2012. augusztus 29. szerda

aug. 29
5:27
Indul az új Klub-csörte (Alternatív Energia)
Hamarosan elkészül a fellebbezés szövegével a Klubrádió, a baloldali adó ugyanis nem fogadja el, hogy a médiatanács kizárta a 95.3-as frekvenciára kiírt pályázatból. A médiatestület a "Klub-szabályra" hivatkozva zárta ki a Klubrádiót, azt kifogásolták, hogy a pályázatban nem sorszámozták és szignózták az üres oldalakat. Ezt a kifogást egy uniós pályázatokat író szakember is abszurdnak tartja.
aug. 29
5:27
Ceglédi szándéknyilatkozat a helyzet rendezése érdekében (ATV)
Szerdán Cegléden hétpontos szándéknyilatkozatot írt alá a város kormánypárti polgármestere és nyolc másik helyi potentát. A Magas Felek célja a város közrendjének helyreállítása és az etnikai feszültség csillapítása.
aug. 29
5:29
Tüntet az MSZP a dolgozókért (Alternatív Energia)
Néma demonstrációval tiltakozik ma délelőtt a szabolcsi Egészségügyi Holding (EH) Zrt.-nél bejelentett létszámleépítés ellen az MSZP - közölte Halmi József. Az ellenzéki párt megyei alelnöke felháborodását fejezte ki a holdingnál a hét elején bejelentett több mint ötszáz fős elbocsátás és a korábban ismertté vált kórházösszevonás miatt.
aug. 29
5:31
Hiába várunk választ Deutschék megbízásáról (Alternatív Energia)
Egyelőre hallgat Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő arról, szükségesnek és értékével arányosnak találja-e azt a megbízási szerződést, melyet az általa elnökölt Hét Határ Egyesülettel kötött nemrég Erzsébetváros önkormányzata.
aug. 29
5:33
Nyilatkozatstop a gárdaparádé után? (Alternatív Energia)
Csak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) lenne jogosult nyilatkozni, de érdemi információt ott sem kapni az Új Magyar Gárda hét végi, dunaföldvári avatásával kapcsolatban. Az ORFK cáfolta, hogy nyilatkozatstop lenne.
aug. 29
5:35
Elillan a kormány pénze (Alternatív Energia)
Hétfőtől folyik a hajsza a fűtési rendszerek korszerűsítésére fordítható pályázati pénzekért, de a szakértők szerint akár napokon belül kiürülhet a keret. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NEFMI) 864 millió forintot különített el erre a célra, és a támogatást csak a magánszemélyek, valamint a lánc-, sor-, iker- és családi házak, illetve a legfeljebb négylakásos társasházak tulajdonosai…
aug. 29
5:37
Busztender: ártéren? (Alternatív Energia)
Papíron ugyan a VT-Transman Kft.-t kellene kihirdetni a Vitézy Dávid vezette Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. által kitalált új buszüzemeltetési modell pályázata nyertesének, ám a BKV igazgatóságának holnapi ülésén heves vita várható arról: biztosan megéri-e ez a konstrukció. A belső számítások ugyanis mást mutatnak.
aug. 29
5:39
Négy vonalon drágul az utazás (Alternatív Energia)
Egyelőre csak négy - a fővárosból Győrbe, Szombathelyre, Nyíregyházára és Szegedre induló - Volánbusz-járaton drágulnak a jegyek szombattól, ott viszont akár 10-20 százalékkal is. A vasútnál a rövid távú utazások - öt kilométeren belül - szintén többe kerülnek, ráadásul csaknem 60 százalékkal. Mindettől 3 milliárd forint többletet vár a kormány, de a szaktárca nem is a bevételnöveléssel magyarázza…
aug. 29
5:45
Diplomaügyben pert nyert Gyurcsány a Hír Tv ellen (Alternatív Energia)
Első fokon pert nyert Gyurcsány Ferenc a Hír Tv elleni a "plágiumvád" ügyében. A Demokratikus Koalíció elnöke az április 29-én bemutatott "Pancsolt bor" című műsor miatt nyújtott be keresetet, annak készítői ugyanis azt állították, hogy Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt főiskolai szakdolgozata plágium. A bíróság most helyreigazításra kötelezte a tévét.
