Másodfokon helybenhagyta Antonio Conte tíz hónapos eltiltását az Olasz Labdarúgó Szövetség, azaz elutasította a Juventus vezetőedzőjének fellebbezését.
Melksham – Teljesült a bezártságszindrómában szenvedő Tony Nicklinson (†58) akarata, akinek a legfelsőbb bíróság a múlt héten utasította el a kegyes halálhoz való kérelmét.
A kormány szerdán elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolók jutalmazásáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.
A TvNetWork papírjaira tett ajánlatot követően a Digi és a vele összehangoltan eljáró tulajdonosok összesen 99,61%-os befolyást szereztek a vállalatban, ami alapján megindulhat a kisrészvényesek...
Riccardo Tempestini lett az olasz vízilabda bajnokságban (Serie A1) szereplő Ferla Pro Recco új vezetőedzője. Az új trénernek nem lesz könnyű dolga, ugyanis a csapatot több sztárjátékos is elhagyta, igaz Madaras Norbert továbbra is a Reccót erősíti.
A rákos megbetegedésből gyógyuló gyermekek számára kétévente rendezik meg Varsóban az Onko-Olimpiát. Idén augusztus 24-25-26-án kerül sor a versenyekre, ahol kilenc ország, 270 versenyzője vesz részt.
Egész Európa jövőjéről szól az euróválság - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán moldovai látogatása során, ahol azt is leszögezte, hogy "nem fog döntés születni" a Görögországnak nyújtandó nemzetközi hitelekkel kapcsolatban Antonisz Szamarasz görög kormányfővel tartandó pénteki találkozóján.
Ma este 18 óra 15 perckor két magyar légióst is foglalkoztató csapat találkozik egymással az Európa Liga rájátszásában. Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs ma ellenfélként nézhet farkasszemet egymással.
Az utóbbi hetekben megint pattanásig feszült a hangulat az iráni atomprogram kapcsán, és ahogy tavasszal, úgy mostanában is egyre több találgatást lehetett olvasni egy izraeli támadás lehetőségéről....
A 24 éves Erica Richards egy életre elvesztette látását, mert hosszú időn keresztül olyan házban lakott, amelyben sok galamb, és még több madár végtermék volt, ami fertőzéshez vezetett.
Budapest–Detroit – Egy vízi bogár ihlette azt a különleges járgányt, amivel Sebestyén Marcell (22), a MOME másodéves formatervező hallgatója bejutott a legjobb 15 közé a Michelin Challenge Design nemzetközi pályázatán.
Washington — Ez a kondíció nem véletlen! Mindeddig féltve őrzött fitnesztitkairól beszélt Michelle Obama, az amerikai elnök felesége, aki a választási kampány utolsó hónapjaihoz érve láthatóan kirobbanó formában van.
Tatabánya - Véres kaszabolásba csapott át az idillinek tűnő nyaralás a tatabányai Sport Hotelben, amikor a kétgyermekes családapa szerda délután vagdosni kezdte felesége, 8 éves kisfia és 6 éves kislánya karjait.
Budapest — Néhány tucatnyian gyűltek össze arra a flashmobra (villámcsődület), amit Orbán Viktor svábhegyi lakásának közelében tartott a Szolidaritás Ifjúsági Tagozata.
Megkezdte működését Lengyelországban a Virgin Mobile Central and Eastern Europe mobilszolgáltató vállalat - írja az MTI. Kristian Myrup igazgató Varsóban az újságírókat arról tájékoztatta, hogy a...
A nanotechnológia - állatkísérletek alapján - segíthet a koszorúér-elzáródás következtében károsodott szívizomzat gyógyításában. Tajvani kutatóik eredményeit a Science Translational Medicine szakfolyóirat közölte.
A német John Degenkolb nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny ötödik, szerdai szakaszát, összetettben pedig továbbra is a hazai közönség előtt szereplő Joaquin Rodriguez vezet.
Négy házi készítésű robbanószerkezetet dobott a kairói német nagykövetség területére egy egyiptomi szélsőséges szerdán. A támadásban senki sem sérült meg, az elkövetőt őrizetbe vették - közölte a követség.
Régóta az egyik legjobb és legbiztosabb befektetést nyújtja a magyar állampapír. Legjobban a rövid lejáratú papírokkal járhatnak a befektetők, mert a kamatok itt jó ideje nem mennek 7 százalék alá.
Valami nagyon nincs rendben a kínai gazdasággal, legalábbis az acél és vasérc árfolyamok első ránézésre ezt az üzenetet küldhetik a befektetők felé. Az ázsiai ország a világ legnagyobb acél, és így...
Csökkenéssel indították a kereskedést az amerikai részvényindexek, vagyis úgy tűnik első nekifutásra nem tudtak az április eleji lokális csúcsok fölé kerekedni. A mérsékelt mínuszok kialakulásában a...