Szigorítani kell az Irán elleni szankciókat - állítja Laurent Fabius francia külügyminiszter, aki úgy látja, hogy az ázsiai ország továbbra sem változtat álláspontján a nukleáris kérdésben.
Márciusra elkészül az Örs vezér terén a 20 ezer négyzetméteres Árkád 2 bevásárlóközpont, jövő szeptemberre pedig megújul a 2002-ben átadott Árkád 1, így ezek együttesen a 68 ezer négyzetméteres bérbe adható kereskedelmi területtel az ország legnagyobb bevásárlóközpontjává válnak - mondta Knut Volquardsen projektigazgató, sajtótájékoztatón.
Az euróövezetben nőtt az infláció augusztusban az Eurostat pénteken ismertetett első becslése szerint. Ugyancsak pénteken hozták nyilvánosságra a munkanélküliségi adatot, amely szerint júliusban nem változott a ráta.
A Nemzetgazdasági Minisztérium új szabályozása alapján rövidül a gázkazán, gázkészülék cseréjével kapcsolatos ügyintézési határidő és kevesebb lesz a papírmunka.
Az azeri baltás gyilkos kiadatásánál Magyarország nem követett el nemzetközi jogsértést, a vonatkozó európai egyezmény szabályainak megfelelően, jogszerűen járt el - mondta el Lattmann Tamás nemzetközi jogász pénteken az MTI-nek.
Az arany árfolyama a ma reggeli órákban még úgy tűnik, hogy pluszban fogja zárni az augusztusi hónapot, de a délután négy órakor kezdődő Bernanke beszéd ezen könnyen változtathat. Ahhoz, hogy a nemesfém ne húzza be a zsinórban harmadik havi emelkedést, 1615 dolláros unciánkénti ár alá kellene beesnie ma estig.
Akár 90 ezer forintos számítógép-támogatást is igényelhetnek a kistermelők szeptember 1-jétől. A gazdákat segíti a gazdanet.eu honlap is, amelyen szakmai információkhoz juthatnak.
A lemondást fontolgatta az utóbbi hetekben a német központi bank (Bundesbank) elnöke az Európai Központi Bank (EKB) államkötvény-vásárlási programja miatt - írta pénteken a Bild.
A nyári szünet és a szabadságok után sokakra újra a rohanás és az idegőrlő hétköznapok várnak. A stressz ugyan bizonyos mértékig normális, de egy ponton túl többet árt, mint használ!
Louis van Gaal szövetségi kapitány nem hívta meg Rafael van der Vaartot a törökök és a magyarok elleni világbajnoki selejtezőkre készülő holland labdarúgó-válogatott keretébe.
A Videoton együttese a Sporting Lisszabon, a Basel és a KRC Genk csapataival küzdhet majd meg a minél jobb szereplés eléréséért az Európa Liga csoportkörében. Összeállításunkban röviden bemutatjuk a fehérváriak három ellenfelét.
Louis van Gaal szövetségi kapitány nem hívta meg Rafael van der Vaartot a törökök és a magyarok elleni világbajnoki selejtezőkre készülő holland labdarúgó-válogatott keretébe.
A legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában 1,763 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizetők száma júliusban az előző havi 1,748 millióról - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken közzétett gyorsjelentéséből.
Az ellenzéki párt azt kezdeményezi, hogy az ingatlanukat vesztett adósoktól öt év után ne követelhessen senki tartozást az érintett korábbi adósságára hivatkozva.
A határidős tengerentúli indexek nyitás előtti állása alapján a tegnapi eséseket követően felfele korrigálhatnak az amerikai benchmarkok. A hét legfontosabb eseménye, a Jackson Hole konferencia...
Martine Wright termékmenedzser 2005. július 7-én a londoni metrón utazott, amikor négy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A támadás 52 utas halálát okozta. Martine a robbanásban mindkét lábát elveszítette - de itt nem ért véget az akkor 33 éves hölgy története.
Az agrártárca minden erejével és rendelkezésre álló forrással támogatja a helyi termékek előállítását és piacra jutását, valamint a magas szinten feldolgozott magyar termékek értékesítését - fejtette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kilencedik kunadacsi Ispán Major Napok elnevezésű agrárfesztiválon pénteken.
Újabb reménysugár a McCann szülőknek; egy német turista úgy véli, megtalálta kislányukat, Maddie-t. Egy Ibizából Münchenbe tartó repülőn fotózott le egy gyereket, aki nagyon hasonlít a 2007-ben eltűnt Madeleine-re.
Szeptember végén kezdi tárgyalni a Cozma-ügyet a Kúria, a nyilvános ülések 25-26-án és október 1-jén lesznek - közölték a legfelsőbb bírói fórumon pénteken az MTI érdeklődésére.
A budapesti Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem közreműködésével enyhítené az orvoshiányt a németországi Szászország tartományban dolgozó orvosok érdekképviselete; a szervezet évente akár 20 orvostanhallgató magyarországi tanulmányait is finanszírozhatja - írta pénteken a Financial Times Deutschland.
Közbiztonsági és bűnmegelőzési cselekvési programot írt alá pénteken a devecseri önkormányzat és a rendőrség: a Veszprém megyei városban növelik a rendőrség létszámát, az általános együttélési szabályokat pedig egy bizottság tartatja be.
2012 júliusában a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,4%-kal alacsonyabbak voltak az előző havinál. Az árváltozást a feldolgozóipari termékek árainak csökkenése okozta, amelyben a járműgyártás ágazat árai kisebb mértékben, a vegyi anyag, termék gyártása, kohászat, fémfeldolgozás és a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás jelentősebben csökkentek.
Már több mint kétezren csatlakoztak a Közmunkások Szakszervezetéhez, amelynek négy plusz egy kérése van a kormányhoz - jelentette be Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, a szervezet társelnöke pénteken Miskolcon.