Ismeretlen fegyveresek törtek be szerdán Oroszországból Grúziába, túszokat ejtettek, és tűzharcba bonyolódtak a grúz belügyi erőkkel, az összecsapásban 11 támadót megöltek, miközben három katona is meghalt - közölte a grúz belügyminisztérium szóvivője.
Az MSZP azt kéri az egészségügyi államtitkárságtól, folytasson vizsgálatot a szabolcsi Egészségügyi Holding Zrt. működéséről, a szocialisták szerint ugyanis a cég rossz gazdálkodása vezetett több mint ötszáz ember elbocsátásához. Tukacs István országgyűlési képviselő emellett azt várja a kormánytól, segítsen, hogy az ott dolgozók megtarthassák munkájukat.
A keddi magyar kamatcsökkentés hirtelen forintgyengítõ hatása után félnapos stagnálás, majd folytatódó gyengülés következett, amelynek során az euróval és a svájci frankkal szemben egyhavi...
Egy német könyvkiadó Európa húsz legszebb kerékpáros útja közé választotta a Balaton körüli biciklis utat - tájékoztatta lapunkat a Magyar Turizmus (MT) Zrt....
Több évszázaddal ezelőtt kezdték el személynevekkel illetni a trópusi viharokat a Karib-térségben, kezdetben katolikus szentek után nevezték el őket a szigetlakók. A huszadik század közepétől női neveket adtak a viharoknak az Egyesült Államokban, majd a hetvenes évekre dolgozták ki a napjainkban is használatos rendszert, amely alapján Isaac Isaac lett.
A jogerősen föloszlatott Magyar Gárda – szimbiózisban politikai szárnyával, a Jobbikkal – augusztusban négy helyen vonult föl. Az ügyben sokan megszólaltak, azonban Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, fideszes országgyűlési képviselő néma maradt.
A magyar állam és a Magyar Telekom Nyrt. adásvételi szerződést írt alá az Egységes Digitális Rádiórendszert (EDR) üzemeltető Pro-M Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának eladásáról. A szerződés értelmében a Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. a kormányzati informatikai és távközlési üzemeltetést és szolgáltatást ellátó állami cég, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.)…
A kormány elsősorban az aszály okozta károk enyhítéséről, de a takarmánypiaci gondok, a sertéságazat, valamint a gyulai Húskombinát helyzetének orvoslásáról is döntött.
Erős nemzetközi mezőny, benne több sztárversenyző vesz részt a szombaton 13. alkalommal sorra kerülő Offline Sport Gamesen (OSG), Magyarország legnagyobb extrémsport-fesztiválján, amelyet ezúttal a Városligeti Műjégpálya területén rendeznek meg.
Országos aszályhelyzetet hirdetett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, így kárenyhítő juttatást kaphatnak azok a gazdák, akik a szárazság miatt szenvedtek el károkat.
Az OTP Bank Liga 6. fordulójában az egri stadion alkalmatlansága miatt Debrecenben kénytelen lejátszani a Ferencváros elleni mérkőzését. A fővárosi csapat 800 belépőt kap a találkozóra, a "hazai" drukkerek 800 forintért tekinthetik meg az összecsapást.
Szamurájkarddal, pisztollyal kergették a támadók a VIII. kerületben áldozatukat kedden este. A fővárosi lövöldözésről közölt most részleteket a rendőrség.
Lemondott az alapjogi biztos jövő nemzedékekért felelős helyettese. Fülöp Sándor az InfoRádiónak hangsúlyozta: hiányoztak a munkájához szükséges jogszabályi, hivatali, pénzügyi feltételek.
A Gyógyító Magyarország program keretében 420 millió forintra pályázhatnak az észak-magyarországi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetek és a turisztikai klaszterek október 15-ig - jelentette be Kormány Krisztián, a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője szerdán Salgótarjánban.
Természetesen a nemzetközi lapokat sem hagyta hidegen Orbán Viktor hétvégi kijelentése, miszerint az állam hamarosan az "E.ON"-t is visszavásárolhatja. A vezető német lapok, így a Handelsblatt, a...
