ZÁGRÁB – Hétfőn, nyaralás közben tengerbe fulladt Sinkó Tamás (37) táncos, zumba-oktató, aki a Csillag születik 2011-es évadában két társával a TMD formáció tagjaként közel került a döntőbe jutáshoz.
A 47 éves Stacey Kerres bébiszitter egyedül hagyta a gondjaira bízott 5 éves kisfiút Floridában. A rendőrség a parkolóban talált rá hiányos öltözékben.
Bácsi Péter kénytelen volt feladni a harcot Londonban, miután egy közdelem során súlyosan megsérült. Az olimpikont már megműtötték, és pár hónap lábadozás után folytathatja a versenyzést.
A kormány nem tervezi a kéményseprői díjak emelését, egyes településeken pedig éppen a jelenleg kiugró díjak ellen lép fel - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán az MTI-vel.
A finn Forma 1-es versenyző csapatfőnöke hisz abban, hogy még átveheti a vezetést a jelenlegi első, Fernando Alonsotól a pilóták egyéni pontversenyében.
A világ legnagyobb fürdésre is alkalmas természetes gyógytava komoly turisztikai előnyt jelent Hévíznek, ahhoz azonban önmagában talán még kevés lenne, hogy hazánk legnépszerűbb települése legyen. Az idén újra elnyert cím annak is köszönhető, hogy folyamatosak a fejlesztések, és a vizes programok mellett kulturális, gasztronómiai élményeket is kínál a város, de az aktív pihenést keresők sem…
A holland pénzügyminiszter nem helyeselné, hogy az európai partnerek további haladékot adjanak Görögországnak a költségvetési hiány lefaragására és a gazdasági reform végrehajtására - írja az MTI. ...
Az idei Magyar Nagydíj ideje alatt a budapesti szállodai szobafoglaltság 86,7 százalék volt, 4,7 százalékponttal magasabb, mint a tavalyi autóverseny idején.
Élete lehetőségét kapta meg Szabó Kimmel Tamás, aki a The Voice – Magyarország hangja műsorvezetőjeként bizonyíthatja, nem csak színészként állja meg a helyét.
A németek egyre erősebb teljesítményű motorokkal ellátott kocsikat vásárolnak, fittyet hányva a rekord benzinárakra és a környezetvédelmi aggodalmakra - derül ki egy új tanulmányból.
Csaknem százezer autóvezető nélkülözi a jogosítványát Ausztriában a közlekedési szabályok megsértése miatt - derül ki az osztrák közlekedési minisztérium adataiból.
Ismét vágányzárat vezet be csütörtök délelőtt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 6-os, ráckevei HÉV vonalán Soroksár, Hősök tere és Dunaharaszti külső között a szerdai kábellopás miatt - közölte a BKK....
Két szakaszban, sikerrel módosították szerdán a Nemzetközi Űrállomás pályáját, amit az európai teherűrhajó hajtóművének hibája miatt egy hete nem tudtak megtenni.
Az ESPN ranglistája alapján a tízedik legjobb félnehézsúlyú ökölvívónak tartják Erdei Zsolt következő ellenfelét, Isaac Chilembát. A magyar bokszoló neve érthető okokból nem szerepel a listán.
Újabb fordulatot vett a Lance Armstrong-féle dopping ügy. Az amerikai kerékpározóval kapcsolatban már többször felmerült, hogy tiltott szereket használt, ám az USADA még sosem járt ilyen közel ennek bebizonyításához.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,56 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 17.543,47 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Nem változna a spanyol hitelbesorolás, ha az ország a bankok mellett az állam számára is mentőcsomagot igényelne - közölte a Standard&Poors a Reuters tudósítása szerint. Az S&P szerint ha a...
Csökkenéssel indították a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, ami alapján úgy tûnhetett, hogy első nekifutásra nem tudnak az április eleji lokális csúcsok fölé kerekedni. A...
A pénzügyi stabilitás egyik fontos mutatója egy ország devizatartalékainak szintje - hangsúlyozta a Napi Gazdaság munkatársa. Gerőcs Tamás hozzátette: a devizatartalék nem az ország vagyona, hanem egy gyorsan felhasználható puffer, amihez hozzá lehet nyúlni, ha szükség van nagyobb mennyiségű devizára, mint például a végtörlesztés esetében.
Az alapvető jogok biztosa szerint törvénysértő volt a kaposvári Toldi iskola tavalyi megszüntetése; az állásfoglalás a fenntartó önkormányzat szerint téves, az érintett szülők erkölcsi győzelemként értékelik, az igazságügyi tárca pedig még értékeli a jelentést - derült ki a MTI-nek adott szerdai nyilatkozatokból.