A Magyar Rezidens Szövetség szerint sem elegendő az eddig bejelentett bérrendezés mértéke ahhoz, hogy megállítsák az orvosok elvándorlását, s "varázsütésre" megoldódjanak a problémák, de a lépés fontos jelzéssel bír valamennyi dolgozó számára.
Márciusra elkészül az Örs vezér terén a 20 ezer négyzetméteres Árkád 2 bevásárlóközpont, jövő szeptemberre pedig megújul a 2002-ben átadott Árkád 1, így ezek együttesen a 68 ezer négyzetméteres bérbe adható kereskedelmi területtel az ország legnagyobb bevásárlóközpontjává válnak - mondta Knut Volquardsen projektigazgató, sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Az agrártárca minden erejével és rendelkezésre álló forrással támogatja a helyi termékek előállítását és piacra jutását, valamint a magas szinten feldolgozott magyar termékek értékesítését - fejtette...
Egy orosz egyetemi kanditátus beismerte, hogy ő ölte meg barátnőjét és annak édesanyját az oroszországi Kazany városában. Állítása szerint nem akart kiállni a bebörtönzött punkegyüttes tagjainak kiszabadítása mellett, csak a nyomozókat akarta félrevezetni, amikor áldozatai vérével azt írta a falra, hogy "Szabadságot a Pussy Riotnak".
Mahmúd Abbász palesztin elnök első hivatalos látogatásán vesz részt Iránban, ahol egyebek mellett támogatókat keres Palesztina ENSZ-tagállammá válásához.
Az EU felruházná az ECB-t, hogy banki licenszeket adhasson a pénzintézeteknek, a központi bank kötvényvásárlási programja kidolgozás alatt áll; mindenki Bernanke beszédét várja.
Zárva tartanak a piacok hétfőn az Egyesült Államokban, ugyanis ekkor tartják a munka ünnepét. A többi amerikai országban a börzék a megszokott módon lesznek nyitva. Minden év szeptember első...
Ahogy a Mazda az MX-5 egyedi kiadásaival, úgy a Lamborghini is kisebb sorozatok bemutatásával igyekszik életben tartani a Gallardo lassan leköszönni készülő generációját. A gyáriak nyilatkozatai alapján ugyanis tisztán kikristályosodik, hogy a mérnökök ezúttal többet helyeztek kilátásba, mint egy új szín-összeállítású példány piacra dobását.
Elfogadta a spanyol kormány a bankszektor rossz minőségű ingatlanhiteleit átvevő ún. rossz bank koncepcióját - közölte Soraya Saenz de Santamaria miniszterelnök-helyettes. Luis de Guindos gazdasági...
Noha a Jaguar XK kínálata korábban már gazdagodott egy végtelenül sportos kiadással, a praktikusabb XF limuzin mindeddig híján maradt a hasonló átalakításoknak. A Moszkvában bemutatott XFR Speed Pack azonban már azok számára is választási lehetőséget kínál, akik szívesen látogatnak ki egy-egy versenypályára is, hiszen az újdonság minden porcikája a robusztusság növelésének, illetve a teljesítmény…
Rekordnagyságú, 3,5 millió koronás (mintegy 40 millió forint) kártérítést kell fizetnie egy dél-morvaországi kórháznak azért, hogy orvosai gondatlansága következtében szülés után meghalt náluk egy fiatalasszony.
A Tokaj-Hegyaljával kapcsolatos mítoszokat le kell rombolni, állítja egy történész, aki olyan levéltári adatokra hivatkozik, amelyek bizonyítják, hogy az 1200-as évektől már magas színvonalú szőlőtermesztés folyt Hegyalján. Az InfoRádiónak nyilatkozó Nagy Kornél, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központ Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa olyan 13., 14. és 15.…
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az eddigi liberálisabb oktatási rendszerrel szemben erősen központosító rendszer épül ki az új köznevelési törvény nyomán.
Erős törvényhozási kezdés várható az Országgyűlés szeptember 10-én induló őszi ülésszakán, amelynek napirendjén kiemelt helyen szerepel egyebek mellett, a földtörvény - mondta el Rétvári Bence, a...
Továbbra is az alapvető élelmiszerek áfájának 27-ről 5 százalékra történő csökkentését sürgetik a termelők. A Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke az ATV Start-ban a megemelt állatjóléti támogatásokról, illetve a kedvezőbb hitelkonstrukciókról hozott kormányzati döntés kapcsán úgy fogalmazott, ettől a sertéságazat még nem fog megmenekülni, csupán arról van szó, hogy „a bíró szünetet tart az…
A zloty és a jüan közvetlen átválthatóságának ötletét vetette fel lengyelországi látogatásán egy magas rangú kínai delegáció, a lengyel központi bank készen áll a tárgyalásokra - jelentette a PAP, a...
Nagy József koreográfust, táncművészt, rendezőt nevezte ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza élére Tarlós István főpolgármester a szakmai bizottság javaslatára – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-t.
Azerbajdzsánba érkezett és ottani hírportálok szerint elnöki kegyelemmel kiszabadult pénteken Ramil Sahib Safarov, aki mindeddig Magyarországon töltötte börtönbüntetését egy örmény katonatársa meggyilkolásáért.
Vojnár Zinaidát nevezték ki bérbeadási és marketing vezetőnek a párizsi székhelyű, nemzetközi ingatlan-befektetési, fejlesztési és vagyonkezelő cég, az Orco-csoport magyarországi részlegénél. Az új szakember feladata, hogy növelje a társaság tulajdonában lévő portfolió kihasználtságát.
Budapest - A focisták mellett még a szertáros is brazil a Vasasnál. Az NB II Keleti csoportjában szereplő csapathoz több légiós érkezett Dél-Amerikából, sőt... Felix (32) a felszerelésekért felel, de akkor sem jön zavarba, ha labda kerül a közelébe.
A beruházások és a személyi fogyasztás meredek esése miatt Szlovénia hazai összterméke negyedéves összevetésben 1 százalékkal, éves szinten pedig 3,2 százalékkal csökkent.
A Magyar Rezidensszövetség szerint sem elegendő az eddig bejelentett bérrendezés mértéke ahhoz, hogy megállítsák az orvosok elvándorlását és "varázsütésre" megoldódjanak a problémák, de a lépés fontos jelzés minden dolgozónak.
A magyar kormány benyújtotta Magyarország 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye az alábbi sorokkal kíséri a beadványt.
A Jackson Hole-ban tartott konferenciát megelőző piaci optimizmus hatására emelkedéssel indult a kereskedés az amerikai piacokon a tegnapi esés után. A befektetők bíznak abban, hogy a Fed elnöke, Ben Bernanke újabb agresszív monetáris lazítást helyez kilátásába.
A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívja a lakosság és a kirándulók figyelmét, hogy a tűzgyújtási tilalommal nem érintett erdőkben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell eloltásáról.
A várakozásokkal ellentétben nem javultak a feldolgozóipari kilátások az Egyesült Államokban. A chicagói beszerzési menedzser index értéke 53,7 pontról 53 pontra csökkent, míg a konszenzus 53,8 pont...
Békés megyében a legalacsonyabbak az bruttó átlagkeresetek és természetesen még mindig a fővárosban keresnek a legtöbbet a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu bérinformációs portál legújabb kutatása szerint, mely ezúttal az átlagfizetések alakulását megyei szinten kísérte figyelemmel. Az anonim online fizetési felmérés alapján kapott adatok szerint átlag 2,9%-kal nőttek a bérek…