aug. 29
6:09
Németország kész segíteni Magyarországnak és Közép-Európának (Infostart)
Az összességében jó gazdasági helyzetben lévő Németország kész arra, hogy segítsen Magyarországnak és Közép-Európának - jelentette ki Bernhard Vogel, Rajna-Pfalz és Türingia volt tartományi miniszterelnöke kedden Budapesten.
aug. 29
6:39
Meg akarták ölni Obamát amerikai katonák (ATV)
Barack Obama megölésére és az amerikai kormány megdöntésére készült négy anarchista katona, akiknek ügyét a Georgia állambeli Ludowiciben tárgyalják - közölte kedden az amerikai sajtó.
aug. 29
6:41
Kinetikus falat állítottak fel a Holokauszt Emlékközpontban (ATV)
Interaktív kiállítás nyílt a Holokauszt Emlékközpontban, a vészkorszak túlélőinek visszaemlékezéseivel. A 20 filmből álló úgynevezett túlélők fala érzékeli a néző mozgását, és kézmozdulatra reagálva indítja el a kiválasztott kisfilmet. Az installációt a Moholy Nagy Művészeti Egyetem médiadizájn tanszékének mester szakos hallgatója készítette.
aug. 29
6:43
Mitt Romney-t választották Obama kihívójának: nagyon szoros a meccs (ATV)
Hivatalosan is az amerikai republikánusok elnökjelöltjévé vált Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó kedden, a párt tampai országos konvencióján. A tanácskozáson alelnökjelöltnek választották Paul Ryant, a képviselőház költségvetési bizottságának elnökét.
aug. 29
6:45
Minden eddiginél hosszabb Borutca nyílik (Infostart)
Huszadik alkalommal invitálják a nagyközönséget a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok augusztus 31-től szeptember 2-ig tartó rendezvényére, ahol minden eddiginél hosszabb Borutca nyílik a Duna Borrégió legkiválóbb pincészeteinek részvételével - közölte Font Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kedden a Kiskőrösön tartott sajtótájékoztatón.
aug. 29
6:45
Megbukott földrajzból a rendőr "Gyanúsak, mind a négyet Abu-Dzabinak hívják" (ATV)
Útlevelekben szereplő országnévvel tévesztett össze személyneveket egy rendőr Nagy-Britanniában, és emiatt feltartóztatott négy, Abu-Dzabiból érkező férfit.
aug. 29
6:47
Babos kikapott a US Open első fordulójában (ATV)
Babos Tímea két szettben vereséget szenvedett a brit Johanna Kontától kedden a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének első fordulójában.
aug. 29
6:49
Második napja fosztogat és rombol a muzulmán tömeg (ATV)
Több száz muzulmán tüntető vonult Mombasa utcáira. A tömeg egy terroristákat pénzelő muzulmán pap lelövésén feldühödve tört-zúzott Kenya második legnagyobb városában. Az erőszakos demonstrációknak eddig egy halálos áldozata van, két templomot felgyújtottak, négy másikat pedig megrongáltak.
aug. 29
6:57
Diploma-botrány: iratokat foglalt le a rendőrség a TF-en (ATV)
Iratokat foglalt le a rendőrség a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF) kedden, ahol korábban az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok miatt a rendőrség közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást.
aug. 29
6:59
Beszámítható Bándy Kata gyilkosa, nagyon súlyos büntetésre számíthat (ATV)
Az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők azt állapították meg, hogy teljes mértékben beszámítható a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. László - közölte a gyanúsított kirendelt ügyvédje kedden az MTI-vel, hozzátéve: védence nagyon súlyos büntetésre számíthat.
