Bár az ország és a bankrendszer talpon maradt, és egyelőre nem szorultunk mentőcsomagra sem, a növekedés visszaesőben van, az infláció magas, az árfolyam bizonytalan, a beruházások és emiatt a foglalkoztatás szintje pedig rendkívül alacsony – vélekedett az ATV Startban Csaba László, aki szerint mindenesetre még korai lenne értékelni a kormány teljesítményét, hiszen az első két év jelentős részben…
Az autonóm tartományok számára elkülönített mentőalapot a spanyol kormány 18 milliárd euróra emelte, ami jól jelzi, hogy a tartományok egyre nehezebb helyzetben vannak. Tegnap Katalóniai is bejelentkezett segítségért, így már 3 tartománynak kell mentőövet nyújtani Madridnak, ami összesen 8,8 milliárd eurónyi kiadást jelent a büdzsének.
A Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap szerdai számában a magyar és a román kormányfő, valamint a szerb elnök politikája között von párhuzamot.
Francia ügyészek kedden nyomozást indítottak Jasszer Arafat 2004-ben történt halálának ügyében, miután polónium nyomait találták a Palesztin Hatóság néhai elnökének ruháin – közölte a BBC.
Indul a GAZDANet program, a kistermelők szeptember 1-ja és 30-a között pályázhatnak a munkájukat, gazdálkodásukat segítő számítógépre - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
A rágcsálók által hordozott és terjesztett hantavírus veszélyére figyelmeztette látogatóinak egy részét a kaliforniai Yosemite Nemzeti Park, amelynek két korábbi táborozója már belehalt a fertőzésbe.
A rendőrség átszervezése lesz az egyetlen napirendi pontja az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának holnapi, rendkívüli ülésén. A parlamenti honlap adatai szerint az ülésre a Belügyminisztérium képviselőit hívták meg.
Az MLSZ elkészítette a Magyar Kupa 2. fordulójának párosításait. A Ferencváros a Haladással, az Újpest a Kazincbarcikával küzd majd meg a továbbjutásért.
Az idén és jövőre lejáró lízingszerződéssel használt rendőrségi járművek helyett vásárolna új gépkocsikat a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Az ORFK tájékoztatása szerint ha ismét a bérletet választanák, az 80 százalékkal növelné a kiadást.
Több mint 200 ezer forintot adott át az esztergomi polgármesternek a helyi óvodások étkeztetésének támogatására Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke szerdán, Budapesten. Az adományt a Nemzeti Konzultáció 2012 keretében kipostázott és a VDSZ-hez eljuttatott levelek bezúzásából befolyt összegből biztosította a…
Jól sikerült az olasz kiskereskedelmi értékesítés volumene, a 6 hónapos kincstárjegyek hozama lejjebb csúszott, ez jó hatással van az euró árfolyamára; tovább gyengül a forint.
Amennyiben a kormány teljes egészében elfogadná a termelői javaslatokat, akkor az érintett termékek árai akár 15%-kal is csökkenhetnének, az inflációra gyakorolt mérséklő hatás pedig 0,7...
Forgalomfüggő jelzőlámpát telepített a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Ferihegyi repülőtérre vezető úton a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) előtt.
A világ gazdasági nagyhatalmainak sorában a hatodik helyen álló Brazília is megszenvedi a válságot, hiszen központi bankja alapkamatcsökkentés előtt áll - hol van már 7 százalékos GDP bővülés...
Október 1-5. között újra jön az ország leglátogatottabb állásbörzéje, a Monster Állásexpo a www.allasexpo.hu oldalon. Ha kvalifikált szakemberet keres idő- és költséghatékonyan, szeretné építeni munkaadói márkáját, foglalja le standját most.
Alul- vagy túlértékelt-e a forint a jelenlegi szintekhez képest, mennyi lehet a reális árfolyam? Merre mozdul el a közeljövőben, idén és jövőre év végéig? - kérdeztünk tőkepiaci elemzőket abból az alkalomból, hogy nemrég éves csúcsra erősödött fizetőeszközünk. A leggyakoribb vélemény szerint korai még Kánaánt kiáltani, lesz még gyengébb a forint, bár ha minden jól megy, talán-talán csak…
Ameddig csak lehet, csökkenteni kell – így fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Kőszegen, egy közéleti rendezvényen a személyi jövedelemadóval és a társasági nyereségadóval kapcsolatosan. Kérdés, mekkora mérséklésre van még mód ezekben az adónemekben a szigorú költségvetési korlátokat figyelembe véve. A mozgástér egyelőre csekélynek tűnik.
Forma-1-es pályafutása 300. nagydíján áll majd rajthoz vasárnap Belgiumban a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher, mégpedig azon a pályán, amelyen 1991-ben bemutatkozott az autósport elitkategóriájában.
A következő hónapokban az ázsiai kontinens több országában, így Kínában, annak különleges igazgatású területén, Hongkongban, valamint Malajziában, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken is jelentősebb gazdasági ösztönző csomagok bejelentésére lehet számítani - írja jelentésében a japán Nomura Research gazdaságkutató intézet.
Vállalkozóknál maszekoltatják a közmunkásokat állami pénzen; a kormány "napszámosait" csak az alapszabadság illeti meg; aki vizet kér, az mehet a kisablakhoz; tízezrével lehetnek a középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező közmunkások - szegénypolitika Magyarországon.
Több délkelet-ázsiai ország, köztük Kína is ösztönzőcsomagokkal segítheti saját gazdaságát, de szakértők például a túlköltekezés veszélyeire figyelmeztetik Pekinget - írja ázsiai összeállításában az...
Több olyan tolvajt is elfogtak a Veszprém megyei rendőrök, akik idősektől csaltak ki pénzt országszerte - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szerdán....
A Cushman & Wakefield (C&W) a MOM Park Torony irodák tulajdonosának képviseletében 4 új irodabérleti szerződést kötött, összesen 1650 négyzetméter területre, adta hírül az ingatlan-tanácsadó cég. ...
A Mazda háza táján a napokban maximális fordulatszámon pörög az élet: a japánok épphogy bemutatták vadonatúj, rendkívül ígéretes középkategóriás modelljüket, a Mazda6 harmadik generációját (részletesen itt olvashatnak a 6-osról), máris további érdekes híreket szivárogtatnak ki az illetékesek. Ezúttal a következő MX-5-ről és a Wankelmotoros tervekről tudtunk meg egyet, s mást.
Nyolc vidéki és 13 fővárosi színpadon, valamint két határontúli helyszínen tartják meg szeptember 9-én vasárnap a magyar dal napját; a jubileumi ötödik rendezvényen több százan lépnek fel, köztük Bródy János, Kern András, Presser Gábor, Török Ádám és az Anima Sound System is.
Tiltsuk vagy engedjük internetezni a gyermekünket? Joggal merül fel ez a kérdés a szülőkben, elég csak arra gondolnunk, hány olyan esetet hallottunk, amikor gyermek lett egy online-bűnöző áldozata. De vajon mit tehetünk?