A délelőtti európai kereskedés pesszimista hangulatban zajlott, de délután mérséklődött az eladói többség, és néhány index tegnapi záróértéke közelébe került vissza. A kisebb mértékben javuló...
A legtöbb sikeres kezdő vállalkozó az álmait követi, felismeri a kínálkozó lehetőséget, a maga ura akar lenni, és azért a pénz sem hagyja teljesen hidegen - alapvetően ezt a négy fő motivációs tényezőt emelte ki egy friss felmérésben 2200 nemzetközi vállalkozó.
Kiskunmajsa—Kígyós — Vízparti nyaralásra vágyhatott az a denevér, amelyikre kerti medencéjükben bukkantak rá a Szekeres család tagjai. A kis batman a vízen ringatózó strandlabdán kapaszkodott kétségbeesve – számolt be róla a baon.hu.
Paolo Di Canio már játékosként sem volt átlagember, de mióta edzőként dolgozik, parádés megnyilvánulásokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. Ezúttal a Stoke City ellen gólt szerző játékosának, James Collinsnak köszöni meg találatát, elég egyedi módon.
A választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét - jelentette ki Kolláth György alkotmányjogász szerdán Szegeden.
A címvédő argentin Lionel Messi és a portugál Cristiano Ronaldo számít a fő esélyesnek a legjobb Európában játszó futballista díjára, amelyet csütörtökön adnak át Monte-Carlóban, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) gáláján.
Háromból egy látogató csupán nézelődik a plázákban, aki vásárol, átlag 7000 forintot hagy egy-egy bevásárlóközpontban. A legfontosabb a könnyű megközelíthetőség, a hosszú nyitva tartás és a különböző árszínvonalú üzletek jelenléte.
Budapest — Détár Enikő üti-vágja a férjét, Rékasi Károlyt A rózsák háborúja című új darabjukban. A magánéletben viszont cseppet sem ilyen harcias, sőt kevés dolog teszi annyira boldoggá, mint amikor gondoskodhat a férjéről és a gyerekeiről. Akár éjszaka is nekiáll sütni-főzni, ha valami finomságra vágynak a szerettei - derül ki a Hot! csütörtökön megjelenő számából.
Mélyreható reformokat indított el az olasz kormány, és erőfeszítései sikerre vezetnek - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben, a Mario Monti olasz kormányfővel folytatott megbeszélését követően.
Megkezdődtek a hóhér-állásinterjúk Srí Lankán, miután már egy éve megüresedett két ítéletvégrehajtói munkahely, és csaknem 500 halálra ítélt vár sorára.
Közüzemi szolgáltatók munkásainak adják ki magukat, és kötelező munkák elvégzésre hivatkozva próbálnak pénzt beszedni a lakosságtól csalók Érden - közölte két szolgáltató cég szerdán az MTI-vel.
Egy íróasztalhoz láncolva ülök, miközben papírjaim felett görnyedve számok, képletek, határidők cikáznak a fejemben. A felettem lebegő óra mutatójának minden ketyegésére úgy rándulok össze, mintha bomba robbanna mellettem, a kezeim rácsokat próbálnak szétfeszíteni, s mélyen, legbelül némán ordítok. A hétköznapok szürkeségének és monoton munkámnak rabja vagyok, amikor verejtékezve ébredek álmomból,…
Budapest — Öt Blikk-olvasóra is rámosolygott szerdán a szerencse! A legragyogóbban Müller Jánosra (35) és Gujdi Krisztinára, mindketten egy százezer forintos MediaMarkt-vásárlási utalvánnyal lettek gazdagabbak, amint lefejtették lapunk címoldaláról a nyereménymatricát.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási pótfelvételik ponthatárait szerda délután a www.felvi.hu oldalon, ezzel több mint kilencezer jelentkező tudta meg, bekerült-e valamelyik felsőoktatási intézménybe.