aug. 29
7:01
Polgármesteri kabinet: nem volt megoldatlan a magát felgyújtó képviselő lakáshelyzete (ATV)
Nem volt megoldatlan a lakáshelyzete a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnökhelyettesének, aki kedden gyúlékony anyaggal leöntötte és felgyújtotta magát a keszthelyi városházán - közölte a polgármesteri kabinet kedd este az MTI-vel.
aug. 29
7:03
Nem kizárt, hogy az Újszínház később bemutatja Csurka darabját (ATV)
A Magyar Hírlap szerint nem kizárt, hogy Csurka István A hatodik koporsó című drámáját egy későbbi időpontban, "kevésbé hisztérikus közéleti atmoszférában" színre viszik.
aug. 29
7:05
Szétlőtték mexikói rendőrök az amerikai nagykövetség autóját (ATV)
Zavart okozott a mexikói-amerikai államközi viszonyban, hogy mexikói rendőrök Mexikóvárostól délre, egyelőre tisztázatlan körülmények között golyózáport zúdítottak az amerikai nagykövetség autójára, amelyben amerikai ügynökök utaztak. Felipe Calderón mexikói elnök alapos vizsgálatot ígért helyi idő szerint kedden.
aug. 29
7:07
Napra pontosan hét évvel Katrina után Isaac elérte a szárazföldet (ATV)
Elérte a szárazföldet az Isaac hurrikán az amerikai Louisiana állam délkeleti részén helyi idő szerint kedd este - közölte az amerikai országos hurrikánközpont.
aug. 29
7:09
A Kúriához fordulhat a „fekete sereg” vezetője (ATV)
Felülvizsgálati kérelmet terjeszt be várhatóan a Kúriának a napokban Spanyolországban elfogott, itthon márciusban tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott M. Róbert védelme - tudta meg a Magyar Nemzet.
aug. 29
7:21
Éjszaka is lövöldöztek Budapesten (Metropol)
Kedden napközben a XV., éjszaka a VIII. kerületben lőttek rá egy-egy emberre.
aug. 29
7:51
Gyengült a forint: 282 az euró (ATV)
Tovább gyengült a forint, az eurót szerdán délelőtt 11 óra körül 282,75 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, míg reggel 281,43 forint, kedden este pedig 281,07 forint volt az árfolyama.
aug. 29
7:57
Ombudsman: nem jó így az átalakítás (Metropol)
Szabó Máté szerint sok területen, pl. az oktatásban, a rokkantellátás átalakításában túl gyors az átalakítás.
aug. 29
8:09
Már egy hét sincs hátra: indul a tanév (Alternatív Energia)
Egy hét sincs hátra a vakációból: szeptember 3-án mintegy 1,3 millió tanuló kezdi meg az tanévet. Az idén is több tízezer forintos költséget jelent a családoknak a tanévkezdés, bár a tankönyvek ára jellemzően nem változott az előző évhez képest. A nemzeti tanévnyitót szeptember 2-án Pécsett, a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumában tartják.
aug. 29
8:27
Bosszúból lőtte fejbe kislányát az abonyi férfi - egyelőre nem kerülhet előzetesbe (Alternatív Energia)
Beleőrült a tudatba, hogy élete szerelme mást választott, ezért beteges gondolatoktól vezérelve, bosszúból fejbe lőtte alvó kislányát, Kiarát (†10) H. T. Mihály.
aug. 29
8:27
Sarkadi-Szabó: „belefért” ez a kamatvágás (ATV)
Némi meglepetésre történt a kamatvágás, mondta Sarkadi Szabó Kornél pénzügyi elemző az ATV Egyenes Beszédben. Ahogy mondta: most „belefért” ez, mert javult a magyar kockázati felár. Ez részint rajtunk kívül álló körülményeknek köszönhető. Ezzel egyébként a hitelkamatok még nem csökkennek majd.
