzem működését zavarták meg akciójukkal, mert ez könnyen felvetheti a hamis vád gyanúját – ezt Schiffer András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kína maga mögé utasította az Egyesült Államokat az okostelefonok piacán, miután az elmúlt negyedévben 164%-os bővülést produkált az előző év azonos időszakához képest.
Múlt héten 26 ezerrel kevesebb (350 ezer) friss munkanélküli segélykérelmet regisztráltak az Egyesült Államokban, mint egy héttel korábban - jelentette a munkaügyi minisztérium. A 350 ezres érték...
Míg a délelőtti aukciókon intenzív vételi érdeklődés mutatkozott az elsődleges forgalmazók felől, addig a délutánra meghirdetett nem-kompetitív állampapír tenderekre csak egy-egy forgalmazó nyújtott...
Miután tegnap este kiderült, hogy az Egyesült Államokban csak néhány jegybankár támogatja a következő eszközvásárlási programot, a részévnypiacokon fokozódó eladói nyomás vette kezdetét. A határidős...
Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága csütörtökön elfogadta a 2013-as büdzsé fő számait, amelyek azután alakultak ki, hogy a Ház módosította a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot.
A Málaga edzője Manuel Pellegrini elismerte, hogy angol ajánlatok érkeztek José Salomón Rondónért. A venezuelai játékost vinné az Arsenal, a Chelsea, és a Liverpool is
Michnai András az OTP Bank felügyelő bizottsági tagja 2012. július 5-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 3610 forint/darab átlagáron 3179 darab OTP törzsrészvényt...
A brit lakáspiac árai újra csökkenésnek indultak, derül ki a piac legfontosabb szereplőinek jelentéseiből. A szakértők szerint nehéz év elé néz a szigetország ingatlanpiaca, ám DailyMail-en megjelent...
Kikapcsolták az áramot a Nyugat-magyarországi Egyetem két épületében - értesült Kisalföld. A soproni székhelyű intézményben megerősítették a hírt az InfoRádiónak. Úgy tudjuk a tartozás 11-12 millió forint, de azt már az iskola átutalta az áramszolgáltatóknak.
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait, ennek alapján az ország 15.083 milliárd 554,3 millió forintos bevételre számíthat 2013-ban, 15.737 milliárd 431,3 millió forintos kiadás mellett, ami 653 milliárd 877 millió forintos, a GDP 2,2 százalékának megfelelő hiányt jelent.
Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a hallgatói szerződésekről szóló szabályokat a felsőoktatási törvény módosításával, amire azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság (Ab) múlt héten megsemmisítette a szerződéseket szabályozó kormányrendeletet, mondván, hogy azok részleteit törvényben kell meghatározni.
Kismértékű csökkenést mutat az előző negyedévhez képest a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A visszaesés főként azzal magyarázható, hogy a hitelezés beszűkülése, valamint a vállalati hitelkamatok várt növekedése rányomta a bélyegét a vállalkozások hangulatára, és a versenyhelyzetük romlására számítanak. Mindeközben számottevő javulás tapasztalható az európai…
A Sberbank 2012 végéig összesen 200 millió euró vállalati hitelt akar kihelyezni Magyarországon - mondta Szergej Gorkov, az orosz Sberbank (Szberbank) nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A parlamenti képviselők csütörtök délután elfogadták a 2013-as költségvetés főszámait a költségvetési bizottság módosító javaslata alapján. Ezek szerint jövőre 15083 milliárd forintos bevételből...
Lengyelországban már meglépte a Tesco, ami nálunk még csak a távoli tervekben szerepel: elindították az online értékesítési rendszert, amelyen keresztül akár 67 forintos házhozszállítási díjért is rendelhetnek a vevők....
Több mint 90 ember halt meg csütörtökön Nigériában, amikor a Niger-deltában egy közlekedési baleset után felrobbant egy benzinszállító teherautó. a BBC már több mint száz halottról tudósít.
A Ferrari 250 GTO alig 39 példányban látott napvilágot, mégis emberek millió rajonganak érte, hogy aztán megszállott gyűjtők az egekig hajthassák fel az értékét.
Az Infiniti, főleg az M-széria már eddig is kiemelkedő ár/érték arányáról volt ismeretes, ám a japánok tovább mentek és a megadott összegért még többet kínálnak. Növekvő felszereltség, igényes extrázás és roppant verseny képás ár - ezt tudja az Infiniti csúcslimuzinja.
Az eredeti kormányjavaslatban szereplőnél 44 milliárd forinttal kevesebb folyhat be jövőre a pénzügyi tranzakciós illetékből, a munkáltatói tehercsökkentés miatt pedig 130 milliárd forinttal kisebb lesz az állam bevétele a szociális hozzájárulási adóból. A kieső bevételeket a kedvező makrogazdasági hatások, a jövedéki adóból származó többletbevételek kompenzálhatják majd.
Budapest - Nem lazsálhatnak az FTC labdarúgói. Détári Lajos (49) szakmai igazgató és stábja a játékosok minden lépését figyeli. Egy magyar cég, az I-QRS által fejlesztett mobil mérőműszer segít, hogy képet kapjanak a focisták állapotáról. Tudják, milyen az EKG-juk, mennyi a pulzusuk, a testhőmérsékletük, de a lépések számát is rögzíti a berendezés.
Egy egész különleges, fagyos édességgel kedveskedne szeretteinek a nyári időben? Próbálja ki a finomabbnál finomabb angol és francia desszertek receptjeit!
A Budapest Honvéd egy gólos győzelmet aratott az albán Flmurtari ellen az Európa Liga-selejtező első fordulójában. A siker után a továbbjutás papírformának számítana, de a vörös-feketék edzője szerint még nem dőlt el a párharc.
Az osztrák jégkorongbajnokságban (EBEL) szereplő Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozóját, Derek Ryan-t több hónapra is eltilthatja a nemzetközi szövetség, ha kiderül az, hogy érvényes szerződése ellenére írt alá egy másik csapathoz.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős megnyerte a Selyemút-rali utolsó szakaszát és szenzációs felzárkózást bemutatva a második helyen végzett az összetettben. Erre talán még maga az Opel-páros sem számított.
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait, ennek alapján az államháztartás 15.083 milliárd 554,3 millió forintos bevételre számíthat 2013-ban, 15.737 milliárd 431,3 millió forint kiadás mellett, ami 653 milliárd 877 millió forintos, a GDP 2,2 százalékának megfelelő hiányt jelent. A költségvetés a bruttó hazai termék 1,6 százalékos növekedésével számol, míg az…