Balaton—Budapest — Végre önfeledten lazíthatnak az olimpiai érmesek! A hónapok óta tartó kőkemény munkát követően egy kicsit elengedhetik magukat és egymás társaságában szórakoznak.
Az autósok többsége fontosnak tartja, hogy legyen saját tulajdonú gépkocsija, azonban kevesen tekintenek úgy gépjárműveikre, mint státuszszimbólumra. A városiak nagy része ugyanakkor nélkülözhetetlennek tartja az autót.
Életveszélyes égési sérülésekkel szállítottak kórházba csütörtökön egy férfit Debrecenben, miután egy vasúti szerelvényre felmászva egy nagyfeszültségű vezetékből áramütés érte - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Egy családi ház kapott lángra Budakeszin, a Makkosi út végén, és a tűz részben átterjedt egy másik épületre is - közölte az InfoRádióval a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A Magyar Telekom árfolyama a múlt heti gyorsjelentést követően 386 forintos új történelmi mélypontra esett, holott a kilátások szerintünk korántsem ennyire borúsak. Pénzügyi modellünket frissítettük, a Telekom méltányos értékére vonatkozó becslésünket 430 forintról 429 forintra mérsékeltük keddi elemzésünkben, ajánlásunkat viszont részben a kedvezőbb hozamkörnyezet miatt VÉTEL-re javítottuk a…
Angol kutatók vizsgálata bizonyította, hogy nemcsak az elfogyasztott alkohol mennyisége, hanem az italozás módja is számít az élettani folyamatok szempontjából.
Az olasz vízilabda bajnokságban (Serie A1) szereplő Ferla Pro Recco elveszítette egyik legértékesebb játékosát. A horvát válogatott tagjaként olimpiai-bajnoki címig jutó, Sandro Sukno hazaigazolt.
A szabályozási minimum alatt van mintegy 15- 18 centiméterrel, 115 centiméteres a Velencei-tó vízszintje, de a víz minősége kiváló - mondta el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató helyettese....
A két érintett klub, a német elsőosztályú Fortuna Düsseldorf és a portugál Benfica rendezte viszonyát a szombaton félbeszakadt felkészülési labdarúgó-mérkőzésen történt incidenssel összefüggésben.
Peking - Kína-szerte egyre nagyobb a felháborodás egy internetes közösségi portálra felkerült szexfotósorozat miatt, amelynek szereplői között sokan a kínai kormányzó párt vezető funkcionáriusait vélték felismerni.
"Mélységes aggodalmát" fejezte ki csütörtökön a román Legfelső Bírói Tanács (CSM) amiatt, hogy román vezető politikusok - köztük az ideiglenes államfő és a miniszterelnök - olyan kijelentéseket tettek, amelyek sérthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Nyíregyháza — Rendőrt hívtak Aranypart Ádámra (22)! Az egykori valóságshow-hős nem bírta megvárni, amíg kifizeti a csokit, megette a pénztár előtt, ám a biztonsági őrök már várták. A körülbelül százötven forintos csokiért most húszezret kell kifizetnie a mohó hírességnek.
Budapest — Egy bizonyos K. Zoltánt is emlegetnek abban a belső vizsgálati jelentésben, amely a Hamburg-Mannheimer biztosítótársaság 2007. júniusi, budapesti szexorgiája kapcsán született.
Harmincéves szőlőültetvényt csonkítottak meg ismeretlenek a Villa Sandahl borászatnál Badacsonyban. A kárt egyelőre nem lehet felbecsülni, mert nem tudni, hogy az ültetvény életképes marad-e - közölte Földi Bálint, a borászat munkatársa csütörtökön az MTI-vel.
Harmincéves szőlőültetvényt csonkítottak meg ismeretlenek a Villa Sandahl borászatnál Badacsonyban. A kárt egyelőre nem lehet felbecsülni, mert nem tudni, hogy az ültetvény életképes marad-e - közölte Földi Bálint, a borászat munkatársa csütörtökön az MTI-vel.