aug. 29
8:29
Terrorelhárítási Központ: a Jobbik megtámadott minket (ATV)
A TEK-nél tisztázni akarják, hogyan kerültek ki Szíriába a foglyul ejtett magyarok, honnan kaptak vízumot, és mit csináltak ott, mondta az ATV-ben a szervezet vezetője. A hétvégi gárdaavatás kapcsán Hajdu János arról is beszélt, hogy nem tudja mire vélni a Jobbiktól érkező támadást, hiszen tény, hogy Magyarországon szélsőséges erők veszélyeztetik az emberek biztonságát.
aug. 29
8:33
Navracsics: Az energiaipari cégek birtoklása biztonsági kérdés (Infostart)
Egyrészt a növekvő rezsiköltségek megállítása, másrészt stratégiai motivációk állnak amögött a kormányzati szándék mögött, hogy egy nem profit alapon működő közszolgáltatási rendszert alakítsanak ki. Ezt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes mondta az M1 reggeli műsorában.
aug. 29
8:35
"Könnyen elérhetőnek kell lennie a választási feliratkozásnak" (Infostart)
A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint mindenki számára könnyen elérhetőnek kell lennie a választási feliratkozásnak. Navracsics Tibor az M1 reggeli műsorában azt mondta: ez kell ahhoz, hogy akaratán kívül senki se maradhasson le választójoga gyakorlásáról.
aug. 29
8:45
A legkisebb fizetés 108 ezer Orbánéknál (ATV)
A vezető beosztású kormánytisztviselői után az összes dolgozójának nevét, munkakörét és illetményét közzétette a kormányzati honlapon a Miniszterelnökség.
aug. 29
8:47
Orbán: pillanatokon belül visszavesszük; Navracsics: lehet, hogy el se adják (ATV)
A növekvő rezsiköltségek megállítása mellett a kormánynak stratégiai motivációi is vannak abban, hogy olyan közszolgáltatási rendszert alakítson ki, amely nem profit alapon működik - mondta Navracsics Tibor szerdán, az M1 Ma reggel című műsorában.
aug. 29
8:51
Szabó Máté: Idő kell a jó törvények megalkotásához (Infostart)
Idő kell a jó törvények megalkotásához és a jó felülvizsgálathoz is - hangsúlyozta Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa az InfoRádió Aréna című műsorában.
aug. 29
9:03
Tukacs: nem kell feltalálni a kanálban a mélyedést (ATV)
Matolcsy a napi problémák elől menekül a Wekerle-tervvel, mondta Tukacs István az ATV Egyenes Beszédben. Azért teszi ezt, mert könnyebb 2020-ról beszélni, mint 2013-ról. A politikus szerint megdöbbentő a miniszter azon vélekedése, hogy a gazdasági fejlődés motorja Magyarország lehet, merthogy erre egyetlen jel nem mutat.
aug. 29
9:09
Majdnem kizárólag exportra készülnek Magyarországon személygépkocsik - lapszemle (Infostart)
Várhatóan felülvizsgálati kérelmet terjeszt be a Kúriának a napokban Spanyolországban elfogott, itthon márciusban tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott M. Róbert védelme. Majdnem kizárólag exportra készülnek a Magyarországon gyártott személygépkocsik. teljes a bizonytalanság a hátrányos helyzetű gyerekeket oktató iskolákban. Szemle a reggeli lapokban.
aug. 29
9:11
Van, aki csak 108 ezer forintot keres a Miniszterelnökségen (Infostart)
A vezető beosztású kormánytisztviselői után az összes dolgozójának nevét, munkakörét és illetményét közzétette a kormányzati honlapon a Miniszterelnökség.
aug. 29
9:21
Vincze-Pap: két év udvarlás után a szomszéd lányát vette el a BKK (ATV)
A hazai buszgyártók kifejlesztettek különböző konstrukciókat, mondta a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke az ATV Egyenes Beszédben. Ezeket a járműveket két évig tesztelték a budapesti utasok, elégedettek voltak vele ők is, és a BKV vezetői is. Ezek után érthetetlen, hogy miért olyan tendert írt ki a BKK, amelybe ezek a magyar fejlesztésű buszok nem férnek bele, magyarázta Vincze-Pap Sándor.
aug. 29
9:39
Szitakötő, bolha és kutya – egyre népszerűbbek a drónok (ATV)
A felderítéstől a pokolgépek hatástalanításán át a támadások végrehajtásáig egy sor területen állítják csatasorba a katonai robotokat - ezáltal pedig újabb és újabb elemekkel gyarapodik a már most is meglévő, bonyolult erkölcsi dilemmák köre is. A robotok iránti kereslet mintegy tíz éve kezdett igazán megélénkülni, azután, hogy az amerikai vezetésű erők elmozdították a hatalomból a tálibokat…
aug. 29
10:21
"Aggódnak a BKV-s dolgozók a buszkiszervezés miatt" (Infostart)
Aggódnak a BKV-s dolgozók a buszüzem részleges kiszervezése miatt, mivel a BKV teljesítményének csökkentése munkahelyek megszűnésével járhat - közölte szerdán a Cinkota Autóbuszgarázs Szakszervezet az MTI-vel.
aug. 29
10:21
Időseket loptak meg országszerte (Metropol)
A kilenc gyanúsított több mint 70 idős személyt károsított meg.
aug. 29
10:33
Helybenhagyta a fellebbviteli bíróság Timosenko büntetését (ATV)
Az ukrán fellebbviteli bíróság elutasította szerdán a hétéves börtönbüntetésre ítélt volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko panaszát, és helybenhagyta az ellene hozott bírósági végzést.
aug. 29
10:35
A Költségvetési Tanács további adatokat kér a költségvetésről (ATV)
A jegybanki tranzakciós adóval kapcsolatos számokat elfogadja a Költségvetési Tanács, de vannak olyan intézkedések, amelyek bevételeivel kapcsolatban további számításokat kérnek az adóhivataltól - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
aug. 29
11:09
MSZP: Orbán zabolázza meg önkormányzati ámokfutást végző politikusait! (Alternatív Energia)
Tragikomikus, ami Esztergomban zajlik. A fideszes többségű önkormányzatot, a zsigeri bosszú hajtja, így az általuk tönkretett várost, még véletlenül se tudja a független polgármester megmenteni a csődtől. Hevesen is áll a bál. Hol van ilyenkor Orbán? - kérdezi Lukács Zoltán, frakcióvezető-helyettes.
aug. 29
11:15
Lemond Fülöp Sándor ombudsmanhelyettes (Infostart)
A Heti Válasz szerint szerdán benyújtja lemondását az Országgyűlés elnökének Fülöp Sándor, az alapvető jogok biztosának jövő nemzedékekért felelős helyettese, aki döntését azzal indokolja, hogy a jogszabályi és hivatali körülmények miatt érdemben nem tudja ellátni a feladatát
aug. 29
11:45
Még idén eldöntik, lesznek-e területi alapú rendszámok (ATV)
Még az idén döntés születhet a területi (megye, járás) alapú rendszámokról, amennyiben a bevezetés mellett dönt az illetékes tárca, a műszaki vizsgán egyablakos ügyintézéssel történhet meg a rendszámcsere - mondta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) új elnökének beiktatásán szerdán…
aug. 29
12:03
Nukleáris program: Iránnak 350 új centrifugája van (ATV)
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) legújabb jelentése szerint megnövekedett a nukleáris tevékenység az iráni Fordói atomlétesítményben. Az AFP hírügynökségnek egyes diplomaták úgy nyilatkoztak, hogy értelmetlen egy Parcsini vizsgálatot tartani, hiszen onnan már minden nyomot eltüntettek.
aug. 29
12:05
25 ezer halott Szíriában, Asszad: a hadsereg „hősies” munkát végez (ATV)
A szíriai elnök, Basár el-Asszad egy kormányzati televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy több időre van szüksége ahhoz, hogy „megnyerje a csatát”. Szíriában egyébként az ENSZ és ellenzéki aktivisták szerint eddig már legalább 25 ezer ember életét vesztette és több mint kétmillióan szorulnak humanitárius segítségre.

Keresés