A Magyar Pékszövetség kezdeményezésére ebben az évben is elkészült a "Szent István napi kenyér", a krumplis-komlós-kovászos sütőipari terméket a Gere Pékség készítette.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,33 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 17.886,55 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.
Budapest - Sokba kerülne, de közlekedési káosz nélkül is sétánnyá alakítható a pesti alsó rakpart. Nem kell kitiltani az autókat, elég a föld alá terelni vagy elrejteni egy befüvesített terület alá.
Komádi — Az egész város háborog, mégsem tesznek semmit! Az egy éve átadott kerékpárút semmilyen szabálynak nem felel meg – így hívta fel a Blikk figyelmét a tavaly épült, valóságos akadálypályára emlékeztető bicikliútra olvasó-riporterünk, Papp Lajos.
Tokiói utcákon vonulnak fel jövő hétfőn a londoni játékok érmes japán sportolói, hogy lelkesítsék a 2020-as olimpia rendezéséért versenyben álló város lakosságát.
A hétvégén elrajtol a világ egyik legerősebb pontvadászata, a spanyol bajnokság. Beharangozó sorozatunk első részében a nagycsapatokkal foglalkozunk. A kérdés idén is ugyanaz, mint korábban: Ki állítja meg a Barcát és a Realt?
Kigyulladt egy családi ház a budakeszi Makkosi úton, senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök este az MTI-vel.
A cukorbetegség (diabétesz) lényege, hogy a táplálékból felszívódó szénhidrátokat a szervezet már nem tudja hatékonyan kezelni, azaz a vérkeringésből a normálisnál nehezebben, lassabban épülnek be a „cukorraktárakba”.
Szombathely-Montreal - Hat évet várt első „állásinterjúja" után Bánhegyi Adrienn kötélugróművész arra, hogy megvalósuljon élete álma, és csatlakozhasson a világhírű Cirque de Soleil társulathoz.
Pályafelújítási munkák és lőszermentesítés miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok augusztus 21. és 27. között a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Budapest vasútvonalakon, emiatt késésekre kell számítani - tájékoztatta a vasúttársaság az MTI-t.
Új családtagot kapott a gyémánt, a grafit és a korom: amerikai tudósoknak sikerült egy teljesen új, szokatlan felépítésű szénfélét előállítaniuk, amely még a gyémántnál is keményebb.
Európában tovább folytatódott a kereskedelmi ingatlanok értékének csökkenése 2012 második negyedévében mintegy 0,9 százalékkal. – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb európai értékbecslési jelentéséből.
Az olasz versenyző, Alexander Zanardi lábamputációja után, az autósportokat hátrahagyva az aranyért indul a kézi hajtású triciklisek versenyében a 2012-es paralimpián.
Dobrovitz József a kilencedik helyen áll a díjhajtás első, csütörtöki napja után, amikor az 50 indulóból 30 mutatkozott be a németországi Riesenbeckben vasárnapig tartó négyesfogathajtó-világbajnokságon.
A májusban államosított Bankia spanyol bank hamarosan mintegy 19 milliárd eurós tőkeinjekciót kaphat az eurózóna mentőalapjából - jelentette ki a spanyol gazdasági minisztérium szóvivője csütörtökön....
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából, Magyar Érdemrend tisztikeresztje, Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt és Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adott át a tudomány és a kultúra jeles hazai képviselőinek augusztus 20. alkalmából.
Augusztus 10-étől legfeljebb két hónapra elrendelte a Terrorelhárítási Központ vezetője a XII. kerületi Cinege út teljes hosszában való lezárását - derült ki a szervezet honlapjáról.
A kormány gazdaságpolitikai intézkedései, a természeti katasztrófák és a szélsőséges időjárás okozta károk, valamint az erőszakos bűncselekmények voltak a leggyakoribb témák júliusban a hírműsorokban - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentéséből.